A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2021. március 25., 13:37
A flamand VTM televízió felvételén elhangzott az egykori EP-képviselő neve, ez személyiségi jogokat sérthet.
2021. március 25., 12:59
A második vakcina utáni harmadik héttől a fertőzést 91 százalékban elkerülték az oltottak.
2021. március 25., 11:27
Az ellenzéki aktivistát szerdán vizsgálhatták meg, miután fej- és hátfájásról, valamint a lába zsibbadásáról panaszkodott.
2021. március 25., 10:16
Az után kellett ideiglenesen távozniuk, hogy az egyikük kisebb sérülést okozott a szövetségi titkosszolgálat egyik ügynökének.
2021. március 25., 09:00
A phenjani rezsim egy héten belül másodszor hajtott végre kísérleteket.
2021. március 25., 06:12
A szakértőket óvatos derűlátás jellemzi.
2021. március 24., 21:03
Harry sussexi herceg egy amerikai bizottság tagja lett, mely az álhírek terjedését elemzi.
2021. március 24., 20:50
A csendes-óceáni térségben viszont csökken a halálozások száma.
2021. március 24., 20:00
29 millió adag, exportra szánt AstraZenecát találtak.
2021. március 24., 19:28
Dánia, Svédország és Norvégia is követi őket.
2021. március 24., 18:28
Hogy fertőzőbb, halálosabb-e, esetleg mindkettő, azt még nem tudják.
2021. március 24., 17:52
Hol a határ az embermentés és az embercsempészet között? – kérdik.
2021. március 24., 15:52
A szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál újabb patthelyzet alakult ki Izraelben. A bejutott Raam arab párt dönthet, hogy melyik oldalnak lesz egy mandátumos többsége.
2021. március 24., 15:02
Antony Blinken a NATO-tagországok külügyminisztereinek tanácskozása után fogalmazta meg hazája szándékát.
2021. március 24., 13:28
Peking már korábban is felajánlotta közvetítői segítségét az izraeli–palesztin béketárgyalásokban.
2021. március 24., 11:40
Egyelőre a válságstáb javasolta az intézkedést, azt még a kormánynak is el kell fogadnia.
2021. március 24., 10:48
Az orosz Szputnyik V vakcina gyártójával már korábban megkezdődtek a tárgyalások, de az EMA igazgatója egyelőre nem tudta megmondani, mikorra várható döntés az oltóanyagról.