Vona Gábor: Sokan nem értették, hogy vlogba kezdek

A volt Jobbik-elnök három éve hagyta maga mögött a kőkemény politikát. 

2021. augusztus 8., 20:49

Szerző:

A Jobbik volt elnöke a 2018-as országgyűlési választások után döntött úgy, hogy hárommilliós tőkével reklámcéget alapít és maga mögött hagyja a kőkemény politikát. Vona Gábor hivatalos Facebook-oldalán vasárnap írta meg, hogy pont ma három éve vágott bele a 21Vlog néven fémjelzett politikai és közéleti témákat körbe ölelő videósorozatába a YouTube-on. 

A volt Jobbik-elnök posztjában bevallotta, sokan nem értették és még ma sem teljesen, amikor 2018 után vloggernek állt. Hároméves vlogfordulóján kifejtette, hogy amikor elindult meggyőződése volt, hogy nem szabad feladni azt az ideát, hogy polgári társadalom építhető Magyarországon, de ez csak a kisszínpadról elindulva valósítható meg. „Remélem, hogy sok ilyen színpad épül, és annak lesz társadalomformáló ereje”.

Vona Gábor vlogja a Fidesz-KDNP 2018-as kétharmados győzelme után néhány hónappal, augusztus 8-án stratolt el. A vlogot egy rövid teaserrel harangozta be, és noha akkor még nem árulta el, hogy mivel készül, de mivel korábban hárommillió forint törzstőkével céget alapított Vlog Influence Kf. néven, így sejthető volt, hogy mivel rukkol elő. Erről bővebben itt olvashat. 

(Kiemelt kép: Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumot tart a pétervásárai Szántó Vezekényi István Művelődés Háza és Könyvtárban 2018. március 14-én. Fotó: Komka Péter / MTI)