Varga Judit: Elutasítjuk a politikailag motivált boszorkányüldözéseket

Az igazságügyi miniszter a Facebookon reagált arra, hogy az Európai Bíróság elutasította Magyarország keresetét, amit még 2018-ban adott be a Sargentini-jelentés megszavazása ügyében.

2021. június 3., 12:27

Szerző:

„A kormánynak nem voltak illúziói az Európai Bíróság döntéséről” – kezdte a posztját Varga Judit igazságügyi miniszter, miután a luxemburgi székhelyű szervezet elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet. A kormány álláspontja szerint a Sargentini-jelentésről tartott szavazás nemcsak az uniós szerződésekkel volt ellentétes, hanem az EP eljárási szabályzatával is. A szavazatszámlálás során ugyanis nem számították be a tartózkodó szavazatokat a leadott voksok közé – tette hozzá.

Ahogy a HVG nyomán korábban írtuk: a magyar kormány azért vitte az Európai Unió Bírósága elé az ügyet, mert érvelésük szerint a szavazásnál nem érték el az eljárásrend által megkövetelt kétharmados többséget. Összesen 693 EP-képviselő szavazott, ebből 448-an igennel, 197-en nemmel, 48-an pedig tartózkodtak. Az EP által figyelembe vett szabályok szerint a tartózkodást nem kellett figyelembe venni, így 376 szavazattal megvolt az eljárás elindításához szükséges többség.

„Ha a tartózkodásokat – az egyébként egy elsőéves joghallgató számára is könnyen beazonosítható, egyértelmű eljárási szabályok alapján – figyelembe vették volna a támogató szavazatok arányának meghatározásakor, akkor nem lett volna meg a szükséges kétharmados többség a politikailag elfogult jelentés elfogadásához” – írta a miniszter. A tartózkodás a hallgatólagos egyet nem értést, az uniós képviselők tudatos politikai akaratnyilvánítását jelenti, nem azt, hogy nem kívánnak részt venni egy szavazáson. Akkor ugyanis be sem mennek szavazni – jegyezte meg.

A miniszter szerint a szavazatszámítás szabálytalan módja így a képviselői szabad mandátum elvét is sértette, hiszen a tartózkodók akaratukkal ellentétben „járultak hozzá” egy határozat sikeréhez.

Varga sietett megjegyezni azt is, a bíróság csütörtöki döntése semmilyen módon nem jelenti a Sargentini-jelentésben foglaltak tartalmi megerősítését, amelyet a magyar kormány „számos alkalommal cáfolt már szakmai és elvi szinten is”.

(Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (b2), Varga Judit igazságügyi miniszter (j), Bóka János, a Miniszterelnöki Kormányiroda európai uniós kérdésekért felelős államtitkára (j2), Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője (k, háttal) az EU szociális csúcstalálkozójának második napján a portugáliai Portóban, 2021. május 8-án. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kabinetiroda | Benko Vivien Cher)

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.