Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2013. október 27., 18:17
Makkay Lilla magyar nagykövet betelefonált az SVT1-hez, és a Kobra című kulturális műsor szerkesztőjét kereste, hogy jelezze aggályait a Magyarországról dokumentumfilm miatt. A diplomata 1999. novemberében – akkor még sajtóattaséként – így dicsekedett: „Nem kell félnünk, mielőtt kinyitjuk a svéd újságokat, mert Magyarországról semmi szörnyűséget nem írhatnak.”
2013. október 27., 16:43
2013. október 27., 12:51
Autonómiát követeltek Székelyföldnek és az összefogás erejét hangsúlyozták az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői vasárnap, akik – különböző helyszíneken – részt vettek a Székelyek nagy menetelésén. A résztvevők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén, amelyen a résztvevők kinyilvánították: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását. A tömegdemonstráció békésen, rendbontás nélkül zajlott le.
2013. október 27., 11:31
A magyar zsidógyűlölőknek a 30-as években nem volt szükségük Hitlerre, az antiszemitizmus tőkellenes mozgalomként indult, és ilyen okokból utálta a németeket is – állítja legújabb könyvében Ungváry Krisztián, akit Boris Kálnoky interjúvolt meg a Die Welt-ben.
2013. október 27., 09:09
Ausztria vonzó befektetési célpont. A tevékenységük helyszínét kereső cégek számára a gazdasági környezeten kívül az is fontos, hogy az ausztriai letelepedést tervező vállalkozás minden segítséget megkap a gyors és körültekintő cégalapításhoz. Garancia erre az ABA (Austrian Business Agency), amely a magyarokra is gondol. Munkatársai legközelebb november 5-én Győrben tájékoztatják az érdeklődőket a lehetőségekről és a teendőkről.
2013. október 27., 08:58
A Lengyel Racionalisták Szövetsége levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben azt kérik, ne kelljen átállítani az órákat a nyári időszámításhoz képest télen. Úgy vélik, nem kifizetődő, árt az emberi szervezetnek és csak zaklatják ezzel az embereket.
2013. október 27., 05:40
Az Economist hetilap honlapján Vendeline von Bredow közép-európai tudósító azt fejtegeti, hogy az ellenzéknek van esélye jövőre a győzelemre, habár a Fidesz jelenleg viszonylag nagy előnnyel vezet a felmérések szerint
2013. október 26., 18:46
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) megnyerte a hétvégi előre hozott képviselőházi választást Csehországban, de a vártnál jóval kisebb arányban.
2013. október 26., 16:42
Nagy erőkkel készül a román csendőrség és rendőrség a közrend biztosítására a Székelyek nagy menetelésén.
2013. október 26., 13:53
Semmit nem ért az, aki azt gondolja, hogy tiltással le lehet győzni a hajléktalanságot – írja Lisa Mayr a bécsi Der Standard online kiadásában.
2013. október 26., 13:05
Egyetemisták megszállták pénteken Szófiában a Kliment Ohridszki Egyetem egész épületét, bejelentették, hogy akciójukat határozatlan ideig folytatják, szombaton pedig nyilatkozatot adtak ki, amelyben követelik a kormány lemondását és a parlament feloszlatását.
2013. október 25., 15:29
A radikálisan jobboldali ellenzéki párt, a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság nagy függetlenség napi tüntetésére Lengyelországba várják a Békemenet szervezőit, vezetőit és 500 magyar tüntetőt – adta hírül a Gazeta Polska című szélsőjobboldali lap. Ez az újság (és az általa szervezett klubok) szervezte a lengyel résztvevőket a magyar demonstrációra.
2013. október 25., 10:54
Ünnep ez a javából, és méltó volt az ünneplés is. Buda György, az est főszereplője talán már éppen túl volt azon az eufórián, amit a tavaly év végén neki ítélt és júniusban átvett Osztrák Állami Műfordítói Díj kiváltott, amikor most, hónapokkal később újabb öröm érte. A Collegium Hungaricum rendezvényén azok (is) köszöntötték, akiknek műveit évek óta oly sikeresen fordítja németre.
2013. október 25., 09:43
A radikálisan jobboldali ellenzéki párt, a Jaroslaw Kaczynski vezette Jog és Igazságosság nagy függetlenség napi tüntetésére Lengyelországba várják a Békemenet szervezőit, vezetőit és 500 magyar tüntetőt – adta hírül a Gazeta Polska című szélsőjobboldali lap. Ez az újság (és az általa szervezett klubok) szervezte a lengyel résztvevőket a magyar demonstrációra.
2013. október 25., 07:32
Harmincöt vezető külföldi politikus telefonhívásait hallgatta le az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) – írta legújabb feltáró riportjában a The Guardian.
2013. október 25., 06:38
Angela Merkel német kancellár egy viszonylag régi és nem a kormányfői munkához használt telefonját figyelhette meg az informatikai adatgyűjtésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA).