Úgy tűnik, tanár lopott a poggyászellenőrtől Ferihegyen, órákat állt miatta a Wizz Air járata

2019. december 2., 14:24

Szerző:

Hétfőn reggel kellett volna elindulnia a Wizz Air W6 2325-ös számú, Budapestről Tel-Avivba közlekedő járatának a Liszt Ferenc repülőtérről, de a gép még órákkal később sem tudott felszállni, mivel a beszállókapunál dolgozó poggyászellenőr jelezte, hogy eltűnt a pénztárcája. Az Index egyik olvasója szerint egy kilencfős gyerekcsapattal utazó tanár tette el a pénztárcát az egyik gyerek táskájába. A tárcában állítólag 50 euró (mintegy 16 700 forint) és 15 ezer forint volt. A tanár a gyerekkel leszállt, a többi gyerek pedig majd egy másik felnőttel utazhat a gépen.

Radó András, a Wizz Air szóvivője a portálnak azt mondta, hogy miután a poggyászőr jelezte a pénztárcája eltűnését, a légitársaság szabályzatának megfelelően hívták a rendőrséget, amely kivonult a helyszínre, a repülőgépen azonosította a tolvajt, és a pénztárcát is megtalálták.

A Wizz Air ezen a járaton szolgálatot teljesítő személyzetének a fentiek miatt idő közben lejárt a munkaideje, ezért új személyzetet kellett behívni, amely tovább késlelteti az indulást.