2013. január 31., 10:19

A lengyel sajtóban a Rzeczpospolita című konzervatív napilap brüsszeli tudósítójának jelentése alapján számolt be Thornbjorn Jagland, az ET főtitkárának sajtótájékoztatójáról, amely a magyar média- és bírósági ügyekkel foglalkozott. Anna Slojewska írásának címe: Magyarország kissé meghátrál az európai nyomás alatt.

2013. január 30., 11:53

A legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza beszámolója szerint egy magyar férfi okoz komoly fejtörést a lengyel hatóságoknak. Az Sz. József nevet használó korosabb ember a lengyelországi Bydgoszcz hajléktalan szállójára került. A probléma pedig az, hogy ott csak helyi lakosokat lehet elhelyezni.

2013. január 30., 11:26

Az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója Németországban 1996 óta hivatalos emléknap: fellobogózzák az állami hivatalok épületeit s a zászlókat félárbócra engedik. Bochumban, a Holokauszt nemzetközi Emléknapjának helyi vonatkozása is van: 1942 január 27-én indult el a Ruhr-vidéki nagyvárosból az első, deportált zsidókat szállító vonat Riga felé. A helyi evangélikus egyház az idei emléknapra templomába Konrád Györgyöt hívta meg, aki nagy érdeklődés közepette olvasott fel Elutazás és hazatérés című művéből.

2013. január 30., 10:22

A legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza beszámolója szerint egy magyar férfi okoz komoly fejtörést a lengyel hatóságoknak. Az Sz. József nevet használó korosabb ember a lengyelországi Bydgoszcz hajléktalan szállójára került. A probléma pedig az, hogy ott csak helyi lakosokat lehet elhelyezni.

2013. január 30., 08:34

Elhunyt Mark Palmer, aki a magyarországi rendszerváltás idején, 1986 és 1990 között az Egyesült Államok budapesti nagykövete volt. Haláláról kedden értesült az MTI.

2013. január 29., 20:26

Magyarországon vagy inkább Ausztriában, esetleg más európai országban van-e jobb helye a nehezen összegyűjtött megtakarításoknak? És milyen formában a legelőnyösebb a takarékoskodás, hogyan gondoljunk a leghatékonyabban a későbbi, esetleg szűkös évekre? Elkel a független szakember tanácsa. Új rovatunk ehhez nyújt segítséget: János Zsolt, és cége, a személyre szabott pénzügyi tanácsadással foglalkozik, és áll a jövőben olvasóink rendelkezésére.

2013. január 29., 18:20

Markó Béla személyét és az általa vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványt ért bírálatokra reagáló állásfoglalására nyílt levélben válaszolt Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke.

2013. január 29., 15:16

Lezárult a párbeszéd Magyarország és az Európa Tanács (ET) között a médiaszabályozás vitatott kérdéseiről, a kormány kielégítő választ adott a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet által megfogalmazott aggodalmakra – közölte az MTI kérdésére válaszolva Thorbjorn Jagland, a szervezet norvég főtitkára egy brüsszeli sajtóeseményen kedden reggel.

2013. január 29., 11:37

Őrizetbe vettek legalább 11 újságírót Iránban, mert azzal vádolják őket, hogy együttműködtek külföldi székhelyű, perzsa nyelvű „ellenséges” médiumokkal – közölte hétfőn több helyi főszerkesztő.

2013. január 29., 10:06

Káosz uralkodik az iskolák állami átvétele után. A 168 Óra stúdiójában Barát József, Herskovits Eszter, Jolsvai András és Lampé Ágnes.

2013. január 29., 07:35

Kós Károly szellemi öröksége mindenkié, aki jót akar az erdélyi magyar népnek – reagált Markó Béla azokra a bírálatokra, amelyek a személyét és az általa vezetett Kós Károly Akadémia Alapítványt érték azt követően, hogy Kolozsvárra hívta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökségét, és együttműködési szerződést kötött az MSZP Táncsics Mihály Alapítványával.

2013. január 29., 06:20

A nagyanyja által kezdett szokásnak megfelelően Beatrix holland királynő lemondott trónjáról legidősebb gyermeke javára. A 75 éves királynő szerint az uralkodás nem volt túl megterhelő, de „most jött el az ideje” a távozásnak.

2013. január 28., 18:27

Beatrix holland királynő hétfő este hét órakor jelenti be rádió- és televízió beszédében, hogy lemond fia javára trónjáról – jelentette a holland sajtó a királyi családhoz közel álló forrásokra hivatkozva.

2013. január 28., 14:52

Az idei év szilvesztere az utolsó szolgálati napot jelentette a lengyelországi Tychy városi rendőrkapitányság híres őrkutyája, Jerry számára. A járőr és nyomkövető német juhász 11 évet töltött kemény szolgálatban.