XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2009. március 13., 05:19
Megdöbbentő részletek láttak napvilágot csütörtökön az előző napi, a tettessel együtt összesen 16 halálos áldozatot követelő winnendeni ámokfutásról. Kiderült, hogy a 17 éves Tim Kretschmer korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, s közvetlenül a vérfürdő előtt az interneten jelezte, mire készül.
2009. március 12., 21:20
XVI. Benedek pápa elismerte egy csütörtökön nyilvánosságra hozott levelében, hogy hibákat követett el négy tradicionalista püspök - köztük a holokauszttagadó Richard Williamson - kiközösítésének feloldása során.
2009. március 12., 05:12
Mérföldkőhöz érkezett a hazai mozizás: hamarosan bemutatják nálunk az első egész estés 3D-s filmet, mely IMAX verzióban is a moziba kerül. A Szörnyek az űrlények ellen az első olyan háromdimenziós animációs film, amely teljes egészében egy új technológiával készült. InTru™3D-nek hívják, és forradalmasítja a mozizást.
2009. március 12., 05:00
A Szabad Demokraták Szövetsége alapította a Víg Mónika Díjat. Ezt minden évben a párt elnöke adja át a közéletben legtöbbet tett nőnek. Idén a díjat Fodor Gábor Fencsik Flórának adta át. Az elbírálásnál a jelöltek közül a bizottság egyhangúlag fogadta el a díjazott személyét. Magánvéleményem szerint is a díj ahhoz került, aki erre valóban méltó.
2009. március 11., 22:14
Madagaszkáron a lázadó katonák vezetője bejelentette szerdán, hogy átvette az ellenőrzést a hadsereg fölött, ő lett az új vezérkari főnök, és érvénytelennek minősítette az ultimátumot, amelyet az elődje adott a politikusoknak - közölte az MTI.
2009. március 11., 18:33
Németországot sokkolták a szerdai események, amikor egy tizenhét esztendős fiatal ámokfutása során megölt tizenöt embert – írta a Spiegel Online internetes hírportál. A mészárlást egykori iskolájánál kezdte, ahol agyonlőtt kilenc kisiskolást és három tanárt. Innen elmenekült és a rendőrség egy szupermarket parkolójában vívott vele tűzpárbajt – a lövöldözésben két járókelő, és az ámokfutó tinédzser is meghalt.
2009. március 11., 18:08
Súlyosan fogyatékos növendékeket kényszerítettek pusztakezes harcra egy texasi bentlakásos intézetben azok a nevelők, akiknek az lett volna a dolguk, hogy a fiatalok gondját viseljék - adta hírül az Inquisitr internetes hírportál.
2009. március 11., 16:46
Jogerősen tizenkét évi börtönbüntetésre ítélt a prágai fellebviteli bíróság szerdán egy fiatal szélsőségest, mert megkísérelt megölni egy másik fiatalembert, amiért rendreutasította őt náci karlendítéséért és rasszista jelszavak kiabálásáért.
2009. március 11., 15:13
Tizenhat személyt ölt meg egy ámokfutó szerda délelőtt, miután egy németországi középiskolában a Stuttgart melletti Winnendenben lövöldözni kezdett. A tettest a rendőrök menekülés közben lelőtték - közölte az MTI.
2009. március 11., 14:03
Felgöngyölítettek egy lengyelországi pedofil hálózatot, amely a világhálón terjesztett gyermekpornográf képeket - közölte szerdán a helyi rendőrség.
2009. március 11., 13:30
Szaddám Huszein néhai iraki diktátor két féltestvérét halálra, míg Tárik Azíz egykori miniszterelnök-helyettest és a "Vegyi Ali" néven ismert Ali Haszan al-Madzsídot 15-15 évi börtönre ítélte emberiesség elleni bűnök címén szerdán a bagdadi legfelsőbb büntető bíróság - közölte az MTI.
2009. március 11., 12:11
Fülöp-szigetek fővárosa egyre rózsaszínűbb, aminek nem esztétikai vagy gyakorlati oka van, pusztán egy tehetős asszony szeszélyének köszönhető.
2009. március 11., 11:09
Ámokfutó gyilkolt szerdán délelőtt egy iskolában Németországban, a Stuttgart melletti Winnendenben - közölte az MTI.
2009. március 11., 10:08
Kilenc munkás meghalt, négy társuk eltűnt, amikor a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány Tanjang (Danyang) városának közelében szerdán összeomlott egy munkásszállásnak használt épület - közölte az MTI.
2009. március 11., 06:59
Már eddig is számos csatát vívott az elmúlt években a spanyol szocialista kormány és a spanyol római katolikus egyház, de mindeddig csak a vallást (is) érintő kérdésekben, mint az abortusz, a melegházasság vagy a válás. Most azonban kifejezetten földi ügyben csaptak össze, miután az egyház szeretné Madrid egyik legrégibb parkját - a szocialisták szerint - egyfajta "mini-Vatikánná" átalakítani, amelyből csak a pápa hiányozna.
2009. március 11., 06:20
Az amerikaiak 53 százaléka úgy véli, hogy az Egyesült Államok gazdaságán az elkövetkező néhány évben a 30-as évekbelihez hasonló depresszió lehet úrrá - derült ki a Rasmussen intézet friss felméréséből.