Vis maior gyilkosság – Állami segítség nélkül nem jutnak kártérítéshez az áldozatok
Szögi Emesének idén nyáron volt a diplomaosztója. Orvosként végzett a Debreceni Egyetemen, most egy pesti kórházban dolgozik rezidensként, kardiológus szeretne lenni. Helmeczy László, a Szögi család barátja, jogi képviselője felajánlotta neki, hogy segít állást szerezni, de a fiatal orvosnő nem kért a protekcióból. Itt voltam gyakorlaton, ismernek, tudják, hogy mire vagyok képes, ha jónak tartanak, fel fognak venni, mondta az ügyvédnek. Fel is vették. Pályakezdőként, családalapítás előtt állva jól jönne Emesének néhány millió forint. Mondjuk abból a 46 millióból, amit jogerősen megítéltek a Szögi családnak az olaszliszkai gyilkosok ellen indított kártérítési perben.
Kopjafa Szögi Lajos emlékérePersze jól jönne a pénz mindegyik családtagnak: Gabinak, az özvegynek, a három lánynak – Zsuzsának, Emesének és Zsófinak –, a meggyilkolt tanár szüleinek, Lajos bácsinak és Zsófi néninek. Tizenkét évvel ezelőtt még négy generáció élt együtt a tiszavasvári házban, ma nagy a csend: Szögi Lajost meggyilkolták, a nagymamája meghalt, a két nagyobbik lány kirepült. Emesét megelőzve Zsuzsa már régen Pestre költözött, óvónőként dolgozik, kétgyermekes anyuka, férje a Jobbik budapesti elnöke, Stummer János. Zsófi Nyíregyházára jár gimnáziumba. A lányok nagyszülei nyugdíjasok, gyakran betegeskednek, sokat kell költeniük gyógyszerekre. Másképp alakult volna az életük, ha Szögi Lajos még élne. Nemcsak a személye hiányzik, hanem a tanári fizetése is. Szüleinek gondtalanabb lenne a nyugdíjaslét, a gyerekeknek kevesebb nehézséggel, lemondással járna a tanulás, a pályakezdés. Az a bizonyos 46 millió forint sokat segített volna az elmúlt 12 évben. Ám a pénzből, ami a jogerős bírósági verdikt alapján jár nekik, eddig egy fillért sem láttak. Valószínűleg nem is fognak.
Szögi Lajos földrajz–biológia szakos tanárt 2006 októberében lincselték meg Olaszliszkán, miután egy eszét vesztett roma társaság azt hitte, elütött egy kislányt. Nem ütött el senkit, a 11 éves Kitti csupán átfutott az autója előtt, majd elesett az árokban. Szögi Lajos kiszállt, hogy megnézze, minden rendben van-e. A kislány befutott a szemközti házba, rokonai viszont őrjöngve estek neki a tiszavasvári tanárnak, és agyonverték. A kocsiban ülő 14 éves Emesét és ötéves Zsófit, akiknek végig kellett nézniük a borzalmakat, megfenyegették, hogy megerőszakolják őket, ha kiszállnak.
– A kis Zsófi keveset látott a borzalmakból – mondja Helmeczy László –, Emese a testével igyekezett eltakarni előle, ahogyan az édesapjukat agyonverik. Megmondom őszintén, nem hittem volna, hogy egy kamaszlány képes lehet feldolgozni egy ilyen traumát, de Emese egészen kivételes személyiség. Ott voltam mellette, amikor a nyomozók először kihallgatták. Az édesanyja is velünk volt, elsírta magát, ki is ment a szobából, de Emese kitartott. Vasakarata van, a tragédia árnyékában is olyan elszántsággal tanult a gimnáziumban, hogy elsőre felvették az egyetemre orvostanhallgatónak.
Az ismert ügyvéd nem készült arra, hogy a bűncselekmények áldozatainak hazai szószólójává váljon – egyszerűen így alakult. Az elmúlt két évtizedben több olyan ügyet is elvállalt sértetti jogi képviselőként, amelyben a tárgyalóteremben ugyan sikert aratott, de az ügyfeleinek megítélt pénz soha nem érkezett meg az áldozatok számlájára. A bűnözők helyett persze Helmeczy nem fizethet ki százmilliókat, de úgy érezte, valamit tennie kell, ezért Csányi Sándor OTP-vezérrel közösen létrehozta az Összefogással az Áldozatok Megsegítéséért Alapítványt.
– Egy gyilkosság következményeként az áldozat családja általában a korábbinál sokkal rosszabb élethelyzetbe kerül. Ezt kompenzálhatná a kártérítés. Amíg ez nem érkezik meg, addig az alapítványunk megpróbál segítséget nyújtani az érintetteknek – mondja Helmeczy László. – Szögi Lajos családjának, a romagyilkosságok tiszalöki áldozatának, Kóka Jenő családjának, a meggyilkolt veszprémi kézilabdázó Marian Cozma családjának rendszeresen ajándékot viszünk, Szögiéket tíz éve havi 60 ezer forintos járadékkal támogatjuk.
Helmeczy hosszú évek óta próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon súlyos problémák vannak a bűncselekmények áldozatainak járó kártérítésekkel. Létezik ugyan áldozatvédelmi törvény, amely rendelkezik arról, hogy jár nekik némi állami kárenyhítés, de ennek mértéke csekély, az érintettek kárának legfeljebb a töredékét fedezi, ráadásul úgynevezett sérelemdíjra – amit egykor nem vagyoni kártérítésnek hívtak – nem is ad lehetőséget. Ezért tényleges kártérítést valójában csak a bűncselekmény elkövetőitől lehet követelni. Erre két út kínálkozik. Az egyik, hogy az áldozat már a büntetőeljárás keretein belül előterjeszti a kárigényét, ilyenkor a tettes elítélésével együtt a büntetőbíró megállapítja a fizetendő kártérítés mértékét is. Ezt a megoldást azonban csak akkor érdemes alkalmazni, ha a kár mértéke könnyen és pontosan megállapítható, különben éppen a kártérítési procedúra miatt elhúzódhat a büntetőper. Másrészt megvan a kockázata, hogy a vádlottat végül felmentik, és akkor kártérítést sem ítélhetnek meg a büntetőperen belül.
Több sikerrel kecsegtet, ha az áldozat polgári perben követel kártérítést a jogerősen már elítélt tettestől. Ha a felperesnek nincsenek irreális elképzelései, akkor az esetek többségében a bíróság meg is ítéli neki a vagyoni kártérítést és a sérelemdíjat. A bajok ekkor kezdődnek. Az elkövetők ugyanis csak a legritkább esetben fizetnek önként, általában végrehajtási eljárást kell indítani ellenük. Ez viszont szinte reménytelen feladat, a tetteseknek többnyire semmilyen vagyonuk sincs, így behajthatatlan rajtuk a kártérítés. Ha mégis van vagyonuk, és azt sikerült még időben zár alá venni, az áldozatoknak akkor sincs esélyük hozzájutni a követelésükhöz. Mások ugyanis megelőzik őket.
Először is a magyar állam. A jogszabályok szerint a jogerősen elítéltek vagyonából, rabkeresményéből elsőként a bűnügyi költségeket kell levonni. Ez az olyan bonyolult, többvádlottas bűntények esetében, mint Szögi Lajos, Marian Cozma vagy éppen a tiszalöki Kóka Jenő meggyilkolása több tízmilliós, olykor százmillió forintos tétel. Cozma gyilkosaitól ugyan még időben sikerült ingatlanokat zár alá venni, luxusautókat, nagy összegű készpénzt lefoglalni, ám még ez a vagyon sem elegendő a bűnügyi költség fedezésére. Így aztán remény sincs a Cozma családnak jogerősen megítélt, a gyilkosság miatt elmarasztalt öt ember által kifizetendő 211 millió forintos kártérítés behajtására.
– A legtöbb elkövetőnek persze még akkora vagyona sincs, mint Cozma gyilkosainak – mondja Helmeczy László. – Az olaszliszkai lincselőknek például soha nem lesz 46 millió forintjuk a kártérítés rendezésére.
A román labdarúgó-válogatott emlékeztik Marian Cozmára a 2009 augusztásban megrendezett Magyarország-Románia barátságos meccs előttHelmeczyt felháborította, hogy a közelmúltban feltételesen szabadlábra helyezték Sztojka Ivánt, a Cozma-gyilkosság harmadrendű vádlottját. Az intézkedésről döntő Szombathelyi Törvényszék közleményt adott ki, amelyben azt írták, Sztojkának a börtönben nem volt fegyelmi fenyítése, fogvatartása alatt huszonötször részesült jutalomban, számos dicséretet kapott a tanulmányai és a munkavégzése miatt, így „a magatartása kifogástalannak minősült”.
– Márpedig szerintem nem lehet kifogástalan a magatartása annak, aki egy jogerős bírósági ítéletet nem hajt végre, azaz nem fizeti meg a kártérítést az áldozata családjának – mondja Helmeczy László. – Egy apró törvénymódosítással elő lehetne írni, hogy a feltételes szabadlábra helyezés kedvezményéből ki kell zárni azt az elítéltet, aki még nem fizette meg, legalább részben, a rá kiszabott kártérítést. Lehet, hogy Sztojka Iván ezért a négy év kedvezményért cserébe mégiscsak összekaparta volna valahogyan, mondjuk családi segítséggel, a Cozmáéknak járó pénz rá eső részét.
Most már ugyanis aligha lehet rajta behajtani az összeget. A bírósági közlemény kitér arra is, hogy Sztojkát pártfogói felügyelet alá helyezték, egy cég telephelyvezetője pedig vállalta, hogy teljes munkaidőben betanított segédmunkásként foglalkoztatja őt. Helmeczy László szerint ugyanakkor Sztojka fizetéséből nyugdíjas koráig még azt az összeget sem lehet majd levonni, amivel az államnak tartozik a bűnügyi költségek miatt.
– Nem túl bonyolult dolog innentől, hogy Sztojka kibújjon a kártérítés-fizetési kötelezettsége alól – mondja Helmeczy. – Arra kell figyelnie, hogy ne legyen tulajdonos egy vállalkozásban, ne kerüljön a nevére vagyontárgy, például ingatlan vagy autó. Ha esetleg jelentősen emelkedne a fizetése, akkor egy gyermektartás vagy szülőtartás vállalása is megelőzheti a kártérítést. Ha nincs a nevén semmi, akkor halála után az örökösén sem hajtható be semmi.
Az anomáliát egy viszonylag egyszerű törvénymódosítással fel lehetne oldani Helmeczy szerint. Egyrészt a sértettek kártérítési igényének meg kellene előznie a bűnügyi költségeket, másrészt a behajthatatlannak bizonyuló követelésekért az államnak kellene helytállnia az elkövetők helyett.
Arra a felvetésünkre, hogy ez esetben az adófizető polgárok állnák a számlát a bűnösök helyett, Helmeczy azt mondja, bárkiből bármikor lehet áldozat.
Helmeczy László a tárgyalóteremben– Elmégy ünnepelni a csapattársaiddal, ámokfutók leszúrnak. Kocsival utazol a lányodért, megállsz az autóddal, fékevesztett emberek agyonvernek. Kilépsz a házadból, hogy munkába indulj, romagyilkosok lesből levadásznak. Ezek a tragédiák az áldozatok szempontjából kivédhetetlenek. Éppen ugyanolyan vis maior helyzetek, mint a természeti katasztrófák. Ha magától értetődőnek tartjuk, hogy a vismaior-alapból támogatjuk az árvízkárosultakat, akkor ugyan miért ne segíthetne az állam a vismaior-gyilkosságok áldozatainak? Egy ilyen állami alap létrehozása és működtetése egyáltalán nem lenne bonyolult, csak a politikai szándék hiányzik.
Volt már rá példa, hogy a politika segített. Helmeczy László 2013-ban nyílt levelet írt Orbán Viktornak, arra kérve a kormányfőt, hogy az állam vállaljon szerepet az áldozatoknak megítélt kártérítések kifizetéséből. Az igazságügyi tárca akkori vezetőjének, Navracsics Tibornak a kezdeményezésére a kormány foglalkozott is az üggyel, ám utóbb kiderült, csak az egyikkel: a 2014-es parlamenti választások kampányára időzítve a magyar állam – a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületen keresztül – 70 millió forint kártérítést osztott ki a romagyilkosságok áldozatainak családtagjai között. Pedig abban az ügyben akkor még nem is született jogerős bírósági ítélet. A többi esettel nem foglalkoztak, így a probléma átfogó megoldására nem került sor.
Részben ez az oka, hogy Petre Cozma, a meggyilkolt román kézilabdázó édesapja ma már nem csak az elkövetőkre haragszik. Nem érti, hogyan lehet szabadlábon Sztojka Iván, ha egyszer még semmit nem fizetett ki a Cozma családnak megítélt kártérítésből. Pedig náluk aztán minden fillérnek helye lenne. Egészen más volt az életük, amikor Marian Cozma még Veszprémben kézilabdázott. Milliós fizetéséből minden hónapban hazautalt egy jelentős összeget, nemcsak a szüleit, hanem a két húgát is támogatta. A sportoló pénzéből újították föl a szülők a bukaresti lakásukat, autót is vett nekik a fiuk.
– Mindent feltettünk az ő karrierjére – meséli Petre Cozma, aki a feleségével együtt fiatalon szintén válogatott kézilabdázó volt, a fiukról pedig már kiskorában látszott, hogy idővel világklasszis lehet belőle. – Emlékszem, amikor Marian még csak 15 éves volt, és már 48-as cipőt hordott, annyira nem volt pénzünk, hogy kölcsön kellett kérnünk a cipővásárlásra.
Marian Cozma halála összeroppantotta a szülőket. Megbetegedtek, érszűkülettel, vérnyomásproblémákkal küzdenek. Édesanyja minden reggel kimegy a bukaresti temetőbe, hazamegy ebédre, délután újra a temetőbe indul. Marian azon a napon született délután, amelyen a szülei délelőtt az oltár elé álltak. Halála óta Cozmáék házassági évfordulója is szomorú ünnep. A fiú egykori szobája ma is ugyanúgy néz ki, mint a tragédia előtt, az ágyát egy delfines pléd borítja, ez volt a kedvence. A szülők a kártérítést nem luxusra költenék, a szegénységüket enyhítenék vele, de adnának a pénzből Marian húgainak és az unokáknak is.
Jövő februárban lesz tíz éve, hogy megölték Marian Cozmát. Veszprémben szobrot állítottak a kézilabdázónak, halálának tizedik évfordulóján is megemlékeznek majd róla.
– Nem fogok elmenni, és nem csak az egészségi állapotom miatt – mondja Petre Cozma. – Sokan segítettek nekünk a bajban, viszont a magyar államban nagyot csalódtam. Kiengedik a gyilkost, vígan élheti a világát. Mi meg itthon tengődünk betegen, és már nem reménykedünk semmiben.
