Izlandon van még hely

– Majdnem húsz éve jelent meg a 101 Reykjavík. Gondolta volna, hogy két évtizeddel később még mindig a könyv újabb fordításai kapcsán járja a világot?

– Igazából arra sem gondoltam, hogy egyáltalán megjelenik bármilyen más nyelven az izlandin kívül. Reykjavíknak írtam a könyvet, a város embereinek a város embereiről. Olyan stílusban, amelyet csak a helyiek értenek meg egészen. A fordítóknak meg is gyűlik ezzel a bajuk.

– A filmben nekem nem tűnt fel, a regényben viszont nagyon is, hogy mennyire sok a popkulturális és főleg a tévés utalás.

– Amikor készült a könyv, volt már ugyan internet, de még a tévé jelentette a kapcsolatot a nagyvilággal. Másfelől: a regény húsz-harminc évesekről szól, és én is annyi voltam, amikor írtam. Abban a korban még lényeges, hogy minden filmet ismerj, ne maradj le egy lemezről sem vagy bármilyen újdonságról. Ahogy öregszik az ember, már a saját élete válik fontossá, az én esetemben az írás is, és az, hogy a könyveim kapcsán folyton járom a világot. De például fogalmam sincs a tévésorozatokról, amelyekről amúgy mindenki beszél.

– De azt azért meg tudja mondani, hogy még mindig a halászat a vezető izlandi hír?

– Az még egy ártatlan Izland volt. A pénzügyi válság után az országunk már nem ártatlan. A halak kievickéltek a hírekből, amelyeket most a politika, a gazdaság és az erről szóló viták tematizálnak.

– Egyébként komolyan vette Reykjavík, hogy négy évig egy viccpárt, a Legjobb Párt vezette a várost?

– A Legjobb Párt Reykjavíknak és Izlandnak is jót tett.

– Nem viccel?

– Nem. Sokat segítettek. Megmutatták a politikától és a korrupciótól megundorodott embereknek, hogy mégiscsak lehetséges a változás. A Legjobb Párt tagjai eredetileg színészek és komikusok, ám sokszor jobb politikusok az „igaziaknál”. Talán azt is nekik köszönhetjük, hogy – felmérések szerint – jelenleg a Kalózpárt a legnépszerűbb politikai szervezet az országban. Ők kezdetben az online letöltések szabadságáért harcoltak. De komolyodnak a céljaik. Átírnák az alkotmányt, új politikai rendszert akarnak, s minden fontos döntésről – a választási rendszer átalakításáról, uniós csatlakozásról vagy arról, mit kezdjenek Izland természeti kincseivel – kikérnék a nép véleményét. A Kalózpárt ígéri: kilenc hónap alatt véghez viszik mindezt, s utána rögtön új választásokat írnak ki. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből 2017-ben, akkor voksolunk legközelebb.

– Az izlandi kormány bejelentette, ötven menekült elhelyezését vállalják. Erre több mint tízezer izlandi jelezte: ők is készek a menekültek befogadására. Az ön regényében is szerepelnek máshol született, de Izlandon letelepedett figurák. Mindig is toleráns volt Izland?

– Hozzánk eleve nem jönnek sokan: messze vagyunk mindentől. Például 1956-ban csak húsz magyar menekültet fogadott az ország. Pedig ennél ma is többre vagyunk képesek: Izland kicsit nagyobb, mint Magyarország, viszont nem tízmillióan, csak háromszázezren lakják. Izlandon bőven van még hely. De megértem azokat is, akik aggodalmaskodnak nálunk: kicsi a kultúránk, s nem akarjuk elveszíteni. Persze ettől egyáltalán nem kell tartanunk, hiszen nem jöttek menekültek, nem is tudjuk, pontosan mi történik.

– Korábban egy másik könyve is már megjelent magyarul, A nő 1000 fokon, amely az első izlandi államfő unokájának története. Valós tényeket követ, de fikciós is. A nő nácibarát apja a németek oldalán harcolt a második világháborúban, ami elég szokatlannak számított Izlandon.

– Izland nem vett részt a háborúban, még az elején semlegesnek nyilvánította magát. Földrajzilag azonban nem volt érdektelen a nagyhatalmaknak. Dánia, Norvégia megszállása után nem kockáztathatták a britek, hogy Izland is az ő sorsukra jut. Hogy megvédjenek minket egy esetleges német támadástól, bevonultak a szigetre. Később az amerikaiak váltották őket. Ám Izlandnak nincsenek olyan emlékei a háborúról, mint például Norvégiának, ahol a kollaboráció a nácikkal még ma is heves vitákat vált ki. Izland mégis sokat profitált a háborúból, mert az angol és az amerikai csapatokat valahogy ki kellett szolgálni, és ez nem fizetett rosszul. Akkor kezdett meggazdagodni az ország, akkor lett nálunk először jelentősége a pénznek. Csakhogy erről sem beszélünk: az izlandiak gyorsan elfelejtik a múltat. Úgy gondolkodunk: nem a történelemre, hanem a holnapra kell összpontosítanunk.

– A 2012-ben megjelent regényének – Hitman’s Guide to Housecleaning (Egy bérgyilkos takarítási kalauza) hátterét a délszláv háború adja. Sokak szerint a Balkán ma is Európa egyik legveszélyesebb zónája. Ön is így látja?

– Európában sajnos most minden hely veszélyes lehet. A Balkánon megtörténhet az, ami Ukrajnában, vagy Budapesten az, ami Párizsban. Nem lehet tudni, mikor mi következik. Közben pedig új hidegháborúban élünk egy nagyon aktív Putyin részvételével. Úgyhogy elég pesszimista vagyok a jövőt illetően. A világ jelenlegi helyzete komplikált és veszélyes, és ennek egyik fő oka az iraki beavatkozás volt. Elvileg a Közel-Kelet felszabadítása volt a cél, de az ellenkezőjét érték el. Már nincs Bin Laden, van viszont Iszlám Állam. Egyetlen országot sem lehet meghódítani anélkül, hogy ne szülessenek újabb ellenségek. A kialakult vallási alapú konfliktusok pedig a legszörnyűbbek a világon. Arról csak álmodni lehet: egyszer eljön az az idő, amikor a különböző hitű emberek azt mondják, hogy feláldozzák saját vallásukat az egymás közötti béke érdekében, és nem ölnek Isten nevében.