Tüttő Kata nem élettelen, koszos díszkő-rengeteget, hanem olyan Belváros akar, ahol jó gyereket vállalni
Új fejezetet nyitna Budapest és a Belváros életében a szocialista Tüttő Kata, az ellenzéki pártok közös V. kerületi polgármesterjelöltje, aki ha megválasztják, szeretné elérni, hogy kerülete 15 éven belül klímasemleges legyen.
A politikus csütörtökön, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren tartott bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta, azért köt szövetséget a Momentum, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Párbeszéd, az MSZP és a Liberálisok, mert egy szabadabb és boldogabb városban és országban szeretnének élni.
A kerület problémái között említette az elnéptelenedést, hogy a lakások jó része már ma is szállodaként üzemel vagy üresen áll, miközben Budapesten lakhatási válság van, megfizethetetlenek az albérletek.
Ha itt nem lesz változás, akkor a város szíve élettelen, koszos díszkőrengeteggé válik
– jelentette ki. Tüttő Kata - aki Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölttel és a kerületi ellenzéki jelöltekkel tartott sajtótájékoztatót - azt mondta, a kormánypártiak szimbóluma a térkő, az ellenzékieké a fa, ami az életet szimbolizálja.
A jelölt a hiányzó környezettudatos szemlélet meghonosítását ígérte a kerületben, és jelezte, hogy polgármesterként úttörő szerepet vállalna a klímavédelemben.

Karácsony Gergely szerint a változásnak Budapest központjából kell indulnia, az ellenzék polgármesterjelöltje pedig egy olyan fiatal nő, aki pártja egyik legtapasztaltabb önkormányzati politikusa. Hozzátette: Tüttő Kata nemzetközi kapcsolatai révén azt is segítheti, hogy kerülete és Budapest újra az európai érték- és érdekszövetségbe tartozzon, szövetségeseit ne Keleten, hanem Nyugaton keresse.
Az együttműködésből a Jobbik kimaradását firtató kérdésre Tüttő Kata közölte, Losonczy Pál, a Jobbik polgármesterjelöltje is a kormányváltó szövetség része. Egy olyan konstrukciót hoztak létre, amellyel a kormányváltásnak, illetve a Fidesz leváltásának a legnagyobb esélye van - mondta. Hozzátette: ezért a jobbikos politikus külön indul, a többi ellenzéki párt pedig szövetségben.
Tüttő Kata hét évig élt a Belvárosban, ahonnan azért költözött el, mert a magas légszennyezettség, a kevés zöldfelület és társasházak rossz állapota miatt nem tartja alkalmasnak gyermeknevelésre. Azért jön ide, hogy ez egy olyan kerület legyen, ahol jó gyereket vállalni – derült ki.