Utódát lökte ki durván irodájából Lökösháza fideszes polgármestere
Tettleges becsületsértés bűntettében bűnösnek mondta ki a napokban a Gyulai Városi Bíróság Tarr Lajost, aki 2009 nyarán még fideszes polgármesteri minőségében hivatali szobájában bántalmazta Szűcsné Gergely Györgyi általános iskolai igazgatót, képviselőt, aki a most októberi választás nyomán a kis Békés megyei település első embere lett. A két ember sokadik összecsapása volt ez néhány éven belül.
„Takarodj ki innen, te, faszfej!” – ezzel a durva és némi képzavarról árulkodó mondattal – szó szerint – dobta ki irodájából még 2009 nyarán Tarr Lajos lökösházi fideszes polgármester Szűcsné Gergely Györgyit, a viharsarki kistelepülés általános iskolája igazgatóját, aki egyben a képviselő-testület tagja volt. A verbális inzultusnak ez a kurta mondat csak a vége volt. Miközben Szűcsné csupán hivatali ügyben ment a polgármesterhez, hogy korábbi megbeszélésük értelmében egy papírt aláírasson vele. Az esetnek egyetlen szem- és fültanúja volt, Sajben Tímea, aki éppen gyakorlaton volt a lökösházi faluházán.
A Gyulai Városi Bíróságon Szűcsné magánvádas feljelentése nyomán indult büntetőperben a fiatal lány, bár az ellenoldalról komoly nyomást helyeztek rá, végig kitartott vallomása mellett. Ezt utóbb ítéletében a Gyulai Városi Bíróság elfogadta és a magáévá tette. Ezért a nemrégiben született ítéletében tettleges becsületsértés miatt bűnösnek mondta ki Tarr Lajost, amiért egy év próbára bocsátotta és szerény pénzbüntetéssel sújtotta. A bíróság enyhítő körülményként értékelte Tarr büntetlen előéletét, viszont legalább ilyen súllyal esett a latba, hogy egy településvezető a hivatali helyiségben, saját irodájában követte el mindezt.
A durva szavak használatát, valamint azt, hogy polgármesterként erőszakkal megragadta és kitette a szobájából az általános iskolai igazgatót, részben Tarr Lajos is elismerte.
Ám ez a történet régebben kezdődött.
2008 áprilisában időközi választást tartottak a román határ mellett fekvő kis Békés megyei községben, mert váratlanul elhunyt az addigi polgármester. Öten indultak a településvezetői posztért. Az aspiránsok közül négyen baloldaliak voltak, köztük Szűcsné is, így a függetlenként induló, de jobboldali elkötelezettségű Tarr Lajos nyert a kétezer lelkes román határ menti faluban. Tarr a pedagógiai diplomája mellett jogit is szerzett, és választási győzelme előtt Békéscsabán, a Békés Megyei Igazságügyi Hivatalban dolgozott.
Az első hónapokat leszámítva vita jellemezte a lökösházi testületi üléseket. Nehezítette a helyzetet, hogy a polgármester-választáson négy alulmaradt jelölt mindegyike a testület tagja volt. Tarr Lajos szerint nekik „savanyú a szőlő”, ezért támadtak neki. Szűcsné Gergely Györgyi szerint ők készek voltak az együttműködésre, de meglátása szerint Tarr alkalmatlan volt a polgármesteri feladatok ellátására. Indoklása szerint azért, mert szakmailag felkészületlen, másrészt, mert bizalmatlan a képviselőkkel és a községháza apparátusával szemben. Emellett több testületi határozatot nem hajtott végre.
Az első komolyabb összetűzésre akkor került sor, amikor Tarr Lajos – testületi felhatalmazás nélkül – 2008 nyarán elment Monokra, hogy az ottani „szociális modellt” tanulmányozza. Egy képviselői kérdés nyomán a polgármester visszafizette a községháza pénztárába ennek az útnak a költségeit.
Ugyancsak vitára adott okot, hogy Telek János alpolgármester az egyik testületi ülésen arról érdeklődött: a polgármester tényleg azt mondta-e egy rendezvényen, hogy „géppisztollyal le kellene lőni minden kommunistát?” Erre Tarr nemleges választ adott. Ekkor a tíztagú testület fele tiltakozásképp kivonult az ülésről. Tanúkra hivatkozva azt állították, ez a kijelentés igenis elhangzott, ekként a település első embere a kérdésre válaszolva nem mondott igazat.
A viták ezt követően sem csitultak, egy-egy testületi ülés időnként inkább bozótháborúra vagy lövészárkokból egymásra tüzelő katonák összecsapására hasonlított. A vége aligha lehetett más, minthogy a képviselők többsége kezdeményezte a testület feloszlatását.
A 2009 novemberére kiírt választás valódi presztízsharccá alakult át, ahol fideszes színekben Tarr Lajos, míg a szocialisták jelöltjeként Szűcsné Gergely Györgyi csapott össze, s bár volt egy harmadik aspiráns is, ő azonban nem rúgott labdába. A kampány során annyi MSZP-s és fideszes politikus látogatott a faluba, mint előtte soha. Mindkét párt fontosnak tartotta, hogy aspiránsa győzedelmeskedjen.
A feloszlatás kezdeményezése és az újbóli időközi választás előtt, 2009 nyarán történt a bíróság által most kimondott tettleges becsületsértés, amelynek kapcsán bűnösnek mondták ki Tarrt.
A 2009 november 8-i időközi választáson kis különbséggel Tarr Lajos győzött, majd nem sokkal később megkezdődött a büntetőper tárgyalása Gyulai Városi Bíróságon.
Ennek a pernek, legalábbis első fokon – emberi számítás szerint – véget kellett volna érnie a 2010. október 3-ra kiírt önkormányzati választásig, ahol a per két érintettje újból megmérkőzött egymással. Erre az utolsó pillanatig remény volt, ám a választás előtt néhány nappal kitűzött tárgyalásra gyomorrontás miatt nem tudott eljönni Tarr, így novemberre halasztották a pert.
Az október 3-i választáson a köztudottan baloldali érzelmű Szűcsné az országon keresztül haladó narancssárga győzelmi vihar ellenére, nem kis különbséggel, legyőzte fideszes ellenfelét. Ezt követően jó egy hónappal, november közepén került sor az ítélethirdetésre. Ahol, ahogy már említettük, tettleges becsületsértés miatt bűnösnek mondta ki a bíróság Tarrt.
Így még azt sem lehet mondani, hogy a választás eredményét a bírósági verdikt bármilyen formában is befolyásolta volna.
Időközben megüresedett a Gyulai Kistérségi Társulás irodavezetői posztja, ahova Lökösháza is tartozik. Meg nem erősített információk szerint fideszes politikusok az elveszett polgármesteri poszt után ezzel szeretnék kárpótolni – természetesen egy pályázati kiírás keretében – Tarrt.
Ezzel szemben nehézséget jelent, hogy az ebbe a kistérségbe tartozó Lökösháza új polgármester éppen most nyert büntetőpert ellene. A kialakult helyzetben a kistérséghez tartozó Elek MSZP-s polgármestere aligha támogatná Tarrt.