2008. október 5., 11:23

Lezárva tartják Ungváron a nemzeti egyetem tíz napja ünnepélyesen megnyitott magyar tannyelvű humán- és természettudományi karának épületrészét, annak helyiségeibe nem engedik be a diákokat - írta a hétvégén az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó című országos ukrajnai lap.

2008. október 4., 19:21

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető először mutatkozott a nyilvánosság előtt augusztus közepe óta, egy egyetemi labdarúgó-mérkőzést nézett meg - jelentették szombaton hírszolgálati irodák az észak-koreai hivatalos hírügynökség, a KCNA egyik jelentését interpretálva.

2008. október 4., 15:05

A Pravda című pozsonyi lap szombaton úgy vélte, hogy "a magyar ultimátumot" visszautasító Robert Fico szlovák kormányfő nem tett egyebet, mint nevén nevezte a problémát, amely azonban "nem szlovák-magyar probléma, hanem magyar". Ezzel szemben a szintén pozsonyi SME azt írta: pénteki hadakozásával épp Fico bizonyította, hogy a jelenlegi "rendellenesség fekélyes góca a szlovák oldalon van".

2008. október 4., 13:09

A francia elnöki pár, a konzervatív Nicolas Sarkozy és a szocialista Carla Bruni házassága a demokratikus együttélés modellje, s annak szimbóluma, hogy a szerelem ellenére lehet véleménykülönbség egy párkapcsolatban. Történetük már-már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - véli Anne Muxel francia politológus.

2008. október 4., 10:32

Huszonhárom kurd felkelő és tizenöt katona életét követelte egy fegyveres összetűzés Törökország délkeleti részén - közölte szombaton a török vezérkari főnök.

2008. október 4., 09:41

Megkerült az az Amerikában eltűnt magyar diáklány, akit szülei hetek óta magánnyomozóval kerestettek; lefogyott, de jól van, a hétvégén utazik haza - tájékoztatta Trombitás Zsófia New York-i konzul az MTI-t. Tímár Natália a Rotary Klub szervezésében tavaly utazott ki cserediákként Amerikába. A 17 éves lányt New York állam egyik kisvárosában, Oneontában helyezték el egy családnál, ahonnan azonban néhány nappal esedékes hazautazása előtt, idén nyáron eltűnt. A szülők - akik június 4-én jelezték Magyarországról a New York-i főkonzulátusnak a lány eltűnését - egy magyar származású amerikai magánnyomozót fogadtak fel lányuk felkutatására. Egy New York-i magyar lapban megjelent egész oldalas hirdetésben ezer dollárt ajánlottak fel a nyomravezetőnek.

2008. október 4., 08:54

Bűnösnek találta az esküdtszék fegyveres rablás és emberrablás vádjában szombaton O. J. Simpson egykori amerikaifutball-sztárt.