Gyászol Lengyelország

Mazowiecki 1927. április 18-án született Płockban. Varsóban tanult jogot, s már diákként kapcsolatba került a PAX katolikus társasággal, főszerkesztője volt többek között a wrocławi katolikus hetilapnak. Később eltávolították a szervezetből annak vezetője elleni lázadása miatt, így 1956-ban megalakította a varsói Katolikus Értelmiségiek Körét.

1958-ban alapítója és 22 éven át főszerkesztője volt a Więź című katolikus havilapnak, közben 1961-től parlamenti képviselő egészen 1971-ig, amikor kihúzzák a képviselők listájáról: egy évvel korábban ugyanis megpróbál információhoz jutni arról, mi is történt valójában a lengyel tengerparti városokban.

1974-ben aláírásokat gyűjt a „Lengyel Egyesült Munkáspárt vezető szerepének” alkotmányba való beiktatása ellen. Főszerkesztője volt a Szolidaritás hetilapjának, majd a hadiállapot bevezetése után internálták. Szabadulása után, 1982-ben együtt dolgozik az ellenzéki szakszervezet vezetőjével, Lech Wałęsával, később tanácsadója is lett. Alkotó résztvevője a kerekasztal-tárgyalásoknak, s az első szabad kormány vezetője 1989-ben. 2010-től a jelenlegi köztársasági elnök, Bronisław Komorowski tanácsadója volt.

A legújabb kori lengyel történelem legfontosabb eseményeinek résztvevője volt: 1968-ban, amikor a lengyel rendőrség brutális akciója ellen interpelláltak a képviselők; 1980 augusztusában ott volt a Gdański Hajógyár sztrájkoló munkásai között; 1989-ben a kerekasztal-tárgyalások egyik szereplője, majd a megalakuló kormány feje; 1997-ben az új alkotmány megalkotásának tevékeny résztvevője (ő készítette a preambulumot).

Tárgyalókészségét és -képességét nemzetközi szervezetek is elismerték. Az ENSZ különleges küldötte volt 1992 és 1995 között Boszniában, ahol Szarajevó városának tiszteletbeli polgára lett. Emberi nagyságát jól mutatja, hogy lemondott, amikor a nemzetközi közösség passzivitása elleni tüntetésekre került sor.

1989. augusztus 24-én, az ún. megállapodásos szejm (a parlament összetételéről, annak arányáról a kommunista hatalom és az ellenzékiek a kerekasztal-tárgyalásokon szerződést kötöttek – a szerk.) megnyitóbeszédében Mazowiecki kijelentette: „A kormány, amelyet most alakítok, nem felelős azért, amit örököl. Ugyanakkor ennek jelentős hatása van azokra a körülményekre, amelyek közt működnünk kell. A múltat egy vastag vonallal elkülönítjük, csak azért leszünk felelősek, amit mi tettünk, hogy kivezessük Lengyelországot a jelenlegi államcsődből.”

A jelenkori lengyel történelem összes kiemelkedő szereplőjével kapcsolatban állt, nem véletlen, hogy halálának hírére mindenki megszólalt. Sikorski külügyminiszter kijelentette: Tadeusz Mazowiecki szabadságunk és függetlenségünk egyik atyja volt.
Egykori miniszterei – köztük a lengyel gazdasági csoda vezéralakja, Leszek Balcerowicz – elsősorban hihetetlenül erős személyiségét, vasakaratát, bölcsességét emelik ki, amely lehetővé tette, hogy megértsen másokat, szelíden, de kitartóan képviselje nézeteit, és realizálja elképzeléseit.

Érdekes volt az egykori ellenzéki harcostárs, későbbi ellenfél, Lech Wałęsa megemlékezése is. Wałęsa 1990-ben Mazowiecki ellenében indult az államfői posztért – és súlyos vereséget mért a vele ellentétben halk szavú, rendkívül mérsékelt miniszterelnökre, aki 1990 decemberében, 14 hónapos kormányzás után le is mondott a miniszterelnöki posztról, amikor Wałęsa köztársasági elnök lett. A Nobel-békedíjas volt államfő azt mondta: olyan kiváló miniszterelnökünk volt, akinél jobbat nem is találhattunk volna akkor.

Bronisław Komorowski államfő elcsukló hangon, könnyeit nem is titkolva búcsúzott Mazowieckitől. Aleksander Kwaśniewski volt államfő is megszólalt, a legmélyebb tisztelet és elismerés hangján nyilatkozott.

És megszólalt az egykori legnagyobb ellenfél, a súlyos beteg Wojciech Jaruzelski tábornok is, az, aki egykor internáltatta Mazowieckit. „A volt miniszterelnök legjellegzetesebb vonása a bátorság volt, emellett a mérsékletesség. Meg tudta őrizni józanságát a nehéz helyzetek értékelésekor.” Jaruzelski kifejtette, hogy rendkívül tisztelte, sőt szerette Mazowieckit, aki ugyan alkalmazkodott a realitásokhoz, de megőrizte makacsságát a szerinte kulcsfontosságú kérdésekben.

Varsóban Tadeusz Mazowiecki halála miatt félárbocra engedték az állami zászlót a Minisztertanács és a Belweder, az államfői palota épületén.