Utálom az átfestett történelmi tablókat

A vegyészettől mikor ment el a kedve?

Mielőtt felvettek volna a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre. Előtte azért mentem műszaki középiskolába, mert otthon – mondjuk úgy – nem volt jó a hangulat. A szegedi Déri Miksa Technikum kollégiuma lehetőséget adott rá, hogy elköltözzek. Azt az iskolát egyébként szerettem, de utána inkább humán szakra jelentkeztem volna. Azt viszont onnan nem nagyon lehetett.

Technikailag miként lett mérnökből újságíró?

Az Autó-Motor Magazin alapítója volt nagybátyám, Rózsa György. Életstílusában, világlátásában számomra idol. Már egyetemistaként jelentek meg írásaim a Magyar Ifjúságban, a Magyar Hírlapban és másutt. Diploma után bekopogtam a nagybátyámhoz a Lapkiadó Vállalatnál. Azt mondta: „Hülye vagy, ha újságíró akarsz lenni. Van tisztes szakmád.” Átmentem a Hírlapkiadóhoz, ahol egy barátom azt javasolta: jelentkezzek a Légiközlekedés című „világlapnál”, mert onnan épp elment egy Váncsa István nevű ember. Találkoztam is az újság főszerkesztőjével, Gyetvai Istvánnal, aki elmondta: tényleg összekaptak Váncsával, de csak pályázattal vehet fel. A személyzeti osztályon kiderült, van is elfekvő pályázat: 1978-ban végzett gépészmérnöknek, kezdő újságírói státusra. Rám illett. Így lettem újságíró.

A Kádár-rendszer sajátos világában.

Kettős tudat volt az emberben. Az ideáé és a valóságé. Ha az utóbbi érvényesül, akkor disszidálni kellett volna. Ám a kettősség miatt azt is el lehetett fogadni: kompromisszumok között, de mégiscsak azt csinálhatom, amire vágyom: írogatni, megjelenni, nyüzsögni.

Miként élte meg, hogy a rendszerváltás környékén már nemcsak írogatni, nyüzsögni lehetett, hanem nyíltabban beszélni, fogalmazni is?

Utálom az átfestett történelmi tablókat. Én végig nyíltan beszéltem, anélkül hogy hőssé váltam volna. Soha nem korlátoztak tabuk. Igaz, karriert sem futottam be soha, pozícióm – egy kivételtől eltekintve – nem volt. Ma is mezei újságíró vagyok. De beszélni mindig is lehetett. A rendszerváltás időszaka persze fontos volt. A demokratikus ellenzék addig belső körben működött. Amikor a demokrata fórum „előlépett” Lakitelekkel, már nemcsak tízezer értelmiségi beszélt ugyanarról, hanem százezrek. Érezni lehetett, hogy ez megállíthatatlan. Jó volt részt venni benne.

Nem sokkal később viszont kitört a médiaháború.

Manifesztálódott benne az egészségtelen kompromisszum: a médiában lezajlott, egyezségen alapuló rendszerváltás. Azóta foglya a közmédium a politikának. Az egész onnan datálódik, amikor a lakitelkiek és az MSZMP Pozsgay-csoportja megegyezett a hatalomváltás forgatókönyvében, kijelölve a sajtó szerepét is. Pozsgay Imre volt Magyarország első politikusa, aki professzionálisan kezdte használni a sajtót. Óriási politikai manipulációról volt szó. Olyan „mintát” adott, amelyet máig nyögünk.

Közbevetőleg: ön miként lett skriblerből rádiós, majd tévés?

Szerencsével és ismerősök segítségével. Minden azon múlott: a körülöttem lévő emberek többsége nem gáncsoskodott, hanem segített. A rádióhoz a belpolitikai szerkesztő, Holakovszky István hívott, amikor szüksége lett egy munkatársra. Együtt jártam a fiával egyetemre, s az öreg tudta, hogy újságírással foglalkozom. Odatett Petress István mellé, aki megtanított „fejben” vágni, szerkeszteni. Majd jött egy korszakváltás, amikor Forró Tamásék, Farkas Zoliék elhívtak a Krónikához. Aztán elindult a TV 2, ahová Horvát János hívott. A Napzártában derült ki, hogy az élő műsor az igazi terepem, jól áll nekem a dolog.

Egyszeri pozíciójában ön épp az MTV-hez tartozó, őseredeti TV 2-nél volt megbízott főszerkesztő.

Baló György kért meg, hogy vegyem át helyette a feladatot, amikor lemondott. Ő inkább elment Amerikába, mert a tévénél nem biztosították számára azokat a minimális feltételeket sem, amelyeket fontosnak tartott. Alig egy évre vettem át a helyét. Lényegében magától is működött minden. Pontosabban: haladt a csendes kimúlás felé.

Miért szüntették meg a csatornát?

Az én verzióm nincs bizonyítva, csak átélve, hiszen tévés kamarai elnökként a médiaháború középpontjában voltam. Nyilvánvaló volt, hogy az Antall-kormányzat szemében a Napzárta volt az egyik ellenséges hadállás. Éreztem, hogy kompromisszum készülődik, amellyel meg lehet állítani a helyzet elmérgesedését. Lényegét folyosói beszélgetésekből szűrtem le: Hankiss Elemér engedi felszámolni a TV 2-t mint önálló entitást. Így is történt. Tipikus magyar történet: amikor egy pozitív kezdeményezésből siker lesz, a siker csúcsán agyoncsapják. Sok ilyen sztori van.

És volt már régen is. A kontraszelekció is hagyomány.

De annak már több oka van, mint anno. Ma a vadkapitalista őrület keveredik az örökölt status quóval. Hol a verseny fut túl a normalitás határán, hol a „hagyomány” korlátozza a verseny egészséges szűrőhatását. Ma már sokkal nehezebb kideríteni, ki miként juthat tehetségéhez mért feladathoz.

Legyen szó ötperces, félórás beszélgetésről, nem láttam még készületlennek. Alapozni mikor tanították meg?

Tulajdonképpen már középiskolai történelemtanárom, Németh Laci bácsi is erre edzett. Elénk tett egy képet, amelyről percekig kellett beszélni. Ahhoz előtte rendesen készülni. A műszaki iskola amúgy is jól jött. Ott mindig mindent alá kellett támasztani. Komoly számítások szükségesek ahhoz, hogy például egy kétszáz atmoszférán működő gömbtartály biztonságos legyen. Ott nem lehet hablatyolni.

Déri Jánosról írt könyve kapcsán idézte Szegvári Katit, aki azt mondta: János egy profi civil volt. Ön is hasonló.

Nem tudom, mi történt volna, ha János megélhette volna ezt a kort. Jó időben került helyzetbe. A politikai változások közepette lehetőség volt arra, hogy egy ilyen fékezhetetlen figura a maga szókimondásával mindent megcsináljon – a sok lelkiismeret-furdalástól gyötrődő korifeus szeme láttára. Lehet, hogy ma már ez nem menne. Bennem egyébként sokkal több fék van, meg önkontroll.

Nevezett már hazugnak hablatyoló interjúalanyt élő műsorban. És másként is volt renitens.

Egy bizonyos ponton az ember akkor is nyerssé és őszintévé válik, ha közben szeretne taktikus maradni. A nyilvánvaló hazudozás, aljasság mentesít a közszolgálati feladat kötelező lojalitása alól. Amikor a másik fél visszaél a nyilvánossággal.

Főnökei mindig tűrték az ilyesmit?

Legrosszabb esetben is volt annyi támogatóm, mint bírálóm.

Mostanában a Kultúrházban, az MTV egyik sikerműsorában látni legtöbbet. Ki találta ki ezt az adást?

Baló György ötlete volt. Szép miszsziónak álmodta meg, amely kinőtte magát. Persze sokkal több is lehetett volna belőle.

Hát ez mitől kevesebb az elégnél?

Műsorrend épülhetett volna a dologra. Miért ne lehetne Magyarországnak egy kulturális csatornája?

Olvastam egy pár éve adott interjúját. Abban azt találta mondani: egyre nő az újságírás presztízse. Optimista hangulatban volt, vagy csak nyomdahibáról van szó?

Két érdekes folyamat zajlik egyszerre. Az internet, a mobilkommunikáció megjelenésével a véleményformáló értelmiség elveszítette szerepét. Hála istennek, vége a megmondóemberek korszakának. A civil társadalmi fórum teret ad a megnyilatkozásoknak. A vélemények persze nagy amplitúdóval mozognak, szélsőségek között. Az eredő mégiscsak az, hogy sokan szólalhatnak meg, és kialakulhatnak közmegegyezések. Ugyanakkor, ebben a helyzetben logikus, hogy nő a minőségi újságírás presztízse. Olyan ez, mint a jó bor. Annál nagyobb rá a kereslet, minél több a pancs.