Változnak a lottózás szabályai – jelentette be a Szerencsejáték Zrt

Új funkcióval bővíti kínálatát játékosai számára a Szerencsejáték Zrt. A nemzeti lottótársaság – a nemzetközi trendeket követve – online szolgáltatási kínálatában az eddigi egy-, valamint öthetes játékba küldés mellett elérhetővé tette az úgynevezett folyamatos játékot is.

2022. szeptember 5., 11:16

Szerző:

A társaság hétfői közleménye szerint az online felületen az Ötös-, a Hatos- és a Skandináv lottó, a Luxor, az Eurojackpot és az ezekhez kapcsolódó Joker játék a feltöltött keret erejéig, határozatlan ideig folyamatos lehet. Ezzel – amellett, hogy praktikus – biztosítható az is, hogy a játékosok ne maradjanak le egy-egy sorsolásról. 

A Szerencsejáték Zrt. által végzett kutatásra hivatkozva a közleményben azt írták, a legkedveltebb márkának számító Ötöslottó játékosai közül 10-ből 4 többnyire ugyanazokkal a számokkal játszik, a hetente lottózók esetében pedig még nagyobb az arány, a játékosok csaknem fele teszi ezt. A felmérés szerint a szintén népszerű Hatoslottó esetében a válaszadók több mint negyede választja ezt a taktikát, és a Skandináv lottót preferálók körében is a nyilatkozók közel harmada, ugyanazokat a kedvenc számokat ikszeli hétről hétre. 

A mostani újítás nekik is kedvez, hiszen a Szerencsejáték Zrt. a folyamatos játék bevezetésével biztosítani tudja az online tippelők számára, hogy kedvenc számaik minden egymást követő sorsoláson automatikusan részt vehessenek, a játékos belső egyenlegén lévő összeg erejéig, vagy amíg a játékos meg nem szünteti a játékot. 

A folyamatos játékmód amellett, hogy kényelmes, praktikus, biztosítja azt is, hogy a szolgáltatást igénybe vevők ne maradjanak le a beküldési határidőről. A játékosok ugyanis automatikus értesítést kapnak emailben a sorsoláshoz tartozó fogadási határidő vége előtt 48 órával, amennyiben a játékba küldés valamilyen okból nem valósulhat meg.

(Kiemelt képünk illusztráció. MTI Fotó: Balaton József)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.