Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2014. május 17., 10:51
Miután Vlagyimir Putyin, a mindenható orosz elnök azt tanácsolta a kelet-ukrajnai (Donyeck, Luhanszk) orosz lázadóknak, hogy ne rendezzenek május 11-én népszavazást a két régió függetlenné válásáról, érdekes dolog történt: a népszavazást mégis megrendezték. Mégpedig, mint várható volt, jelentős részvétel mellett, 90 százalék körüli igen vokssal. A Kreml sajtószolgálata nyomban közölte, hogy a népakarat kinyilvánítását „tiszteletben tartják”. Mármint Putyinék. Lapzártakor csak találgatni lehetett, mi következik ebből a paradoxonból. ACZÉL ENDRE írása.
2014. május 17., 08:26
A Der Standard két cikkben is foglalkozik Orbán Viktor Ukrajnával kapcsolatos kijelentéseivel. Gregor Mayer arról tudósít, hogy a magyar miniszterelnök autonómiát követel a Nyugat-Ukrajnában élő magyar népcsoportnak, Josef Kirchengast pedig kommentárjában úgy vélekedik, hogy az ukrán konfliktushoz hasonló eseteket nem lehet etnikai kritériumok alapján megoldani.
2014. május 17., 08:23
Súlyos harcok robbantak ki a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban a Nemzeti Gárda katonái és a szakadár fegyveresek között – jelentette szombatra virradóra az UNIAN hírügynökség.
2014. május 17., 08:20
Féloldalas fizetett hirdetésben közöltette Áder János köztársasági elnök Auschwitzban elmondott beszédét a The Los Angeles Times szombati számában Andrew Friedman magyar származású ügyvéd, a Los Angeles-i Bais Naftoli ortodox zsidó kongregáció vezetője, miután a lap nem jelentette meg azt az olvasói levelét, amellyel egy, Magyarországot súlyos kritikával illető cikkre kívánt reagálni.
2014. május 16., 13:24
A miniszterelnök szombati parlamenti megszavazását követő beszédéről nem voltak pontosak a külföldi fordítások: amikor a kormányfő önigazgatásról beszélt, akkor azt autonómiaként fordították, holott árnyalatokban eltér egymástól a két kifejezés, ráadásul rögtön területi autonómiának értették, holott kulturálisat jelent – jelentette ki Kumin Ferenc az M1 Ma reggel című pénteki adásában. A nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Magyarországról megjelent írásokat elemezte.
2014. május 16., 10:44
Orbán Viktor a legnagyobb közép-európai biztonsági konferencián beszélt arról, hogy a lehető legszorosabb együttműködésre van szükség a térség országai között. Beszélt arról is: Ukrajnának tiszteletben kell tartania a közösségi jogokat, így a magyar kisebbség jogait is.
2014. május 16., 10:36
Nem találta meg az áprilisban a Himalájában eltűnt felvidéki magyar Princzkel Tamást a felkutatására indult expedíció amely így rövidesen hazautazik Nepálból – közölte pénteken az MTI-vel a 4bakancs.com hegymászóportál.
2014. május 16., 09:30
Holtan találtak meg egy eltűnt magyar nőt Angliában, de a brit rendőrség szerint semmi sem utal arra, hogy gyilkosság áldozata lenne – adta hírül a Telegraph and Argus című brit lap online kiadása.
2014. május 16., 07:34
Akár több hónapig is eltarthat, amíg megszületik az Európai Parlament hivatalos döntése a kémkedéssel vádolt Kovács Béla, jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, vagy ennek megtagadásáról. Az EP jogi bizottsága az esetek túlnyomó részében kiadja a képviselőket, akik ellen hazájukban vádat emeltek.
2014. május 15., 15:55
Michael Roth, a német külügyminisztérium államminisztere egy csütörtöki beszédében az unió keleti bővítésének nagy sikereit méltatta, de a szociáldemokrata politikus egyúttal figyelmeztette Magyarországot.
2014. május 15., 11:57
Michael Roth, a német Külügyminisztérium államminisztere egy csütörtöki beszédében az Unió keleti bővítésének nagy sikereit méltatta, de a szociáldemokrata politikus egyúttal figyelmeztette Magyarországot.
2014. május 15., 11:41
Magyarország irritálja a kijevi vezetést. Ennek bizonyítéka, hogy a jobboldali, nacionalista Orbán Viktor kijelentése miatt bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet. Mint ismeretes, a kormányfő magyar útlevelet és autonómiát sürgetett az ukrajnai magyarok számára – tudósít a Der Standard.
2014. május 15., 09:15
A magyar miniszterelnök újraválasztása nem váltott ki akkora visszhangot, mint az Ukrajnában élő magyar kisebbségre vonatkozó mondatai – amelyben az új ukrajnai vezetéstől autonómiát követelt az ott élő magyaroknak –, amely miatt nemcsak a lengyel lapok vezércikkeinek témája lett, de a lengyel kormány ülésén is foglalkoztak vele.
2014. május 15., 05:39
Komoly diplomáciai háttérmunka kezdődött, hogy Orbán Viktornak a kárpátaljai magyarok autonómiájával kapcsolatos nyilatkozatát tisztázzák. Orbán a beiktatási beszédében Kárpátaljával kapcsolatban nem is az autonómia, hanem az önigazgatás kifejezést használta – ugyanakkor a Kárpát-medence magyarságáról szólva autonómiáról beszélt. Szerdán Pozsonyban Martonyi János feladata volt tisztázni a magyar álláspontot, de az igazi forduló csütörtökön Orbán Viktorra vár a V4-találkozón. A kiélezett ukrajnai helyzetben a kormányfő kijelentéseit a lengyel miniszterelnök is szerencsétlennek nevezte – írja az Index.
2014. május 14., 20:36
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán kijelentette, hogy az orosz hadiiparnak a Moszkva elleni nyugati szankciókat követően önellátóvá kellene válnia, hogy ne kelljen többé a külföldi alkatrészekre támaszkodnia.
2014. május 14., 19:11
Több orosz lap is foglalkozott Orbán Viktor miniszterelnök szombati beszédével, amelyben kijelentette: a Kárpát-medencében élő magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, az önigazgatási jog és az autonómia.
2014. május 14., 17:03
Legalább kétszázharmincnyolcan vesztették életüket a Nyugat-Törökországban történt bányaszerencsétlenségben. Az elmúlt néhány órában nem találtak túlélőket.
2014. május 14., 13:31
A magyar miniszterelnök újraválasztása nem váltott ki akkora visszhangot, mint az Ukrajnában élő magyar kisebbségre vonatkozó mondatai – amelyben az új ukrajnai vezetéstől autonómiát követelt az ott élő magyaroknak –, amely miatt nem csak a lengyel lapok vezércikkeinek témája lett, de a lengyel kormány ülésén is foglalkoztak vele.