Tüntetők zárták le a Lánchidat egy órára

Ötven autóval lezárta a Lánchidat a Clark Ádám tér oldaláról a Büki Zoltán vezette civil csoport – jelentette az Index. A tüntetők éjfélig akarták blokkolni a forgalmat.

2015. március 18., 18:20

A portál úgy tudja, a kormány antidemokratikus intézkedései miatt tiltakoztak, szerdán döntötték el, hogy tüntetni fognak.

A demonstráció kiváltója az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kedden ismertetett tanulmánya, amely szerint a kormánypárti többséggel, egyeztetés nélkül megválasztott alkotmánybírók többségbe kerülésével „kormányhű” testületté vált az Alkotmánybíróság (AB).

A blokád egy órán át tartott, este hét után nem sokkal véget ért. A rendőrök háromszor figyelmeztették a demonstrálókat, akik ezért úgy határoztak, hogy önként elhagyják a helyszínt.