Visszautasítom!

– Főpolgármester úr! Az állatkerti Koalaház átadásakor ön úgy nyilatkozott: ha állat lehetne, akkor szibériai tigris vagy delfin szeretne lenni. A tigrist érteni vélem: veszedelmes csúcsragadozó – erősebb saját környezetében mindenkinél. De miért delfin? Mert kecses, mert jól idomítható?

– Nem. Jól idomíthatónak, pláne kecsesnek nem mondanám magamat. Azért, mert kedves, jóindulatú állat. Ha teheti, az embereken is segít. Akkor is, ha nem érdemlik meg.

– Azért szerintem inkább a tigrisszemlélet, az erőkultusz jellemzi a fővárosi közgyűlést. Az embernek az az érzése: szimpla erőfitogtatás, hogy megszüntették a frakciókat, és a napokban megint nemet mondtak arra, hogy az ellenzékiek interpellálhassák a város vezetőit. Megtették, mert megtehették. Ennek a városnak a lakói azonban nem szeretik a diktátumokat, ez rontja a közérzetüket.

– Tisztelettel megjegyezném: szerintem a város lakói közül aligha akad olyan, akinek a közérzetét befolyásolná, hogy a fővárosi közgyűlésben lehet-e interpellálni a vezetőket. Ezt le lehet írni, csak nem állja meg a helyét. Szerkesztő úr! Ma is kérdezhet bárki bármit a közgyűlésben, ám az úgynevezett interpelláció lehetősége csak arra jó, hogy az ellenzék szerepelhessen a jelen lévő médiának. Rendszerint olyan kérdések kimerítő taglalásával, amelyek nem is az önkormányzat kompetenciájába tartoznak.

– Bármit taglalnak, az interpelláció lehetősége erősíti az átláthatóságot, súlyt ad az ellenzéknek.

– Ez színtiszta demagógia. Az interpelláció csak a politikai nagyotmondás eszköze. Miért javítaná az önkormányzati munka átláthatóságát, ha a közgyűlésben lehet szidni a kormányt meg a parlamentet?!

– És miért vették el a frakcióalkotás lehetőségét?

– Bocsánat, ezt nem én találtam ki. Már a kezdet kezdetén megfogalmaztam: nekem teljesen mindegy, hogy vannak-e frakciók. Kocsis Máté tanácsnok úr – másokkal együtt – tett egy ilyen javaslatot, a közgyűlés pedig elfogadta. Hadd tegyem hozzá: ahogyan az interpelláció, úgy a frakció is parlamenti kategória. Ilyesmiről szó sincs az önkormányzati törvényben, az önkormányzatoknál csak valamilyen nagyzolás honosította meg őket.

– Főpolgármester úr! Az ellenzéknek mindig kevesebb lehetősége van, mint a hatalomnak. Ebből a kevesebből is elvenni, csak azért, mert megtehetem: ez azt üzeni, hogy aki nincs velünk, az nincs. Annak nem számít a véleménye.

– Szerkesztő úr! Ezeknek a kérdéseknek számomra kezd propagandaíze lenni. Hadd válaszoljak egy egyszerű ténnyel. Igaz, hogy 2010 előtt interpelláció formálisan létezett. De az is igaz, hogy akkoriban a felügyelőbizottságokban abszolút kormánypárti többség volt, és egyetlen igazgatótanácsban sem vehettünk részt. Ez 2010 óta másképpen van. Igen, én ellenzékiként interpellálhattam, amiből a sajtóban nem sok jelent meg. Ugye kitalálja, hány interpellációmat fogadta el a Demszky-féle városvezetés? Egyet sem. És nekem sokat mond, hogy akkoriban ez nem bántotta az önök szépérzékét.

– Egyetértek: az sem jó, ha az ellenzéket nem engedik be az igazgatótanácsokba. De a város lakóit most a Tarlós-éra érdekli. Ön gyakran beszél saját gondolkodói köréről. Nos, az embernek az az érzése, hogy ez a kör évről évre szívatja önt a BKV költségvetésével. Abból idén még 15 milliárd forint hiányzik, és a gazdasági minisztérium azzal az ötlettel állt elő, hogy ezt fizessék ki a kerületek. Kifizetik?

– Hadd kérdezzek én is. Először azt: 1990 óta volt-e olyan év, amikor a BKV működési költségéből nem hiányzott 15 milliárd vagy még több? Másodszor hadd kérdezzem: hogyan van az, hogy mielőtt átvettem a főváros vezetését, 112 milliárd működési hitelt kellett felvennie a BKV-nak?

– Attól, hogy egy kabát korábban is rosszul volt begombolva, nem lesz jobb, ha megint félregombolják.

– Kétségtelen. Ez látszólag ügyes áthidaló mondat: arról szól, hogy felejtsük el, ami korábban volt. Csak egy gond van ezzel, szerkesztő úr: az adósságállomány itt maradt. Itt maradt a város kétszázmilliárdja, a BKV hetvenmilliárdja, a teljesen amortizálódott járműpark. Nem mondhatjuk, hogy mindezzel már ne foglalkozzunk, mert erre a helyzetre épülnek a mai lehetőségeink. Egyébként annyi pénzt, mint amennyit Orbán Viktor adott a BKV-ra, még egyetlen más miniszterelnöktől sem kapott a város. Elkezdtük a járműállomány nagyarányú cseréjét. Befejeztük a 4-es metrót, elkezdtük a 3-as metró felújítását.

– De mi a helyzet a BKV működési költségéből hiányzó 15 milliárddal?

– Tehát a szívatás. Az elmúlt négy évben megszokott mondat volt: Tarlóst szívatja a kormány. De kedves szerkesztő úr, már nem ez a helyzet. Ha valakit szívatnak itt, akkor már nem engem, hanem azokat a fideszes kerületi polgármestereket szívatják, akik többségben vannak fővárosi képviselőként a közgyűlésben. Akiknek a jövőjét és választási esélyeit alapvetően meghatározza, hogy „szívatja-e a kormányzat” ezt a várost vagy sem. Ez már az ő bőrükre megy, nem az enyémre. Hadd tegyek hozzá még valamit: az elmúlt hónapokban tele volt a sajtó azzal, hogy a főváros egy fillér uniós támogatást nem fog kapni. Így volt? Most, hogy kiderült, a következő hat évben 350 milliárd forint juthat Budapestnek, valahogy elfelejtették ezt a témát. Nem látom bizonyos lapokban.

– Én azért olvastam róla. Viszont a 350 milliárd tényleg sok pénz.

– Egyes orgánumoknál éreztem némi kárörömöt, amikor arról cikkeztek, hogy a főváros esetleg nem jut fejlesztési forrásokhoz. Most, hogy a fordítottja történt annak, amit vártak, nagyon szűken mérik a híradást. Pedig van miről írni, hiszen ez a pénz elegendő lehet a 3-as metró infrastruktúrájának teljes felújítására, a Baross tér–Újpalota közötti villamosvonalra, a külső Bécsi úti villamosra, a 4-es metró kelenföldi végállomásánál a P+R parkolóra – amelyet a korábbi városvezetés még megterveztetni is elfelejtett, amikor az uniónak megígérte a dugódíjat – és még sok egyéb másra.

– A főváros tehát a közeljövőben sokféle beruházásra kap lehetőséget a gazdag uniós országok polgárainak adójából. Ez jó, az viszont...

– Gazdag uniós országok polgárainak adójából?! Hát nem pont az ilyen források lehetőségéért kapaszkodtunk az unióba?

– De. Azért is. Szóval: az viszont kevésbé jó, hogy amikor a kormány egyik kezével ad valamit, rögtön el is vesz, tehát ez a folyamat párhuzamosan halad a vagyonvesztéssel.

– Mit nevez ön vagyonvesztésnek!?

– Kórházakat, iskolákat és...

– Visszautasítom és kikérem magamnak ezt a fogalmazást! Kezdjük azzal, hogy a kórházak és az iskolák a törvény erejével kerültek az államhoz. Ezt inkorrekt, sőt egyenesen gonoszság vagyonvesztésnek minősíteni. Olyasmi esetében ugyanis, ami köztulajdonból köztulajdonba kerül, fel sem vetődik a vagyonvesztés kategóriája. Aki ilyet mond, az nemcsak rosszindulatú, de tudatlan is. Igaz, sokat tapasztalt ellenzéki képviselőtársaim között is akad, aki ilyen szamárságokat beszél.

– Említik a Városliget átadását vagy a Gázművek pakettjét is.

– A város olyannyira szükséges pénzügyi tartaléka éppen a Gázművek pakettjéből származik. És maradt minden más: a miniszterelnöktől ígéretet kaptam arra, hogy egyetlen más fővárosi közszolgáltató céget sem visznek be a nagy állami holdingosításba.

– A közszolgáltatók persze most éppen egy csomó pénzbe kerülnek, mert a rezsicsökkentés után csak kiadást termelnek, és nem bevételt.

– A rezsicsökkentés nem tartozik az én mozgásterembe. Az én mozgásterem annyi volt, hogy meg tudjam tartani a cégeinket. Azoktól, akiknek annyira fáj a Gázművek pakettje, megkérdezném: húsz év alatt mit tettek az óbudai gázgyár kármentesítéséért? Egy kapavágást sem. Mit tettek a taxisrendelettel tizenöt év alatt? Hozzá sem nyúltak. Amikor én főpolgármester lettem, összesen egy őrzött P+R parkoló volt a városban. Akkor miért vállalták be a dugódíjat?

– Fontos is, hogy beszéljünk a dugódíj ügyéről. Csak jussunk végre túl a BKV 15 milliárdján.

– Egy baloldalinak mondott napilapban én négy éve folyamatosan azt olvasom, hogy mindjárt összeomlik a BKV. Hányszor omlott össze? Pont egyszer sem. Egyébként a hosszú távú finanszírozás ügyében is a megoldás küszöbén állunk. A kormány ugyanis átvállalja a korábbi vezetés által felhalmozott BKV-s adósság hátralévő 52 milliárdját. A közlekedési vállalat, köszöni szépen, jól van, működik. A BKV költségvetéséből az év elején ennyi pénz mindig hiányzott. Aztán mindig meglett. Most is meglesz. Érdekes, hogy egyesek szívesen elfelejtkeznének arról a gyerekes hazugságról 2010-ből, miszerint már „díjmentes utaztatásra” alkalmas a BKV. Aztán kiderült, hogy itt maradt a működési hiány és a hetvenmilliárdos adósság.

– Hát az biztos, hogy nem lett ingyenes az utazás. És az is biztos, hogy előbb-utóbb a működési költség fedezetét is előteremti a kormány. Persze hogy előteremti, hiszen a főváros naponta 18 milliárd forintnyi adót fizet be a költségvetésbe. Budapestről jön a GDP 40 százaléka, tehát nem dőlhet be a közösségi közlekedés. Összesen háromhétnyi kellene ebből az adóból a kiutalt másfél hétnyi helyett, és a fővárosnak nem lennének anyagi gondjai.

– Ebben nem tudok ellentmondani önnek. Ebben az egyben Demszky Gábor is jogosan protestált – a saját MSZP–SZDSZ-kormányánál.

– A kérdés, amely végigvonul ezen az interjún, valójában kevesebbről szól, mint a főváros egyetlen napi befizetése.

– Tény. És ennek fényében komikusnak tűnhet, hogy a BKV költségvetésén a kormány és a főváros már egy emberöltő óta minden egyes évben huzakodik. De hadd tegyem hozzá: ezt a miniszterelnök is tudja, és most a hosszú távú megoldás küszöbén állunk.

– Csak az a baj, hogy ez a vita folyamatosan zsarolhatóvá teszi a fővárost. Valamit mindig adni kell a működési költségekért. Most mit kérnek érte?

– Szerkesztő úr! Én aztán nem vádolnám önt elfogulatlansággal. Megvédeném, ha bárki ilyesmivel gyanúsítaná... Csak nem arra gondol, hogy a Dagály strandot kellene odaadnunk cserébe a BKV finanszírozásáért?

– Miért? Talán nem kell odaadni?

– Másról van szó. Mint tudja, úszó-világbajnokságra készülünk, a Dagály strandfürdő mellé óriási új vizes komplexum épül. A kettőt ésszerű egy egységként kezelni. És a Dagályt az állam nem a BKV működésének finanszírozása fejében kéri, hanem az 52 milliárdos adósság átvállalásáért. Ugye nincs olyan ember, aki józan ésszel állítaná, hogy a Dagály 52 milliárdnál többet ér?

– Már szóba került a dugódíj ügye. Mire számítsunk?

– A dugódíjat Demszkyék kérték, vállalták, miközben a Fidesz mindig is ellenezte. Most azért lobbizunk az unióban, hogy a behajtási díjat teljesen levehessük a napirendről. De nincsen még döntés.

– Számomra nem teljesen világos, hogy ön mit akar. Hallottuk már olyan nyilatkozatát, hogy támogatná azoknak a polgármestereknek az álláspontját, akik a főváros egész területét díjkötelessé tennék. Máskor a Hungária körutat javasolta. Tulajdonképpen maximalizálni vagy minimalizálni szeretné ezt a bevételt?

– Nem idéz pontosan. Azt mondtam: hármas alternatíva készült a zónahatárokra, és az akkor felvázolt lehetőségek közül egyedül a Hungária körutat tartottam életképesnek. De ismétlem: még folyik az egyezkedés az unióval, a jövő évre vonatkozó határidőt hallgatólagosan máris sikerült módosítani. Egyelőre nincs semmilyen döntés sem a zónahatárokról, sem a díjakról. Sőt még arról sem, hogy lesz-e behajtási díj.

– Természetesen ebben a beszélgetésben nem kerülhetjük el az aktuális közlekedési káoszt sem. Miközben a Széll Kálmán teret átépítik, a Margit híd környéke nemcsak keresztben vált szinte átjárhatatlanná a budai oldalon, de hosszában is, mert Pesten meg belekezdtek a sínek felújításába. Ön szerint ez jó döntés volt?

– Nos, akár volt rá igazi okom, akár nem, de a tényleges kellemetlenségek miatt elnézést kértem a fővárosiaktól. Nem emlékszem rá, hogy az elődöm ezt egyszer is megtette volna. A pesti szakaszon azért kell dolgoznunk, mert tizenöt év alatt tönkrementek a sínek a Combinók alatt, sebességkorlátozást kellett bevezetni. Úgy döntöttünk, ezt egyszerre végeztetjük el a többi munkával. A Margit hídon garanciális javítás zajlik, az nem kerül pénzébe a városnak: a korábbi kivitelező a hőtágulási szerkezet elemeit cseréli. Ezt a feladatot a két parton folytatódó beruházásokkal egy időben célszerű elvégezni. Ha nyáron külön ütemben látunk hozzá a három fázishoz, azért kapnánk kritikát, hogy pont a legnagyobb turistaszezonban akadályozzuk a forgalmat. Olyan ez, mint a nyuszika esete a sapkával. Az is baj, ha van rajta, az is, ha nincs. Elképesztő szemrehányásokat és elképesztő javaslatokat kapunk. Az egyik sokat látott szocialista képviselő szerint például az lenne a legjobb, ha a dugódíj rendszerét drága pénzért kiépítenénk, de díjat nem szednénk. Hát az ilyen kritikáktól akkorát ugrok, mint egy kenguru.

– Maradjunk a földön. Szerintem igenis jobb lenne, ha nyáron végeznék ezt a munkát, mert akkor nyilvánvalóan sokkal kisebb a forgalom. Most pedig éppen azok időznek a dugóban, akik az adót termelik a költségekre.

– Szerkesztő úr! Ez már megint ugyanaz az elfogultság! Mintha minden kérdése arról szólna, hogy leírhassa: a fővárosban hülyék ülnek.

– Normális emberek is dönthetnek rosszul. Egyébként nem sértegettem, csak a véleményemet mondtam el: szerintem a turisták kedvéért nem érdemes beáldozni azoknak a városlakóknak a kényelmét, akik közül százezrek szabadságra mennek a nyáron, ergo akkor nem használják a körutat.

– Mondtam már: azért végeztetjük el most egyben az összes munkát, mert egy ütemben így sokkal gyorsabban túl vagyunk az egészen. Összesen két hónapról van szó, aztán már csak Budán dolgozunk. Tudom: ez a két hónap kényelmetlen, ám ha elindul a budai fonódó villamos, az viszont kényelmes lesz. Most legalább úgy van dugó, hogy közben épül is valami.

– Végezetül: van-e adata arról, hogyan áll most a Fidesz a fővárosban? Újpesten nagyot buktak.

– Éppen tegnap kaptam kézhez egy felmérést. A pártok állásáról inkább kérdezze a pártokat. Mint tudja, én nem vagyok tagja egyiknek sem. A személyes indexem viszont nem romlott a választások óta. Eszerint – ha hihetünk az adatoknak – most vasárnap is biztosan nyernék bármelyik lehetséges riválisommal szemben.