A beoltottak teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába

Egyelőre a válságstáb javasolta az intézkedést, azt még a kormánynak is el kell fogadnia.

2021. március 24., 11:40

Szerző:

Negatív koronavírusteszt és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak be Szerbiába azok, akik már megkapták a szükséges védőoltásokat – jelentette be Zoran Gojkovic, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja szerdán a testület ülése után.

Az egészségügyi szakember közölte, hogy a válságstáb javaslatát még a kormánynak is el kell fogadnia. A tervek szerint mind a szerbiai, mind a külföldi állampolgárok csak akkor léphetnének be negatív teszt vagy karanténkötelezettség nélkül a nyugat-balkáni országba, ha már megkapták valamelyik védőoltás mindkét adagját, illetve az AstraZeneca vakcinája esetében legalább az első dózist. Az ezt igazoló dokumentum felmutatásával a jövőben szabad lesz a belépés Szerbiába.

A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában szerdára 5475-tel 561 372-re, Koszovóban 705-tel 83 677-re, Észak-Macedóniában 1056-tal 120 882-re, Montenegróban 478-cal 88 116-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 1719-cel 156 346-ra növekedett.

A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában Szerbiában 36-tal 5002-re, Koszovóban tízzel 1790-re, Észak-Macedóniában 25-tel 3528-ra, Montenegróban 12-vel 1220-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 67-tel 6177-re nőtt.

(Kiemelt képünk illusztráció: A kelebiai határátkelőhely a magyar–szerb határ szerb oldalán 2015. február 11-én. Fotó: MTI | Molnár Edvárd)