Biztosítók: drága mulatság a májusi vihar

Elképesztő összeget fizettek ki a biztosítók a májusi viharok után.

2024. június 5., 10:12

Szerző:

Az idei viharszezon első hónapjában a biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, közölte a Magyar
Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A MABISZ 2010 óta gyűjti össze a május-augusztusi viharszezon kárkifizetéseit. Idén májusban a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják az 1,7 milliárd forintot és több mint tizenhatezer bejelentéshez kapcsolódnak.  Ez utóbbi adat egynegyedével több, mint a tavalyi hasonló időszakban, amikor a kifizetések és tartalékolt összegek az egymilliárd forinthoz közelítettek.

Ezekben az adatokban még nincsenek benne a hétvégi viharkárok, amelyek már a júniusi statisztikákban jelennek meg, miként hiányoznak belőlük a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben keletkezett károk is. A leginkább május 17-25, valamint a hónap utolsó napján dúló viharok beázások, jégverés, felhőszakadás, villámcsapások másodlagos hatása nyomán növelték a bejelentések számát, leginkább
Budapesten valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád, Vas, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben, továbbá Dunakeszi, Érd, Eger, a Tápióság térségében.

Biztosítók: van dolgunk bőven

Tavaly a viszonylag „barátságosabb” májust követően a június és az augusztus is katasztrofálisabbnak bizonyult, s a négy hónapot követően 13 milliárdnál állt meg a biztosítói károk összege, ami évtizedes rekordot döntött meg. Idén június első napjainak viharjelentései, valamint az árvízi előrejelzések alapján ugyancsak további nehéz hónapok előtt állnak a társaságok.

A bejelentők között már lehetnek olyan ügyfelek is, akik az idén először megrendezett márciusi lakásbiztosítási kampány hatására kötöttek lakásbiztosítást. Nekik és a régi ügyfeleknek az erős piaci versenynek köszönhetően tizenhárom MABISZ-tag társaság kínálja több tucat lakástermékét, amelyek közül az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások egy átlagos alapterületű lakás esetében már havi néhány ezer forintért elérhetőek. Valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb., ezeket a biztosítási szerződés részletesen tartalmazza.

A májusi, százezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor húsz-negyven százalékkal haladja meg a pár évvel korábbiakat. Ez főként a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeknek köszönhető. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis érződik a kárinfláció jelensége. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká – olvasható a közleményben.

Viharokból pedig lesz még bőven: ahogyan arról kedden írtunk, egyelőre nem csitul az időjárás.

 

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.