Varga Judit: a tagállamok elfogadták a helyreállítási tervet

A tagállamok meghallgatták Magyarország érveit, és kedd hajnalban elfogadták a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

2022. december 13., 13:41

Szerző:

Jó hírrel ébredhettünk – jegyezte meg a miniszter. Az európai uniós tagországok általános ügyekért felelős minisztereinek brüsszeli ülését megelőzően Varga Judit hangsúlyozta: a helyreállítási terv elfogadásával a helyzetet pontosan tükröző döntés született, ugyanis maga az Európai Bizottság is az egyik legjobbnak nevezte a magyar helyreállítási programok csomagját.

Kijelentette: az elfogadási folyamat során Magyarország minden olyan ésszerű szakmai javaslatot megfontolt, amelyek nem ütköztek azokkal a demokratikus mandátumokkal, amelyeket a választók a kormánynak adtak.

Magyarország ennek szellemében dolgozott, melynek eredményeképpen a javító és építő jellegű kompromisszumokat el tudta fogadni.

Közölte továbbá, Magyarország a kondicionalitási eljárásban minden vállalását teljesítette, és a későbbiekben is ugyanilyen hatékonysággal és az előremutató, konstruktív együttműködés szellemében fog dolgozni az ideiglenesen felfüggesztett felzárkózási források mielőbbi feloldása érdekében.

Az igazságügyi miniszter fontosnak nevezte, hogy a tagállamok megértették Magyarországot, és valódi felelős politikai, konstruktív hozzáállást tanúsítva az uniós bizottság javaslatának megváltoztatásával 65-ről 55 százalékra csökkentették a felfüggeszteni javasolt összeg arányát három érintett magyar program esetében. Szavai szerint ez jelzés arra vonatkozóan, hogy az Európai Unióban a végső szót a tagállamok mondják ki, hiszen – mint mondta – ez egy olyan együttműködési közösség, ahol a tagállamoknál van az irányítás.

(Kiemelt kép: Varga Judit interjút ad Luxemburgban egy sajtótájékoztató után 2021. június 22-én. Fotó: John Thys / AFP)

Nagyszabású vasútfejlesztésre tett ígéretet Lázár János építési és közlekedési miniszter. A fejlesztés Salgótarjánt érinti, a városon áthaladó 81-es vasúti fővonalon a MÁV kialakítana egy városi vasútvonalat, ami a helyi közlekedést segítené.

Az Európai Unió Tanácsa tovább erősíti a nemdohányzók védelmét, elfogadva a dohányfüst- és aeroszolmentes környezetről szóló ajánlásokat. A dohányzás visszaszorítását szigorúbb szabályozók bevezetésével kívánják szavatolni.