Újabb hatmilliárdot öl bele a nemzeti konzultációba az Orbán-kormány

2018. október 19., 10:45

Szerző:

Újabb hatmilliárd forintot szavazott meg a kormány konzultációra és kommunikációra – vette észre a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatot a Zoom.

Így csak az idén 36,6 milliárd forintot költenek el propagandára az adófizetők pénzéből.

A 2018-as költségvetés már eleve horribilis, 20,6 milliárdos költést tartalmazott ezekre a célokra – ezt júliusban 10 milliárd forinttal, most pedig további 6 milliárddal emelték meg.

A kormány idén immár másodszor növeli a konzultációs kiadásokat. Mindeközben az állami fenntartású kórházak adóssága 43 milliárd forint volt augusztus végén – emlékeztet a lap.

Elsőként a családokról és a demográfiai helyzetről kérdezik meg az embereket, de később, az európai parlamenti választásra készülve, reális lehetőségnek tűnik egy nemzeti konzultáció megtartása európai uniós kérdésekben is –helyezte kilátásba még májusban Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.