Számos országban emelkedett a nyugdíjkorhatár az elmúlt években, ám ebben az országban már 49 évesen nyugdíjba lehet vonulni.
Az EU egyik déli államában így emelnék meg a munkaidőt.
XIV. Leó pápa hamarosan elhagyja a Vatikánt, és megkezdi a nyári vakációját.
A reptereken hatalmas káoszt okozott a bombariadó.
Sokan nem úszhatják meg az alkoholzár használatát.
2009. augusztus 25., 15:09
A malawi dohányföldeken dolgozó gyermekek ezrei szenvednek nikotinmérgezést: annyi káros anyag jut a szervezetükbe, mintha napi ötven cigarettát füstölnének el - közölte egy gyermekvédő szervezet tanulmánya.
2009. augusztus 25., 12:42
A sí legenda Toni Sailer 73 éves korában súlyos betegségben hunyt el – haláláról a kitzbüheli sí klub adott ki közleményt. Az osztrák sportvilág minden idők legnépszerűbb síelőjét veszítette el, akinek karrierje jóllehet csak öt évig tartott, mégis ő volt haláláig a példakép.
2009. augusztus 25., 12:09
Az elrabolt Arctic Sea teherhajó elfogásához még az orosz vezérkar katonai felderítésének különleges egységét is mozgósították - írta a Moszkovszkij Komszomolec című lap kedden titkosszolgálati forrásokra hivatkozva, s megállapította: minden jel arra utal, hogy a hajón értékes, titkos rakomány lehetett.
2009. augusztus 25., 11:53
Képregényvásárlással próbálta tisztára mosni kábítószer-kereskedésből származó pénzét egy testvérpár az Egyesült Államokban – olvasható az MTI hírei között.
2009. augusztus 25., 08:59
A híres amerikai távolsági autóbuszok a jövő héttől a brit országutakon is megjelennek majd, és elképesztő ajánlatokkal igyekeznek betörni a távolsági közlekedés piacára. Simon és Garfunkel dalaitól az amerikai filmek és regények egész soráig sokfelé találkozhatunk a mára ikonná vált ezüstszürke autóbuszokkal, a Greyhound cég járműveivel. Nos, ezek a buszok a cég 95 éves történetében először most Nagy-Britanniában is megjelennek.
2009. augusztus 25., 08:27
Szöuli lapértesülés szerint Észak-Korea látogatásra hívta meg Barack Obama amerikai elnök magas rangú megbízottjait – közölte az MTI.
2009. augusztus 25., 06:56
Hazaszállították az egyik legfiatalabb rabot a terrorgyanús foglyok őrzésére kialakított amerikai börtöntáborból, a kubai Guantánamóról; a 19 éves fiatalember 7 évi fogság után térhet vissza Afganisztánba – adta hírül az MTI.
2009. augusztus 25., 05:16
A bolíviai elnök szerint a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) az imperializmus legjobb eszköze, mert a szélsőbaloldali szervezet ürügyet szolgáltat arra, hogy az amerikai hadsereg jelen legyen Kolumbiában – adta hírül az MTI.
2009. augusztus 25., 01:18
A híres amerikai távolsági autóbuszok a jövő héttől a brit országutakon is megjelennek majd, és elképesztő ajánlatokkal igyekeznek betörni a távolsági közlekedés piacára. Simon és Garfunkel dalaitól az amerikai filmek és regények egész soráig sokfelé találkozhatunk a mára ikonná vált ezüstszürke autóbuszokkal, a Grayhound cég járműveivel. Nos, ezek a buszok a cég 95 éves történetében először most Nagy-Britanniában is megjelennek.
2009. augusztus 24., 18:00
A szlovák kormányfő szerint Szent István zászlaja alatt a legkeményebb magyarosítás folyt, ezért az első magyar királyt semmiképpen sem lehet a szlovákok királyának is tekinteni - írja az MTI.
2009. augusztus 24., 17:30
Levélben tolmácsolta jókívánságait 80. születésnapja alkalmából Paul Lendvai ausztriai újságírónak, publicistának, írónak Heinz Fischer osztrák államfő.
2009. augusztus 24., 14:00
Az Európai Unió szerepvállalását szorgalmazta hétfőn mindkét vezető osztrák napilap Sólyom László meghiúsult révkomáromi látogatásáról és az azt övező magyar-szlovák vitáról közölt kommentárjukban.
2009. augusztus 24., 12:00
Több mint kétszáz oroszlánfóka pusztult el Chile északi részének partjainál. Környezetvédők szerint egy közelben fekvő ipari üzem okozhatta a bajt.
2009. augusztus 24., 10:55
Még nincs mélyponton a szlovák-magyar viszony, a tehetetlen kormányok helyett ugyanis az ügyeket könnyen a nacionalisták vehetik kezükbe - írja a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap hétfői elemzésében. A cikket az MTI tudósítója ismerteti.
2009. augusztus 24., 08:49
a Dunapack Packaging GmbH ügyvezetője. 1994-ben a Dunapack Zrt. vezérigazgató helyetteseként segítette az átalakulást nyugat-európai szintű, Közép-Kelet-Európában piacvezető vállalattá. Öt év alatt a Dunapack Zrt. azon kevés magyar multinacionális vállalattá vált, amely budapesti székhellyel irányítja lengyel, román, bolgár, ukrán, horvát, német papír- és csomagolóanyag gyárait. Széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkezik, ennek elismeréseként nevezte ki a vállalat osztrák tulajdonosa, Thomas Prinzhorn a konszern pénzügyi igazgatójává, majd a konszern átalakításában és sikeres további terjeszkedésében játszott kulcsszerepét méltányolva tavaly a csomagolóanyag-gyártási ágazatának vezérigazgatójává. Pataki figyelemmel kíséri a magyarországi gazdaságpolitika alakulását – már csak azért is mert bár Ausztriában él, napi kapcsolat fűzi hazájához. Az alábbiakban közöljük a vele készült interjút.
2009. augusztus 24., 08:00
Tizennégy hónap után először mutatott be videofelvételt Fidel Castróról a kubai televízió vasárnap.
2009. augusztus 24., 06:25
- Több ember került a Bill hurrikán széllökései miatt a háborgó tengerbe vasárnap délután a Maine amerikai szövetségi államban lévő Acadia Nemzeti Parkban - közölte a tájvédelmi terület igazgatója.