XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2009. augusztus 31., 05:01
Első alkalommal követelt halálos áldozatot Bahreinben és Bangladesben az új típusú, az A/H1N1-es vírus által terjesztett influenza - jelentették be a helyi egészségügyi hatóságok vasárnap. Az áldozat mindkét országban 30-as éveiben járó fiatal nő volt.
2009. augusztus 30., 21:05
Háromezer lakóház kiürítését rendelték el Kaliforniában a napok óta pusztító bozót- és erdőtüzek miatt - jelentették be a helyi hatóságok helyi idő szerint szombaton.
2009. augusztus 30., 17:22
Zebrák, elefántok, antilopok és gnúk esnek áldozatul az elsősorban a dél-kenyai Amboseli Nemzeti Parkban uralkodó aszálynak – írta az MTI.
2009. augusztus 30., 17:12
Ismertem régről. Indiánként. Ő alapítója a sziú törzsnek én később kapcsolódtam csak bele a játékba feketelábú harcosként. Először nevetgélve kezdtem, mert azt hittem ez játék. Az is. Utána jöttem csak rá, hogy korán sem csak játék. Jóval több annál. Hosszú lenne leírni és elmagyarázni, amikor azok számára akik nem élték át, nincsenek rá igazából szavak. Ezt élni kellett.
2009. augusztus 30., 15:05
Minden valószínűség szerint az első dolog, ami a nagyhercegség nevének hallatán az ember eszébe jut, az a gazdagság. Az Európai Unió – a bővítés óta – második legkisebb állama tudhatja magáénak a világ legmagasabb egy főre eső nemzeti jövedelmét. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt évtizedek bevándorlásai révén a lakosság 44 %-a ma már külföldi. Meglepőnek tűnhet, de ez nem mindig volt így. Közel 200 évvel ezelőtt a szegénység tömeges elvándorlásra kényszerítette a függetlenségét éppen akkoriban (1839) elnyerő ország állampolgárait. Mi történt akkor, és mit csinál a harmadik évezred közel ötven százalékos „kisebbsége”?
2009. augusztus 30., 13:47
A bajorországi Bayreuth egyeteme különleges szakkal szolgál: itt sport- közgazdászokat is képeznek.
2009. augusztus 30., 13:07
Izrael nagy bosszúsággal fogadta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) legújabb jelentését, amely szerint Irán visszafogta urándúsítási tevékenységét, és javította együttműködését az ENSZ-ügynökséggel nukleáris létesítményeinek ellenőrzése terén – közölte az MTI.
2009. augusztus 30., 11:52
Németországban három bejegyzett párt is működik, amelyet az állam biztonságán őrködő szervek szélsőjobboldaliként, tehát alkotmány-ellenesként tartanak nyilván. A taglétszám mindhármuk esetében csak néhány ezerben mérhető s az 50-es, 60-as éveket kivéve soha nem tudtak – az 5 %-os küszöböt átlépve - tartós választási sikereket elérni. Ennek ellenére sikerült bejutniuk néhány tartományi parlamentbe, bár ott gyenge képességű, koncepciótlan képviselőik nem sok vizet zavarnak. Szerepelnek az idei választásokon is – alighanem ezúttal sem teljesen eredménytelenül.
2009. augusztus 30., 11:40
A kérdésről ismét fellángolt a vita – ezúttal német tudományos körökben. A Müncheni Egyetem Jelenkori Történeti Intézete megkezdte Adolf Hitler híres-hirhedt „alapműve” kritikai kiadásának előkészítését. Horst Möller professzor, az intézet ismert vezetője úgy véli, a feladat időszerűbb, mint valaha.
2009. augusztus 30., 11:30
A Szövetségi Választási Bizottság 27 párt indulását hagyta jóvá a 49 jelentkező közül. Jelentkezhettek a listára való felvételre mindazok a pártok, amelyeknek az előző parlamenti ciklusban folyamatosan legalább 5 képviselőjük volt a Bundestagban ( tehát az SPD, a CDU, a CSU, az FDP, a Linke és a Zöldek) – valamint azok, amelyeknek az utolsó választást követően legalább 5 képviselőjük jutott be tartományi parlamentbe. Ebbe a kategóriába két szélsőjobboldali alakulat, a DVU és az NPD esett. A továbbiak felvételéről a bizottság döntött.
2009. augusztus 30., 11:02
Németországban egy hónap múlva, szeptember 27-én parlamenti választások lesznek. A felmérések szerint az Angela Merkel vezette CDU/CSU koalícióját a szociáldemokrata SPD-vel a CDU és a polgári liberális FDP koalíciója válthatja fel – de más lehetőségek is adottak. A magyar szempontból is fontos választás kimenetelére jelzést adhatnak a mai szavazások három tartományban.
2009. augusztus 30., 09:46
Mind sűrűbben kerülnek fel a világhálóra olyan videofilmek, amelyeken amerikai hajléktalanok megverése vagy megalázása látható. Egyes amerikai törvényhozók ezért szigorúbb büntetést követelnek a szegényeket sújtó gyűlöletbűntettek esetében.
2009. augusztus 30., 05:21
Egy iraki katonai delegáció azoknak az iraki tulajdonban levő, szovjet gyártmányú vadászgépeknek a visszaszerzéséről tárgyal Szerbiában, amelyeket még Szaddám Huszein volt iraki diktátor idejében küldtek Belgrádba karbantartásra - közölte az iraki védelmi minisztérium szóvivője szombaton.
2009. augusztus 30., 01:47
Három hónapig minden nap telt ház előtt játszották Shakespeare megunhatatlan darabját a londoni Donmar színpadán. Az előadásokat megrohamozó rajongótábor láttán akár popkoncerten is érezhették magukat a nézők. Az utolsó előadás után - néhány napos rövid dániai vendégjáték után – ősztől a Broadway ad majd otthont újabb három hónapig ugyanennek az előadásnak. De mi volt a titka a páratlan londoni sikernek?
2009. augusztus 29., 22:52
Több évtizedes hagyomány, hogy Londonban augusztus utolsó hétvégéje a zenéé, a táncé, a jó hangulaté: ekkor rendezik itt meg Európa legnagyobb utcabálját, a Notting Hill karnevál-t, melyre idén másfél millió embert várnak.
2009. augusztus 29., 22:24
- Az "elfogadhatatlan és diszkriminatív" szlovák nyelvtörvényre hívta fel az amerikai kormányzat vezető külpolitikai tisztviselőinek figyelmét Frank Koszorús, az Amerikai Magyar Szövetség (AHF) társelnöke Washingtonban - a vezető erről szombaton tájékoztatta az MTI-t.
2009. augusztus 29., 20:27
Egy riport akkor izgalmas, ha a helyszínén felszökik a politikai lázmérő – ám Bécs temperatúrája és temperamentuma szinte mindig nyugodt. Még a választási kombinációkat is inkább figyelem kíséri, mint izgalom. A „sógorék” egészséges életmódját jelzi ez is. Amíg a sílécek elő nem kerülnek – kopnak a túrabakancsok. BOKOR LÁSZLÓ bécsi emlékriportja.
2009. augusztus 29., 14:00
A nyári fesztiválok vége nem jelenti azt, hogy Ausztria színvonalas zenei események nélkül marad. Ilyenkor érdemes kicsit körülnézni „vidéken”: Burgenland, Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország még kínál elég rendezvényt.