XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2008. október 2., 09:14
A kínai hatóságok felfüggesztik a tejipari termékek kivitelét mindaddig, ameddig nem garantált azok biztonsága - értesültek kínai partnereiktől japán kormányzati illetékesek.
2008. október 2., 07:50
Tíz EU-tagállam jelezte, hogy kész részt venni a szomáliai vizeken garázdálkodó kalózok elleni, tervezés alatt álló európai katonai műveletben - közölte a huszonhetek védelmi minisztereinek franciaországi kötetlen találkozóján Hervé Morin vendéglátó miniszter. A tárcavezető Franciaországot, Nagy-Britanniát, Németországot, Spanyolországot, Portugáliát, Svédországot, Hollandiát, Belgiumot és Litvániát sorolta föl jelentkezőként, a tízedik országot nem nevezte meg. A portugál védelmi minisztérium szóvivője ugyanakkor közölte: Lisszabon csak politikai támogatást tud nyújtani egy ilyen akcióhoz, katonai eszközökkel nem járulna hozzá - adta hírül az MTI.
2008. október 1., 19:40
Üldözés közben lelőtték a rendőrök egy szabálytalanul közlekedő gépkocsi 16 éves utasát szerdán, a szlovákiai Szenc mellett fekvő Magyarbélen.
2008. október 1., 16:25
Hogy puszta hangoskodás lesz a történet vége, azt Moszkva jól kiszámította. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter egy héttel azelőtti „szigorú” előadása volt talán az utolsó felvonása annak a kampánynak, amely a grúziai háború miatt Oroszország ellen folyt. Az EU-ról a legteljesebb bizonyossággal állítható, hogy semmilyen kollektív ellenlépést nem tesz az oroszok által teremtett kész tények politikájával szemben. S bár ugyanez – elvi síkon – a NATO-ról nem mondható el, ám minthogy a NATO stratégiáját az Európai Unió vezető hatalmai (Németország, Franciaország, Olaszország) nélkül nem lehet újrafogalmazni, a majdnem zavartalan üzletmenet egyre jobban körvonalazódik. ACZÉL ENDRE sorozatának második, befejező része.
2008. október 1., 15:20
Láthatóan nem fehér, feltűnően nem angolszász, tudhatóan nem is protestáns. A nagypapa kecskepásztor volt Kenyában. Bigámista apja a Harvardon szerzett diplomát, miközben megszabadult Barack Husszein nevű fiúgyermeke nevelésének minden gondjától, viszont menet közben még számos féltestvért nemzett.
2008. október 1., 14:48
Titkos megfigyelésekkel, rejtett kapcsolatokkal foglalkozik a most megjelent 168 Óra. Erről szól Bölcs István vezércikke is, és ezzel kapcsolatos a fejcsóváló mondat: „Micsoda káderei vannak itt a pártoknak!”
Mester Ákos, a 168 Óra főszerkesztője ajánlja figyelmükbe a hetilap legfrissebb számának cikkeit.
2008. október 1., 14:40
A bahreini külügyminiszter szerint a közel-keleti országoknak olyan regionális szervezetet kellene létrehozniuk, amelynek Izrael és Irán is része lenne.
2008. október 1., 10:13
Fejest ugrott egy cápára egy férfi az Egyesült Államokban, hogy megmentse kutyáját, melyet már szinte teljesen elnyelt a ragadozó.
2008. október 1., 09:54
Több mint száz embert előállítottak elő Spanyolországban gyermekpornográfia miatt.
2008. október 1., 07:52
A CNN szerint meghalt a pakisztáni tálibok vezetője
2008. szeptember 30., 20:40
Egy hatéves kislány személyében új élő istennőt, kumárit választott ki a nepáli maoista kormány, miután elődje már 11 éves és ezzel hamarosan túl öreggé válik a címre.
2008. szeptember 30., 20:03
Ukrajnában felbomlott a Nyugat-barát, „narancsos” koalíció. Könnyen lehetséges, hogy az országban még az év vége előtt előrehozott választásokat tartanak, de a négy éve folyamatosan tartó válságot valószínűleg az sem lesz képes feloldani. A rendkívül zavaros belpolitikai helyzetet tovább bonyolítja az a körülmény, hogy Oroszország nem csupán szemlélője az eseményeknek. KULCSÁR ISTVÁN írása.
2008. szeptember 30., 19:39
Kelet-európai hajléktalan védelmére kelt a londoni City egyik legismertebb befektetési bankára, akinek az önfeláldozó akció az életébe került.