Orbán mondatai kiverték a biztosítékot a lengyeleknél

A magyar miniszterelnök újraválasztása nem váltott ki akkora visszhangot, mint az Ukrajnában élő magyar kisebbségre vonatkozó mondatai – amelyben az új ukrajnai vezetéstől autonómiát követelt az ott élő magyaroknak –, amely miatt nem csak a lengyel lapok vezércikkeinek témája lett, de a lengyel kormány ülésén is foglalkoztak vele.

2014. május 14., 13:31

A köztévé híradója terjedelmes elemzését a Kossuth-téri nagygyűlés képeivel kezdte, így kommentálva a felvételeket: „Ha ezeket a képeket Kelet-Ukrajnából mutatnánk, természetes lenne, de ez a felvétel Budapesten készült!” Orbán mondatainak ismertetése után felvetették: most, amikor hetek óta Ukrajna a szétesés ellen küzd, természetes, hogy a lengyel kormány is foglalkozott ülésén a magyar miniszterelnök véleményével.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerencsétlennek minősítette magyar kollégája kijelentéseit, és közölte: lehet, hogy elrontja a hangulatot, de csütörtökön Pozsonyban ezt a témát meg kell említenie, hiszen Orbán szavai nyugtalanítóak. Jaroslaw Kaczynski 3 évvel ezelőtti szavaira utalva (Lesz még Budapest Varsóban – mondta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a parlamenti választási vereség estéjén – a szerk.) határozottan állást foglalt a lengyel kormányfő: „Ezekben a kérdésekben, amelyekről ma beszélünk, nem lesz Budapest Varsóban, Kaczynski álma nem fog teljesülni!”

A híradó és minden kommentár egyaránt kiemelte, hogy Tuskot és Orbánt közismerten jó viszony fűzi egymáshoz, de a lengyel vélemények szerint ezt a viszonyt kifejezetten megrontja a magyar kormány Ukrajnát illető állásfoglalása.

Tusk miniszterelnök még ellenzéki ellenfeléről, Kaczynskiről is beszélt ezzel kapcsolatban: „Orbán Viktor iránt érzett viszonzatlan fanatikus imádata kínos helyzetbe hozhatja” – mondta. Maga Kaczynski elhárította a reagálást, mondván Tusk és Orbán pártja tartozik az Európai Parlamentben egy pártcsaládba, ha ez a Jog és Igazságosságra (Kaczynski pártja – a szerk) volna igaz, akkor kommentárra kényszerülne, így azonban ez nem az ő dolga.

A magyar külpolitika fontos része a határon túl élő magyar kisebbség iránti elkötelezettség, hiszen két millióan élnek a szomszédos országokban – magyarázta a Híradó kommentárja –, de ebben az ukrán helyzetben és Budapest Moszkvával való különleges viszonyára tekintettel a magyar miniszterelnök szavai szükségszerűen váltanak ki ilyen kommentárokat: Pawel Kowal európai parlamenti képviselő szerint Lengyelországnak is vannak gondjai a külföldön élő lengyel kisebbségekkel, de ezeket megoldja. „Tehát senki sem tehet úgy, hogy nem tudja, mit beszél. Orbán Viktor Zsirinovszkij retorikáját használva magára veszi a felelősséget Közép-Európa destabilizálásáért, ha ez bekövetkezik”!