A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2011. január 16., 12:22
Vészhelyzetet hirdetett csütörtökön a parányi csendes-óceáni szigetcsoport, Tuvalu kormánya, miután az ország fővárosában, Funafuti szigetén egy 50 fős csoport tüntetett a pénzügyminiszter lemondását követelve – írta az origo.hu.
2011. január 16., 11:59
Julian Assange azzal fenyegetőzik, hogy Rupert Murdoch médiamágnásról és médiabirodalmáról szóló anyagokat hoz nyilvánosságra abban az esetben, ha vele történik valami rendkívüli. A WikiLeaks portál alapítója a New Statesman című brit magazinnak nyilatkozva kifejtette, hogy a világ legtehetősebb médiamágnásáról szóló anyagok a birtokában lévő „információs bomba” részének tekinthetők. Az anyagok – mint mondta – „biztonsági fájlok”, vagyis abban az esetben kerülnek a nyilvánosság elé, ha vele valami rendkívüli történik, például kiadják az Egyesült Államoknak.
2011. január 16., 10:14
Édes muzsika szűrődik ki valahonnan a pincesoron, de az akusztikus élmény forrását nemigen találni, sehol egy rádió, vagy bármilyen lejátszó. Nem csoda: a borász a hangszórót a hordóban helyezte el. S hogy miért? Esküszik rá, hogy Mozart muzsikájától jobban érik a bor.
2011. január 15., 21:45
Orvosai szerint sikeres volt Gábor Zsazsa üszkösödő jobb lábának eltávolítása. A 93 éves díva "törékeny" állapotban van, és továbbra is intenzíven ápolják a Los Angeles-i egyetemi kórházban – írja a BBC.
2011. január 15., 20:33
A Közép-Európából csaknem teljes egészében követhető jelenség Budapestről nézve reggel 8 óra 4 perckor kezdődik, és a fogyatkozás közepén, 9 óra 27 perckor a napkorong 78 százaléka lesz a Hold takarásában.
2011. január 15., 20:14
A kilencvenes években már folytak kutatások ötezer éve fagyott állapotban levő mamuttetemekből klónozáshoz használható bőr- és izomszövetek kinyerésére, de az akkori technikával használhatatlannak bizonyultak a fagy által roncsolt sejtek.
2011. január 15., 18:37
Gondolják újra a magyar válságadókat az 1992-es német-magyar barátsági szerződés és a közös európai piac szellemében - mondta a német gazdasági miniszter Fellegi Tamás fejlesztési miniszternek.
2011. január 15., 17:28
Mohamed Gannusi, Tunézia Gannusi péntek este élő televíziós beszédben jelentette be, hogy az alkotmány 56. cikkével összhangban átvette a hatalmat. Azt ígérte, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt, a politikai pártokkal és a civil szervezetekkel egyeztetve politikai, gazdasági és társadalmi reformokat hajt végre, valamint helyreállítja a stabilitást az országban. A 69 éves politikus egyúttal egységre és hazafiasságuk bizonyítására szólította fel honfitársait.
2011. január 15., 16:30
Az orosz közszolgák kedvelt programja a Skype, amivel ingyenesen tudnak távol lévő kollégáikkal kapcsolatot tartani. A belföldi titkosszolgálat, az FSB ki akarja tiltatni az irodákból a szolgáltatást, hogy ezzel „óvják meg az államtitkokat”.
2011. január 15., 16:01
Az új évről valamit is mondani olyan, mint a tenyér- vagy kártyajóslás. Minden igaz lehet, meg a fordítottja is. Néhány biztosnak tetsző fogódzó azonban van. Az egyik ború-, a másik derűlátásra ad okot. Ezeket kíséreljük meg áttekinteni. ACZÉL ENDRE jövőlatolgatása.
2011. január 15., 15:14
Észak felé repül gépével az országából pénteken elmenekült tunéziai elnök - közölte az AFP. Az interneten elterjedt hírek szerint vagy Máltára, vagy Olaszországba tart Zine El Abidine Ben Ali.
2011. január 15., 14:15
Öt volt kelet-európai kommunista ország, köztük Magyarország is felkerült azoknak az államoknak a listájára, amelyek állampolgárai ideiglenesen munkát vállalhatnak különleges vendégmunkási vízummal az Egyesült Államokban - közölték amerikai illetékesek.
2011. január 15., 12:03
Obama bejelentette a diplomáciai Holbrooke-díj megalapítását.
2011. január 15., 11:08
Még jó, hogy a báli szezon csúcspontja éppen ezekre a vigasztalanul szürke és komor hetekre esik! Az osztrákok és különösen a bécsiek egyébként bál-ügyben nem ismernek tréfát: ezeket a rendezvényeket nagy becsben tartják, s a karácsonyi szünet után a társasági élet már csakis a táncos mulatságokról szól.
2011. január 15., 08:45
A tunéziai kormány pénteken kihirdette a rendkívüli állapotot az egész országra. A döntés értelmében tilos a nyilvános gyülekezés, és pénteken este hat órától 12 órán át tartó kijárási tilalom van érvényben.
2011. január 15., 05:12
Hat év után újra megnyílik a közönség előtt Giacomo Puccini szülőháza. A luccai Takarékpénztár Alapítványnak sikerült megvásárolni Simonetta Puccinitől, a zeneszerző unokájától és törvényes örökösétől 750 ezer euróért. Ebből az összegből 300 ezret adott magáért a lakásért és 450 ezret a történelmi emléktárgyakért és az eredeti bútorokért.
2011. január 14., 15:50
2010. december 30-án a második Yukos-perben eljáró moszkvai bíróság 13 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte Mihail Hodorkovszkijt, a kőolaj konszern egykori elnökét és főrészvényesét, és üzlettársát, Platon Lebegyev pénzügyi szakembert. A kiszabott időt részben a korábban megítélt szabadságvesztéssel vonták össze, így a 2003 óta rács mögött ülő Hodorkovszkij és Lebegyev összesen 14 éves elzárás után 2017-ben szabadulhat. A védők fellebbeztek.
2011. január 14., 13:31
Aki kinn volt a bécsi Utazás- vásáron (Ferienmesse), illetve vasárnapig még kimegy, elsőként értesülhet az Esterházy Magánalapítvány és a Blaguss utazási iroda együttműködési megállapodásáról. Sőt láthatta is azt az autóbuszt, amely a nyári szezonban Bécsből a Fraknói várba, majd Kismartonba viszi az érdeklődőket.