Sikertelen csődeljárás után felszámolják a Tungsramot

Az állami tulajdonban lévő Eximbank nem fogadta el a cég adósságrendezési ajánlatát, megy minden a levesbe.

2022. november 7., 21:04

Szerző:

Megerősítette a Mércének Mehlhoffer Tamás, a Tungsram gyár PR és kommunikációs igazgatója, hogy sikertelenül végződött a korábban tetemes állami pénzből megmentett, 1896 óta folyamatosan működő Tungsram világítótest-gyár csődeljárása, ugyanis a fő hitelező, és Mészáros Lőrinc környezetébe tartozó Eximbank nem fogadta el a cég adósságrendezésre vonatkozó tervét.

„az ő szavazatuk elég ahhoz, hogy ne jöjjön létre csődegyezség”  – emelte ki Mehlhoffer a lapnak.

A felszámolásról nyilatkozott Sallai Gábor,  a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke is, ő arról számolt be, a dolgozókat a fejlemény sokkolta:

„Nagyon bíztunk abban, hogy megállapodás születik” – tette hozzá.

A Tungsram tavasszal még 3000 dolgozót foglalkoztatott, a csődeljárás megindítása után közülük 1000-en maradtak. A folyamatos leépítések mellett számos munkás maga mondott fel a társaságnál a nehézségek megjelenése után. A létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érintette a cég mind az öt gyárában, azaz Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán és Zalaegerszegen.

Miután ez sem oldotta meg megnyugtatóan a helyzetet, a Tungsram májusban csődvédelmet kért. Az Eximbank már ekkor inkasszót jelentett be a társaság számláira. A Világgazdaság augusztusi cikke szerint a kilábalási tervet az össes hitelező elfogadta, a Tungsram még nemzetközi befektetőkkel is tárgyalt, de az állami bank nem ment bele, a többségi szavazat pedig náluk volt. Most azonban a Tungsram minden ingó- és ingatlanvagyonának értékesítésében részt vehetnek.

(Kiemelt kép: A Tungsram Nagykanizsai Fényforrásgyár dolgozói a horvátországi segélyszállítmány kompakt izzóit ellenőrzik 2020. március 31-én. Fotó: Varga György / MTI)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.