Vitézy Dávid: a Fidesz feladta a biztos harmadik helyet

Vitézy Dávid Szentkirályi Alexandra videójából értesült a visszalépésről.

2024. június 7., 13:09

Szerző:

A kormánypárti jelölt visszalépéséről nem kapott hivatalos tájékoztatást, semmilyen egyeztetés nem történt közte és a kormány, valamint a Fidesz-KDNP képviselői között – közölte Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet azután tartott, hogy Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok jelöltje visszalépett a javára.

Vitézy Dávid elmondta: a döntésről ő is Szentkirályi Alexandra videójából értesült. Véleménye szerint egyoldalú politikai döntés született a Fidesz részéről, esélytelenségüket látva „feladták a biztos harmadik helyet”.

Arra kérte a választókat, hogy a javára történő visszalépés ellenére ne a Fidesz, hanem az ő listájára szavazzanak a vasárnapi voksoláson.

Az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület közös főpolgármester-jelöltje közölte: főpolgármesteri győzelme esetén sem a kormánypártokkal, sem a Demokratikus Koalícióval nem köt koalíciót. Úgy fogalmazott: bukott pártkáderek helyett valódi szakemberekkel fogják vezetni a várost. „A városháza nem lesz sem a Fidesz, sem a DK zsákmánya” – hangsúlyozta.

Budapesten változás kell, ehhez új főpolgármesterre van szükség – jelentette ki, hozzátéve: a Fidesz által fémjelzett országos politikát és a DK-Gyurcsány fémjelezte várospolitikát egyaránt meg kell haladni.

Ahogyan arról beszámoltunk, Szentkirályi Alexandra péntek reggel jelentette be visszalépését.

Egy ideje téma volt már a sajtóban a fideszes politikus visszalépése Vitézy Dávid javára, ám erre csak pár nappal a választások előtt került sor. A Fidesz főpolgármester-jelöltje kampánya mindenesetre emlékezetes marad, hiszen a közösségi médiára feltöltött videóiban rendre összegyurcsányozta Karácsony Gergelyt, majd közölte, nem áll ki vele vitára, mert az olyan lenne, mintha egy kakaóscsigával vitatkozna.

Szentkirályi Alexandra visszalépése kapcsán a következőket írta:

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.