Újabb két körzetben lépteti vissza jelöltjeit az Együtt – ezúttal az MSZP-nek gyakorolnak gesztust
Az Együtt elnöksége úgy döntött, hogy egyoldalú döntéssel visszalépteti két egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét egy-egy olyan egyéni országgyűlési képviselőjelölt javára, akik már 2014-ben is bírták a párt támogatását, és jó munkát végeztek az elmúlt négy évben – közölték.
„Konzultálva az Együtt szegedi és miskolci szervezetével a párt arra kér minden pártot és civil szervezetet, hogy Szegeden, illetve Miskolcon Szabó Sándor és Varga László szocialista politikusokat támogassák!" – írták, azt ugyan nem téve hozzá, hogy az MSZP mindkét jelöltje olyan, akik a legnagyobb eséllyel szállnak versenybe a kormánypártok indulóival.
Ugyanakkor az Együtt néhány napja jelentette be, hogy visszalépteti egyéni képviselőjelöltjeit az LMP két társelnöke, Szél Bernadett és Hadházy Ákos javára is. Előtte pedig úgy döntöttek, Pécsett Mellár Tamás, független jelölt indulását támogatják. Az Együtt ugyanis úgy látja, „az együttműködésről és a koordinációról szóló beszédet immár tetteknek kell követniük, ebben kíván a párt másoknak példát mutatni."
„Az Együtt elnöksége abban hisz, hogy sok egyéni választókerületben le lehet győzni a Fidesz jelöltjét, ha egy jelölt száll szembe a kormánypárt képviselőjével. Csak az számít, hogy ki helyben a legalkalmasabb, és ki mögött áll megfelelő teljesítmény és hitelesség" - olvasható a párt közleményében.