Vitézy Dávid a kormányzatot és az önkormányzatot is okolja Budapest állpotáért

„Ha lehet, ne várjunk Budapest 200. születésnapjáig, hogy ez megváltozzon.”

2023. november 20., 14:09

Szerző:

Vitézy Dávid mai Facebook-posztjában az 50 év előtti városfejlesztéseket veszi számba, majd elmereng a 150-éves Budapest állapotáról, a városvezetés és a kormányzat töketlenkedéséről.

„Ma ehhez képest (1973 – a szerk.) Budapesten egyetlen kötöttpályás beruházás sincs folyamatban, az M3-as metró felújításának elkészülte után. Egy sem. Ez teljesen egyedülálló ebben a városméretben Európában, mindenhol metrók, elővárosi vasutak, villamosok épülnek, Varsótól Prágáig, Bukaresttől Bécsig, Münchentől Barcelonáig.”

Vitézy szerint: „ott tartunk, hogy minden érezhető ambíció és vízió eltűnt a város valós, nagy léptékű infrastrukturális fejlesztése mögül – úgy a fejlesztéseket sorra leállító és a vidék fejlesztésében gondolkodó kormányzati oldalon, mint a kétségtelenül valós városi forráshiány mögé bújva minden fejlesztésről lemondó és már a jövőről gondolkodni sem merő, terveket sem készítő, kizárólag a gyors publicitást hozó kis beavatkozásokat előnyben részesítő, ráadásul egy hamis „zöld” ideológia mentén minden nagyobb lehetséges fejlesztést (lásd elővárosi vasútvonalak vagy a Galvani híd példáját) módszeresen akadályozó önkormányzati oldalon.

Végszóként hozzáteszi: „Ha lehet, ne várjunk Budapest 200. születésnapjáig, hogy ez megváltozzon.”

(Kiemelt képünk: Vitézy Dávid a Közlekedési Múzeum Volt egyszer egy Északi... a történet folytatódik című tárlatának megnyitóján az Északi Járműjavító Dízelcsarnokában 2021. július 15-én. Fotó: Karancsi Rudolf / 168)

A MOHU betétdíjas csomagolásait visszaváltó automatákkal kapcsolatban elég eltérő tapasztalatokkal gazdagodhattunk az elmúlt hetekben. Volt olyan bolt, ahol nem működött, megint máshol pedig flottul ment minden. A 24.hu arra kérte a munkatársait, számoljanak be a személyes tapasztalataikról.