A téli és nyári időszámítás veszélyes?

A Lengyel Racionalisták Szövetsége levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben azt kérik, ne kelljen átállítani az órákat a nyári időszámításhoz képest télen. Úgy vélik, nem kifizetődő, árt az emberi szervezetnek és csak zaklatják ezzel az embereket.

2013. október 27., 08:58

„A napi ritmus megzavarása alaptalan és kifejezetten káros. Sok lengyel szerint az óra átállításának kifejezetten zaklató a jellege. A gazdasági haszon elhanyagolható, vagy éppenséggel nincs is ilyen. Ezért azt kérjük: tekintsünk el a nyári és a téli időszámítástól. A téli időszakban több fényt akarunk” – írta a szövetség Donald Tusk kormányfőnek.

A PSR ( a szövetség lengyel rövidítése) a racionális meggyőződésű emberek egyesülete, akik elkötelezettek a tudományos felfedezések bemutatásában. A miniszterelnöknek írt levélben Tusk józan eszére hivatkoznak, mert tavaly egy olyan törvényt fogadott el a szejm, amelynek alapján a lengyeleknek 2012-14 között át kell állítani az órákat nyáron és télen. Ilyen törvényeket néhány évente el kell fogadnia a parlamentnek, a lengyel törvényhozás ezt először 1922-ben tette meg.

A világon először 1916 április 30-án vezették be a téli-nyári időszámítást a német birodalomban és a vele szövetséges Osztrák-Magyar Monarchiában, az I. világháború alatt az idő manipulálásával a fosszilis tüzelőanyagok megtakarítását akarták elérni, hiszen a háborús körülmények között a nyersanyagoknak stratégiai jelentőségük volt. De a mai társadalmi-gazdasági élet megszervezése messze eltér a XX. század kezdetének modelljétől – írta a miniszterelnöknek a PSR elnöke, Jacek Tabisz.

„Megváltozott az ipari foglalkoztatottság struktúrája, megjelent a rugalmas munkaidő, a termelés komputerizálása és robotizálása is. Ennek megfelelően megváltozott a dolgozók napi tevékenysége is. Az energia használata komoly fluktuációt mutat a gazdasági konjuktúrától vagy éppen a meteorológiai körülményektől függően. Mindez azt okozza, hogy az idő változtatásának gazdasági kifizetődését nagyon nehéz megállapítani, és sok minden mutat arra, hogy az elhanyagolható, vagy semekkora” – tette hozzá érvelésében Tabisz.

A racionalisták az időszámítás változtatásáról szóló számos cikkre és elemzésre is hivatkoznak levelükben, nemzetközi példákon bemutatva, hogy a háztartások inkább ráfizetnek az óra átállítására, mintsem nyernének azon.

A szövetség szerint az évente kétszeri óraátállítás kifejezetten költséges, komplikált, például a vonatközlekedésben és az informatikai rendszerek átállításában. Legfontosabb érvük azonban az egészség védelme: a márciusi óraátállításkor 2012-ben 10 százalékkal nőtt a szívinfarktusok száma – figyelmeztetett az alabamai egyetem egyik professzora. Amerikai tudósok szerint az óraátállítás miatti fáradtság a munkahelyi balesetek számát is jelentősen megemelte, ráadásul az is egyértelműnek látszik, hogy éppen e fáradtság miatt a dolgozók sokkal kevésbé termelékenyek.

Egy olyan helyzetben, amikor a feltételezett gazdasági előnyök, amelyek az évente kétszeri időváltoztatáshoz kapcsolódnak, nagy mértékben illuzórikusak és spekulatív jellegűek, az időváltoztatás kiiktatása és egyben a nyári időszámítás egész évre való bevezetése a racionális és társadalmilag mindenképpen előnyös. Számos lengyel egyértelműen ezt várja – több nappali fényt akarunk délután a téli időszakban – összegezte az elnök.

A kormányfő hivatala megkapta a levelet, de még nem tárgyaltak róla. Így Lengyelországban is egy órával többet alhattak október 27-re virradóra.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).