Újságírók megfigyeléséről kérdezték, töröltette válaszát Varga Judit

Érdekes egybeesés most, hogy kirobbant a Pegasus-ügy.

2021. július 19., 11:44

Szerző:

Kiderült, hogy egy korábbi interjúból Varga Judit töröltette azt a kérdést és az arra adott válaszát, amely arra vonatkozott, hogy adna-e engedélyt magyar újságírók vagy ellenzéki politikusok megfigyelésére. Érdekes egybeesés: pont a Pegasus-botrány kirobbanásakor került elő ez a sztori is. Vasárnap derült ki, hogy az Orbán-kormány szupertitkos kémprogrammal figyeltethetett meg kormánykritikus magyar újságírókat és a üzletembereket.

Varga Judittal július elején készített interjút a Le Monde nevű francia lap. A beszélgetésből azokat részeket húzatta ki a miniszter, melyben a riporter arról kérdezte, hogy engedélyt adna-e magyar újságírók vagy ellenzéki politikusok megfigyelésére. Igazságügyi miniszterként Varga Juditnak lehetősége van a nemzetbiztonsági szolgálatot hasonló feladatokkal megbízni. A riporter kérdésére a miniszter állítólag a következőket válaszolta: „Micsoda kérdés! Ez önmagában provokáció”. A Washington Post információ szerint Varga Judit azt is hozzátette, hogy csak a jogszabályoknak megfelelő megfigyelési kérelmek kaphatnak engedélyt.

Az igazságügyi miniszter állítólag válaszában azt is kifejtette, hogy a magyar államot mindenhonnan rengeteg veszély fenyegeti. Varga Judit törlési kérelme a francia lap felé a minap kirobbant megfigyelési botrány kapcsán új megvilágításba kerül. Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt részeként derítette fel, hogy magyar újságírókat és üzletembereket figyeltek meg egy izraeli kémszoftver segítségével.

A Telexen megjelent tényfeltáró cikk szerint többek közt Panyi Szabolcs és Chikán Attila volt miniszter telefonját is feltörték a Pegasus nevű kémprogrammal. Számos más ország is érintett az ügyben, többek közt India és Marokkó is. A megfigyelési botrány feltárásában részt vett a The Guardian nevű brit lap is.

Az ügy kirobbanása után a magyar ellenzék összehívta a nemzetbiztonsági bizottságot. A kormány állítása szerint azonban semmilyen adatgyűjtés nem történt. A magyar vezetés közleménye szerint, mivel Magyarország jogállam mindenkit a törvényes keretek között figyelhetnek csak meg. A Pegasus-botrányt a világhírű volt CIA-alkalmazott is kommentálta. Edward Snowden szerint a kormány hallgatása mindent elárul az ügyről.

A magyar kormány vasárnap este az üggyel kapcsolatban a Washington Postban közleményt adott ki. Azt írták: „Nincs tudomásunk semmilyen állítólagos adatszerzésről.” A közleményben a kormány világossá teszi, a magyar állam egy demokratikus jogállam, ahol mindig minden a törvényeknek megfelelően történik. A közlemény kitér arra is, hogy a titkos eszközök használatára csak az arra jogosult kormányzati szerveknek van engedélye és azt ellenőrzik kormányzati és nem kormányzati szervek egyaránt. Novák Katalin hétfőn egy sajtótájékoztatón azt mondta, nem kíván reagálni az ügyre, mert az csak sajtóhír, és ő azzal nem foglalkozik.

Egy magas beosztású fideszes politikus a 168-nak azt mondta, hogy annál többet, amit a közleményben leírtak ahhoz képest nem tudnak újat mondani, és szerinte túl van lihegve az egész ügy. 

(Kiemelt kép: Kiemelt kép: Varga Judit interjút ad a Le Monde francia napilapnak 2021. júliusában. Fotó: Varga Judit Facebook-oldala)

 

 

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.