VAM Projekt: Vincze vagyont szerzett a gondolattal

Nemrég nyílt meg a Király utcában a VAM Design Center.
A majd’ 12 ezer négyzetméteres, többemeletes komplexum sajátos, a régióban is példátlan projektnek ad helyet.
A VAM’Art kigondolója olyan alkotóházat, tudásközpontot szeretne létrehozni, ahol megférnek egymás mellett a képzőművészet, az építészet,
a design- vagy éppen az életmód-kiállítások, szakvásárok. Van, aki érti az ötletgazdát, van, aki nem. Sokan pedig azt kérdezik: ki ez az ember? SZTANKAY ÁDÁM írása.

2008. június 25., 14:53

Hild József álmodta, tervezte meg a Király utcai házat. 1845–46-ban épült fel, lett a Jálics család otthona s a Magyar Királyi Borház központja. Családi tulajdonból 1931-ben került ki. A második világháborút követően felújítása elmaradt. 1960-ban törölték a műemlékjegyzékből, 1990-re alkalmi lakóit kiköltöztették, a házat bontásra ítélték. Mára ismét műemlék. Kívül-belül: az utca egyik legszebb épülete. Annyi történt: gazdára lelt.

Vincze Miklós 1958-ban született Tiszasülyön. Szociografikus jóslatok szerint nemigen dukált volna számára gazdagság, kiugró karrier. Ám ő már ifjan cizelláltabbnak látta a valóságot, mint azt a Kádár-korban kottázták. Nem hitt a munkás-paraszt kettős szentségben, ahogy máig tagadja azt is: alkotókedvet csak állami támogatás serkenthet. Hiszi viszont, hogy kizárólag kreatív emberek, szellemi teljesítmény és sok-sok munka húzhatja ki az

A Skála kihasználatlan területeit Vincze Miklós tanácsára végül kiskereskedőknek adták ki. Vincze úr pedig vörösdiplomával zárta iparművészeti tanulmányait.

Azt csak évekkel később tudta meg: a német pályázati győzelem után több nyugati állásajánlattal is megkeresték, de a levelek többsége nem nála landolt. Ám egy amerikai felkérés elkerülte a levélcenzorok figyelmét. Útlevelet, engedélyt is kapott, hogy amerikai egyetemen folytassa a színelemzéssel kapcsolatos kutatásait, amelyeket még a Skála-projekt kapcsán kezdett meg.

Vincze megérkezett az újvilágba. Kutatási eredményeit tartalmazó poggyásza viszont félúton megrekedt. Hetekig érdeklődött a magyar konzulátuson bőröndjei után, míg végül azt a tanácsot kapta: hagyjon fel ezzel. Az eredeti terv így kútba esett, ám kapott másik ajánlatot: lehet félállású egyetemi tanár, kutathat bármit öt évig, ötezer dolláros szerződéssel.

Előbb azonban haza kellett térnie némi adminisztratív ügyintézésre. Elég annyi: sosem ért a végére.

Vincze Miklós tanári, kutatói elképzeléseit félretéve felmelegítette az amerikai tervek miatt jegelt munkaajánlatait. Ezek egyike volt a Transelektro „analízise”. Az állami monstrum irodáiban 95 asztal jutott 140 emberre. Több szakembertől is kaptak már ajánlatot, miként lehetne csökkenteni a zsúfoltságot. Volt, aki új irodák megnyitását javasolta. Vincze elemzett, majd azt mondta: ugyanazon a területen 150 asztalt tudna elhelyezni – ráadásul mindenkinek jutna számítógép, telefon. Utóbbi ígérete akkoriban teljes utópiának tűnt. Hozzátette: nem kis munka, járna némi falbontással, de még így is jóval olcsóbb, mint a többi terv.

A munka végén kiderült: kifizetni csak úgy tudják, ha aláír egy számára előkészített társasági szerződést. Kezdtek új szelek fújdogálni, közeledett a társadalmi „kiigazítás”. Vincze ódzkodott a cégalapítástól, de egy angliai ismerőse meggyőzte: higgye el magáról, menedzsertípus.

Vincze Miklósnak 1989-ben született meg a fia, Ambrus Máté. Rá gondolt, amikor a társasági szerződés biankón hagyott rubrikájába beírta cége nevét: VAM. Vincze úr lánya 1993-ban született. Ő már, mondhatni, a cég után kapott nevet. Úgy hívják: Alma Mira.
Vincze Miklós azt mondja, nagyon sok pénzt kerestek az ilyen „értékelemzett” VAM-projektekkel. Kizárólag szellemi termékkel, alkotással, vagyis gondolattal. Így lett valóság az ifjúkori álomból. Hat éve vette meg a Király utcai házat. A felújított épület őrzi a tizenkilencedik század nemes formáit, mutatja a huszonegyedik század hűvös, racionális megoldásait.

Szép, mint egy álom. Falai közt voltaképp abban is barangol az ember.

Tárgyak zsákja

Vincze Miklós elméleteit sokan vitatják, támadják. Ám szurkolója is bőven akad. Maga úgy véli: jobb megkerülni az akadályokat, mint csínbe menni. Úgy fogalmaz: síel a cölöpök között. Vincze Miklósnak néhány éve a házassága is ráment arra a tempóra, amit diktál. De gyerekei felnőttek, megvan egyedül.
Édesanyját két éve veszítette el. A mama zsákot hagyott fiára örökül, néhány beszédes tárggyal. Volt benne egy maci, mert játékosság kell az élethez. Párna, hogy mindig legyen hová lehajtania a fejét. A hímzett terítő a munkát, alkotást jelképezi. A mozsár a betevő falat miatt fontos. A lámpa pedig azért kell, hogy legyen világosság.