Majdnem a felével nőtt a lakosságszám egy borsodi faluban közvetlenül a választás előtt

A választás megnyerésének egy meglehetősen érdekes módja valósult meg egy borsodi faluban. Közvetlenül a szavazás előtt ugyanis több tucat idegen telepedett le Szegiben, akik a gyanú szerint azért költöztek oda, hogy a Fidesz helyi jelöltjét segítsék győzelemhez. Csakhogy a mesterterv nem jött össze, a helyiek ugyanis petíciót fogalmaztak, a szavazás második helyezettje pedig megóvta az eredményt.

2024. június 27., 11:14

Szerző:

Érdekesen alakult a választás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szegiben. Márciusban ugyanis még csak 246 szavazópolgárt regisztráltak itt, a választók száma azonban a választásokra 348-ra ugrott, azaz addigra 41 százalékkal emelkedett meg. Feltehetően a 102 új „lakónak” is köszönhetően a polgármester a Fidesz–KDNP jelöltje lett. A Kúria most megsemmisítette az eredményt, és július 7-re új polgármester-választást írt ki – írja a Telex.

A portál felidézi, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis falvak nem arról híresek, hogy oda tömegesen szeretnének beköltözni új lakók, Szegiben azonban a választások előtt ez történt. Míg március 13-án még csak 246 választásra jogosult személy volt a faluban, június 3-án már 278, három nappal a választás előtt pedig a választók száma 348-ra ugrott. Csak a választás előtti utolsó héten a szavazóköri névjegyzék kötelező lezárásáig még 70 új választópolgárnak lett lakcíme Szegiben.

„Egyes ingatlanokba 6-10 fő jelentkezett be, és a Helyi Választási Bizottság két tagjához további 8-8 fő került bejelentésre”

– olvasható a Kúria határozatában.

A választás napján is furcsa dolgokra lettek figyelmesek a helyiek. Az új „lakókat” szervezetten, kisbuszokkal vitték szavazni. A „buszoztatás” miatt többször is hosszú sorok alakultak ki a szavazásnál, ilyet a helyiek még nem láttak a faluban. Még érdekesebb volt, hogy több érkező kezében olyan papírt láttak, amire fel volt neki, hogy kire kell szavaznia.

A választást amúgy Trudics Andrea, a Fidesz polgármesterjelöltje nyerte meg 153 érvényes szavazattal (57,95 százalék), míg a független Kisvárdai Tibor 105 szavazatot (39,77 százalék) kapott.

A furcsa választás miatt a helyiek egy része petíciót indított, amit június 14-én átadtak a Helyi Választási Bizottságnak. A petíciót 59-en írták alá, és abban azt írták:

„A 2024. 06.09-én Szegiben az Önkormányzati választáson szembesült a falu lakossága, hogy nem a tényleges itt lakó választópolgárok döntöttek a polgármester személyéről és a képviselő testület tagjairól. Autóztatás történt, melyről fotók készültek. Az újonnan betelepült választópolgárok segédeszközöket használtak, papírra vetett listával érkeztek. Szeretnénk élni a demokratikus jogainkkal, hiszünk a tisztességes választásban és kérjük a választás ismétlését. Aláírást gyűjtöttünk és követeljük a tisztességes újraválasztást.”

A független Kisvárdai Tibor megóvta az eredményt, a Kúria pedig mostani határozatában helyt adott a felülvizsgálati kérelmének. A bíróság kimondta: objektív adatok is alátámasztják, hogy Szegiben sérült a választások tisztasága.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: ATTILA KISBENEDEK / AFP)