2013. június 16., 19:09

Orbán Viktor kormányfő vasárnap, a mártírhalált halt miniszterelnök Nagy Imre újratemetésének 24. évfordulóján Varsóban megkoszorúzta azt az emléktáblát, amely azon a téren található, ahol 1956-ban a lengyelek vért adtak, valamint pénzt és ruhát gyűjtöttek a magyar forradalmároknak.

2013. június 16., 12:27

Véget vetni szegénységnek, munkát adni mindenkinek, újra osztani a gazdagok vagyonát, ingyenes oktatást és köztulajdonba az energia-szolgáltatásokat. Ilyen és hasonló vonzó jelszavakat tartalmaz a Balpárt drezdai kongresszusán a hét végén elfogadott program a szeptemberi választásokra, A marxista párt 11.9 százalékot ért el a 2009-es Bundestag-választáson de azóta a tartományi szavazásokon rendre visszaesett és immár a 10 százalékot tekintené sikernek – ami mindenesetre hat millió szavazót jelent.

2013. június 16., 12:27

A kelet-európai ötletességnek a bűnözőknél sincsenek határai. A német és az osztrák sajtó gyakran számol be térségünkből érkező betörők, autó – és kerékpár-tolvajok, bankkártya-csalók ügyeiről, de a legutóbbi alkalmasint csúcsteljesítmény: csalók magukat bajor rendőrnek kiadva bírságoltak magyarokat a Salzburgból Münchenbe vezető autópályán.

2013. június 16., 11:08

A szervezők szerint 12 ezren vettek részt szombat este Zágrábban, a Meleg Büszkeség Napján azon a tüntetésen, amelynek fő követelése az azonos neműek házasodásának legalizálása volt. Ennek előzménye, hogy konzervatív szervezetek pénteken petíciót nyújtottak be éppen ennek az alkotmányban való kizárásáról.

2013. június 16., 09:59

Az Arany Világtanács attól tart, hogy az indiai aranycsempészet fokozódik, mert a világ második legnépesebb állama 6-ról 8 százalékra emeli a sárga nemesfém behozatalának a vámját, az azután fizetendő fogyasztási adót pedig 5-ről 7 százalékra – közölte az aranybefektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. az MTI-vel.

2013. június 16., 07:37

A szíriai felkelők felfegyverzéséről már hetekkel ezelőtt megszületett a döntés a washingtoni kormányban, azok a bizonyítékok, amelyek szerint a kormányhadsereg vegyi fegyvert vetett be, csak igazolást adtak ehhez – közölték amerikai tisztségviselők a The Washington Post szombati jelentése szerint.

2013. június 15., 19:22

Hiába, aki egyszer királynőnek születik, annak még születésnapból is több jár, mint más földi halandónak. II. Erzsébet királynő április 21-én töltötte be a 87. életévét, ám születésnapjának hivatalos ünneplése a hagyományok szerint mindig június második szombatján történik.

2013. június 15., 19:14

Hiába, aki egyszer királynőnek születik, annak még születésnapból is több jár, mint más földi halandónak. II. Erzsébet királynő április 21-én töltötte be a 87. életévét, ám születésnapjának hivatalos ünneplése a hagyományok szerint mindig június második szombatján történik.

2013. június 15., 15:35

A Velencei Bizottság élesen bírálta a legutóbbi magyar alkotmánymódosítást, mivel úgy ítéli meg, hogy annak egyes pontjai sértik a demokratikus elveket. Előzőleg az EU, az USA és emberjogi csoportok azzal vádolták meg a nacionalista Orbán-kormányt, hogy az a változtatásokat saját hatalma megerősítésére és a magyar bíróság függetlenségének gyengítésére használja ki – írja a Reuters.

2013. június 15., 09:46

Lengyelországban még be sem fejeződött az idei iskolaév, a szeptemberben kezdődő új tanév szabályai, azaz az oktatási reform egyes új elemei – ahogy mondani szokás – kiverték a biztosítékot a szülők, pedagógusok, és a szakértők körében is. A szejm épületét tonnányi aláírást tartalmazó pakkok lepték el, a legutóbbi ülésen mozdulni sem lehetett: közel egy millió ember követeli, hogy a kérdésben tartsanak népszavazást.

2013. június 15., 05:01

Lengyelországban még be sem fejeződött az idei iskolaév, a szeptemberben kezdődő új tanév szabályai, azaz az oktatási reform egyes új elemei – ahogy mondani szokás – kiverték a biztosítékot a szülők, pedagógusok, és a szakértők körében is. A szejm épületét tonnányi aláírást tartalmazó pakkok lepték el, a legutóbbi ülésen mozdulni sem lehetett: közel egymillió ember követeli, hogy a kérdésben tartsanak népszavazást.

2013. június 14., 19:59

Németországban a válság óta egyre több, munkavállaló telepszik meg. A magasabb bérért érkező kelet-európaiak mellett különösen sok dél-európai, akik hazájukban egyáltalán nem találnak munkát. A felmérések szerint az újonnan érkezők nem, hogy növelnék az állam terheit – lényegesen hozzájárulnak a nemzeti jövedelem bővítéséhez, ezért ösztönzik bevándorlásukat, tartós letelepedésüket.

2013. június 14., 14:20

Hatalmas megdöbbenést keltett a lengyel főváros központjában egy férfi, aki nyilvánosan felgyújtotta magát. Személyazonosságát és tettének okát órákig nem lehetett tudni, mára azonban az egyik lapnak nyilatkozott a felesége, aki beszámolt férje motivációjáról is.