Új pártot alapítottak a kiábrándult DK-sok

Minőségi változást szeretnének hozni a magyar belpolitikában.

2021. július 21., 11:01

Szerző:

Valódi Demokrata Párt néven hoztak létre új politikai formációt egykori DK tagok. Hazai Iván András a párt vezetője azt mondta a Hír TV-ben ők lesznek azok, akik végre betartják az ígéreteiket. Fő feladatuknak a társadalmi szakadékok szűkítését, a családtámogatások növelését és a nyugdíjak emelését tartják.

A politikus azt nyilatkozta a műsorban, hogy erkölcsi okokból hagyták ott a Demokratikus Koalíciót. A párt túl professzionálissá vált az alapító szerint, és kiveszett belőle a lélek. A legfőbb problémának azt tartja Hazai Iván András, hogy összefogtak a Jobbikkal is. A politikus szerint a DK-nál már minden csak a hatalomról szól és csak ezért társultak a többi ellenzéki párttal.

(Kiemelt kép:Valódi Demokrata Párt aktivistái aláírásokat gyűjtenek az Örs vezér téren 2021. június 30-án. Fotó: Valódi Demokrata Párt Facebook-oldala)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.