Ígéretek – és ami van

A lengyel lapok beszámoltak arról, hogy az egyik lengyel rádió a Minisztertanács Állandó Bizottságának vezetőjétől számon kérte a választási ígéreteket. A PiS vezető politikusa szerint az emberek nem jól értelmezték az akkor még leendő miniszterelnök, Beata Szydlo szavait.

2016. február 11., 11:28

A legfontosabb jelszavak közé tartozott a választási kampányban, hogy minden gyermek után 500 zloty jár, és az is, hogy a 75 éven felüliek a gyógyszereket ezentúl ingyen kapják. Kiderült, hogy az a bizonyos 500 zloty (kb. 35 ezer Ft) csak minden második és a további gyerekek után jár, ingyenes a gyógyszer az időseknek pedig csak az lesz, amely egy meghatározott listán szerepel.

A rádiós vendég, a Jog és Igazságosság egyik vezető politikusa szerint ezek nem ígéretek voltak. Ezért a műsorvezető bejátszotta Szydlo szavait, amelyek a kampányban hangzottak el. Henryk Kowalczyk szerint nem pontosan elemezték a mondatokat. Azokban ugyanis nem szerepelt, hogy minden gyógyszer ingyenes lesz az öregeknek.

Véleménye szerint tisztában vannak azzal, hogy mindden gyógyszert ingyen kellene adni, s a kormány már elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint ezek a gyógyszerek egy meghatározott listán szerepelnek, amelyek jellegzetesen az időskori betegségekre valók. Ellenkező esetben ugyanis az egész család a nagymama vagy a nagypapa receptjére szerezné be minden gyógyszer szükségletét.

A beszámolók szerint hasonló módon válaszolt az 500 zloty minden gyermek után ígéret megváltoztatására is.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.