Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.

2013. november 1., 10:24

Öt ember meghalt, 40 megsebesült a Tienanmen téren a hét elején, amikor egy terepjáró a tömegbe hajtott. A terrorcselekménynek minősített incidens mögött a kínai hatóságok a Hszincsinag-Ujgur autonóm terület függetlenségért küzdő Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalmat feltételezik.

2013. október 31., 18:35

Pozsonyban végezte a filmművészeti főiskolát. Cannes-ba is meghívták a diplomafilmjét, amelynek alapján elkészítette a Köszönöm, jól című első nagyjátékfilmjét. Alkotását a rotterdami filmmustrán mutatták be idén. Nemrég a magyar mozik is műsorra tűzték. A rendező a 168 Órának arról is beszél: két évtizede Szlovákiából nézve Magyarország egyértelműen „Nyugat” volt, de ez a kép változott mára. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2013. október 31., 18:10

Új bíborosok kreálása céljából konzisztóriumot hívott össze február 22-re Ferenc pápa – jelentette be csütörtökön Federico Lombardi, szentszéki szóvivő.

2013. október 31., 11:17

Meghalt Bukarest leglátogatottabb látványosságának, a – jelenleg a parlament által használt – Nép Házának tervezője, Anca Petrescu – közölte csütörtökön a román sajtó.

2013. október 31., 10:05

Leszerelési és fegyverszakértők azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy Albániában semmisítik meg a szíriai vegyi fegyvereket – írja csütörtökön egy tömegpusztító fegyverekkel és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozó amerikai internetes szaklap.

2013. október 29., 19:59

Október vége felé egyre több helyen látni nagy, gömbölyű, narancssárga sütőtököket a zöldségárusoknál, ami kétségkívül a Halloween közeledtére utal. Ez az ősi kelta ünnep az angolszász országokból indult el, de mára meghódította az egész világot. Október 31-e éjszakáján megnyílik az alvilág: boszorkányok, kísértetek, szellemek lepik el a keresztény Magyarországot is...

2013. október 29., 16:12

Politikai hovatartozástól függetlenül gyászol egész Lengyelország: 86 éves korában meghalt a rendszerváltás utáni első miniszterelnök, Tadeusz Mazowiecki. Az egykori ellenzéki aktivista, katolikus újságíró, publicista, politikus 1989-ben, a kerekasztal-tárgyalások eredményeként megalakult első nem kommunista kormányt vezette.