A miniszterelnöki hivatal előtt gyújtotta fel magát

Hatalmas megdöbbenést keltett a lengyel főváros központjában egy férfi, aki nyilvánosan felgyújtotta magát. Személyazonosságát és tettének okát órákig nem lehetett tudni, mára azonban az egyik lapnak nyilatkozott a felesége, aki beszámolt férje motivációjáról is.

2013. június 14., 14:20

Az 56 éves kielcei lakos hosszan üldögélt a miniszterelnöki hivatal előtti egyik padon, majd hirtelen elővett egy palack benzint, lelocsolta és meggyújtotta magát. Az ugyancsak a kormányfői hivatal előtt gyülekező szakszervezetiek egyike sietett a segítségére, próbálta eloltani a lángoló testet, hívták a mentőket, és súlyos sérülésekkel szállították kórházba a férfit, akinek teste 70 százaléka égett meg.

Kiderült, hogy Andrzej Filipiak munkanélküli volt. A feleség elmondta, nincs miből éljenek, és férje szerint ez a lengyel kormány hibája. A férfi tettét megelőző este tőle kért 30 zlotyt vonatjegyre, és csak annyit mondott, Varsóba utazik. Ezután megborotválkozott és elment hazulról – meséli Wieslawa asszony. A fővárosban először sétált, majd a Botanikus Kert irányában levő padra ült a miniszterelnöki hivatal előtt. Amikor lelocsolta magát a benzinnel, úgy égett, mint a fáklya. A helyszínen demonstráló szakszervezetiek azonnal a segítségére siettek, pokrócot dobtak rá és eloltották.

A kórházba vitt embert most mesterségesen altatják, állapota súlyos. Andrzej Filipiak 35 éve házas, két felnőtt gyermeke van. Építkezéseken dolgozott eredetileg, de mivel súlyos gerincbetegsége van, 5 éve nem talál munkát magának, így 570 zlotys segélyből kellene fenntartania magát a házaspárnak. Ez kb. 40 ezer Ft.

Nem ez az első ilyen akció a lengyel miniszterelnöki hivatal előtt. Két évvel ezelőtt ugyanilyen eset történt – az öngyilkos akkor belehalt égési sérüléseibe.

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.