Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2016. február 11., 11:37
– közölte csütörtökön a 168 Órával Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
2016. február 11., 11:28
A lengyel lapok beszámoltak arról, hogy az egyik lengyel rádió a Minisztertanács Állandó Bizottságának vezetőjétől számon kérte a választási ígéreteket. A PiS vezető politikusa szerint az emberek nem jól értelmezték az akkor még leendő miniszterelnök, Beata Szydlo szavait.
2016. február 11., 11:05
Legkevesebb hat gyerek meghalt, három ember pedig megsérült csütörtök reggel egy újabb buszbalesetben a nyugat-franciaországi Rochefort településnél – jelentette a France Info hírrádió.
2016. február 11., 06:26
Csütörtöki közlések szerint ötvenötre emelkedett a múlt szombati tajvani földrengés halálos áldozatainak a száma, nyolcvanhárom embert keresnek még a mentők a Tajnan városban összedőlt toronyház romjai között.
2016. február 10., 16:28
Természetesen az egész lengyel média kiemelt helyen foglalkozott a lengyel miniszterelnök budapesti látogatásával. A híradósok gyorsabbak voltak a magyaroknál is, jóval hamarabb lehetett látni a lengyel tévében az eseményeket, mint a magyarban. A lapok többsége a regionális együttműködés megerősítésének szándékát emelte ki, s azt, hogy a két országot most, a Jog és Igazságosság kormányra kerülésével, érdemi kérdések nem választják el.
2016. február 10., 16:27
Óriási veszteséget jelentene a határellenőrzés tartós visszaállítása a schengeni övezeten belül: a turizmus, a kereskedelem és a határokon átnyúló foglalkoztatás visszaesése rövid távon évi kétmilliárd, hosszú távon pedig több mint tízmilliárd euróba kerülne a francia gazdaságnak. Az Európai Unió a becslések szerint a magyar GDP-t közelítő 110 milliárd eurótól esne el – állítja a France Stratégie, a francia kormány gazdasági tervezési intézete.
2016. február 10., 15:11
Lengyelországban az új hatalom lélegzetelállító sebességgel látott hozzá az igazságszolgáltatás és a média átalakításához, hasonlóképpen, ahogyan az Magyarországon 2010 után lezajlott – írja a Cicero című német magazin. A szerző, a fiatal újságíró, Simon Krisztián úgy látja: nálunk a közrádió és -tévé a kormány által ellenőrzött szócső lett. A kritikus újságírókat elbocsátották, akik ott vannak, azok parancsokat hajtanak végre, önálló, kreatív munka csak elvétve lehetséges.
2016. február 10., 12:58
Természetesen az egész lengyel média kiemelt helyen foglalkozott a lengyel miniszterelnök budapesti látogatásával. A híradósok gyorsabbak voltak a magyaroknál is, jóval hamarabb lehetett látni a lengyel TV-ben az eseményeket, mint a magyarban. A lapok többsége a regionális együttműködés megerősítésének szándékát emelte ki, s azt, hogy a két országot most, a Jog és Igazságosság kormányra kerülésével, érdemi kérdések nem választják el.
2016. február 10., 11:08
A Pesti Megyei Kormányhivatal a Tett és Védelem Alapítvány kezdeményezésére együttműködik a váci önkormányzattal a Hóman Bálint út átnevezésének kérdésében
2016. február 10., 06:16
Republikánus oldalon Donald Trump New York-i milliárdos, a demokratáknál pedig Bernie Sanders vermonti szenátor győzelmét mutatják az első részeredmények az észak-keleti New Hampshire államban kedden megtartott első amerikai előválasztáson.
2016. február 9., 17:46
Az orosz légierő szíriai bombázásai még rosszabb helyzetet teremtettek Szíriában azáltal, hogy segítették Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányát – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden.
2016. február 9., 10:11
A nyilvánosságot mellőzve tart megbeszélést kedden Rómában az Európa Unió elődjét, az Európai Gazdasági Közösséget alapító hat állam: Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux államok – .
2016. február 9., 09:08
Egymásba rohant két vonat kedd reggel Bajorországban, a balesetben legkevesebb ketten meghaltak és csaknem százan megsérültek, köztük tízen súlyosan – jelentették helyi források.
2016. február 8., 18:59
Az orosz légierő és a szíriai kormánycsapatok közös műveleteiben legalább 14 alkalommal vetettek be tiltott fegyvernek számító kazettás bombákat január 26. óta Szíriában – közölte a Human Righs Watch (HRW) emberi jogi szervezet hétfőn.
2016. február 8., 14:53
Hallgrímur Helgason izlandi író regénye – 101 Reykjavík címmel – már majdcsak húsz éve sikerkönyv. Nemrég magyarul is megjelent a Scolar Kiadó gondozásában. A műből készült filmnek, amelyet Baltasar Kormákur rendezett, komoly szerepe volt abban, hogy az izlandi főváros az egyik legmenőbb úti céllá váljon a világ fiataljai számára. Hallgrímur Helgason Budapesten járt, és Izlandról, az ottani Kalózpártról meg a menekültekről is beszélt a 168 Órának.