A hátsó bejáraton kellett kimenekíteni azt a balotaszállási asszonyt, aki az autójához kötve vonszolta a kutyáját

2020. március 10., 14:58

Szerző:

Arcát takarva ballagott be a tárgyalóterembe az a balotaszállási nő, aki tavaly addig vonszolta a kutyáját az autója mögé kötve, amíg az borzalmas kínok között el nem pusztult – írja a Bors.

Az ügyészség hat hónap börtönt kért az asszonyra az előkészítő ülésen. Mivel ő ezt nem fogadta el, első tárgyalását áprilisban tartják majd. A nő csak annyit mondott:

nem érzi magát bűnösnek.

A tárgyaláson felvonult a Szurkolók az állatkínzás ellen csoport is, amely az eset után többször is tüntetett a nő tanyája előtt. A dühös állatbarátok hatalmas feliratokkal várták az épület elé érkező asszonyt, és családját, akik végül rendőri erősítést hívtak.

A nőt végül egy rövid vita után egy hátsó bejáraton vitték ki a bíróság udvaráról.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.