Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2009. március 14., 23:00
A bűvszót a történelem nem az új külügyminiszter, Hillary Clinton, hanem az új alelnök, Joe Biden érdemének fogja betudni. Ha egyáltalán. A bűvszó angolul úgy hangzik, hogy „reset”, amely szó szerint visszaállítást jelent (például az órákét), amióta azonban létezik személyi számítógép, azóta a szó újraindításnak is fordítható. Politikailag máig sem így, sem úgy nem használták, nem értelmezték. De amióta a februári müncheni biztonságpolitikai konferencián Biden kijelentette, hogy az orosz–amerikai kapcsolatokban ideje megnyomni a reset billentyűt, azóta annál inkább.
2009. március 14., 17:20
Csaknem félszáz embert vettek őrizetbe a moszkvai városvédők tüntetésén, a "népharag napján" az orosz főváros központjában szombaton.
2009. március 14., 16:06
"Holokausztnak" nevezte Izrael gázai övezeti hadműveletét Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője az al-Dzsazíra katari hírtelevízióban szombaton sugárzott hangfelvételen.
2009. március 14., 16:02
Feloszlatták szombaton a hatóságok a pozsonyi neonáci tüntetést, miután a vezérszónok beszéde végén felhangzott a Na stráz! (Őrségbe!) egykori szlovák fasiszta köszöntés.
2009. március 14., 14:38
A pozsonyi kormány következő, szerdai ülésén jóváhagyja a szlovák-magyar kormányközi katonai együttműködési szerződést - jelentette be szombaton a szlovák védelmi minisztérium. A közlemény szerint ez a dokumentum az 1993-ban aláírt tárcaközi szlovák-magyar katonai együttműködési szerződést váltja fel, amelynek már lejárt az érvényessége. Az új szlovák-magyar kormányközi szerződés egyebek között szabályozza az együttműködést a biztonsági és a védelmi politika, a fegyverkezés ellenőrzése, a fegyveres erők kiképzése és a védelmi kutatás, illetve technológiák terén.
2009. március 14., 13:26
Amíg a szlovákiai magyarok közérzete nem javul, addig az országaink közötti viszony sem lesz jobb. Ehhez Ficónak meg kellene szabadulnia Slotától, de a Magyar Koalíció Pártjának is változtatnia kellene a politizálásán, és vezetésén is - véli Rudolf Chmel. Az utolsó magyarországi csehszlovák nagykövet jelenleg is a prágai Károly Egyetem Szlavisztikai és Kelet-európai Tanulmányok Intézetének igazgatója, dolgozik a Szlovák Akadémia pozsonyi Irodalomtudományi Intézetében, a liberális OS értelmiségi havi lap (Obcanská Spolocnost - Polgári Társaság) főszerkesztője, köteteket és sorozatokat szerkeszt a Kalligram könyvkiadóban, tanulmányokat publikál, nyilatkozik, szinte nincs is olyan magyar-szlovák értelmiségi találkozó, amelyen ne szerepelne. Rudolf Chmel, aki napokban múlt hetvenéves, Budapesten nyilatkozott a 168ora.hu -nak.
2009. március 14., 12:08
A madagaszkári ellenzék szombati bejelentése szerint "leváltották Marc Ravalomanana elnököt, az ország parlamentjét és kormányát", miután az ellenzéki erők elfoglalták az - üres - antananarivoi miniszterelnöki hivatalt.
2009. március 14., 09:42
Negyvennégy évig, 1955-től 1999-ig tartott Magyarország útja a Varsói Szerződéstől a NATO-ig. A hosszú út sok tanulsággal szolgál a jelenre és a jövőre nézve is. Az első: az 1956-os forradalom céljai között a semlegesség is szerepelt. A forradalom leverése azt mutatta, hogy a Varsói Szerződés, a kényszerű szövetség elhagyásához nem volt elég Magyarország szándéka, ahhoz megfelelő nemzetközi feltételek kellettek. Egyebek mellett erről is beszélt Kovács László, az Európai Bizottság tagja azon a tanácskozáson, amelyet Magyarország NATO-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. A volt külügyminiszter írása a 2009. március 12-én tartott konferencián elhangzott előadás rövidített változata.
2009. március 14., 09:11
Közlekedési balesetben életét vesztette tíz orosz turista péntek éjjel Vietnam déli részén - közölték helyi kórházi forrásból.
2009. március 14., 09:07
Két japán romboló indult el szombaton a Hirosima melletti Kure kikötőből az Ádeni-öbölbe, hogy részt vegyen a szomáliai kalózok elleni nemzetközi akcióban - közölte egy katonai illetékes.
2009. március 14., 06:35
Közvetítők útján ismét kapcsolatba lépett Cipi Livnivel, a centrista Kadima párt vezetőjével Benjamin Netanjahu kijelölt izraeli kormányfő - közölte pénteken a Likud párt vezetőjének szóvivője.
2009. március 14., 05:12
Háromszázötven kilogramm kokaint foglalt le a spanyol rendőrség pénteken Valenciában.
2009. március 13., 13:39
Három évet kapott az iraki újságíró, aki tavaly decemberben megpróbálta eltalálni George Bush amerikai elnököt. Az ítélet hallatán felháborodtak az irakiak. Egy felmérés szerint a lakosság 62%-a hősnek tartja a férfit. Január végén még emlékművet is állítottak neki, egy nagy cipőt.
2009. március 13., 12:00
Fico kárörvendése és magas lóról való beszéde ráadásul rövidlátó - állítja pénteki jegyzetében a Sme című szlovák napilap.
2009. március 13., 11:01
Fogynak a milliárdosok, míg tavaly 1125-en voltak, ma már csak 793 ember vagyona haladja meg az egymilliárd dollárt a Forbes legújabb listája szerint. A válság őket is érinti, a tavaly leggazdagabb Warren Buffett 25 milliárd dollárt vesztett egy év alatt, így lecsúszott a második helyre Bill Gates után. Harmadik a mexikói üzletember, Carlos Slim Helú lett. Magyar nem szerepel a listán.
2009. március 13., 10:15
Alig egy év alatt eltűnt több mint 2500 rendőrségi szolgálati fegyver a Dél-afrikai Köztársaságban - jelentette pénteken a johannesburgi közszolgálati rádió.
2009. március 13., 06:44
A Másik Oroszország ellenzéki koalíció és több más ellenzéki szervezet tüntetéseket rendezett csütörtökön Moszkvában.
2009. március 13., 05:19
Megdöbbentő részletek láttak napvilágot csütörtökön az előző napi, a tettessel együtt összesen 16 halálos áldozatot követelő winnendeni ámokfutásról. Kiderült, hogy a 17 éves Tim Kretschmer korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, s közvetlenül a vérfürdő előtt az interneten jelezte, mire készül.