Túlélő üzemmódban - Szakadék szélén a magyar sajtó
„Oda se neki, hadd döglődjenek. Ez a soha vissza nem térő alkalom, senki sem vádolhat minket azzal, hogy bárkit is korlátozunk, bekebelezünk, lenyomunk.”
Mintha ezt sugallná a NER és a kormányzat méla passzivitása, ahogy a lappiac (és az elektronikus sajtó) vergődését, gazdasági leépülését fogadja.
Persze az ellenzéki orgánumok a túlélésben nem kis gyakorlatra tettek már szert, most mégis úgy tűnik, itt a vég, amíg a KESMA-lapok és portálok (Közép-európai Sajtó- és Média- alapítvány) állami segítséggel meg fogják úszni. A nagy központosítás idején a kormány nemzetstratégiai érdekekre hivatkozva fogta vissza a Gazdasági Versenyhivatal és a Médiatanács esetleges akadékoskodásait.
Nemzeti szem- pontok ezúttal szóba sem jönnek. Alig tagadható kárörömmel nézik a nem kormányközeli portálok, lapok, magazinok vergődését. A járulék- és adójogi csomagokból az újságírók kimaradtak. Az ekho (mint mondják, újságírók, táncdalénekesek, bohém alakok kedvezménye) továbbra is járulékköteles, s nincs felmentés akkor sem, ha a sajtómunkás „számlás”, kis- vagy kényszervállalkozó. Ügyeskedések persze vannak. A hírek szerint bizonyos szerkesztőségekben visszamenőleges nyilatkozatot íratnának alá arról, hogy a kollégák „nem ekhós rendszerben” dolgoztak, hogy a cég igénybe vehesse a „normál bért” érintő kedvezményeket. De hát ezek csak folyosói pletykák.
Hosszú távon a csalás sem segít.
Amikor a MÚOSZ-ban a kisvállalkozásokat érintő kedvezményeket keresték, a TEÁOR-számok között nem volt sem fotós, sem grafikus, sem újságíró.
Politikai élű szigorítások, betartások persze vannak. A meghatalmazási törvény beterjesztésekor módosították a Btk.-t. Megemelték a rémhírterjesztés büntetési tételét, miközben nem világos, mi tekinthető rémhírterjesztésnek. Ahogy Hargitai Miklós, a legnagyobb taglétszámú újságíró-szervezet, a MÚOSZ elnöke mondja, eddig nem éltek ezzel az eszközzel. De nem is az a cél, hogy példát statuáljanak.
A cél az, hogy az újságírókra ráijesszenek.
Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnökeA korábbi tizenöt napról negyvenöt napra emelték a közérdekű adatok kiszolgáltatásának időkeretét.
Ahogy a válság közelít, a politikai környezet egyre ridegebb. A legfőbb korlátozó erő mégis a pénz.
Szalay Dániel, a sajtóügyekkel foglalkozó Média1 főszerkesztője gyűjti és rendszerezi a válság áldozatait. Tőle tudjuk, hogy a kiadók gyors beavatkozásként kétfajta megoldást alkalmaztak. Az Indexnél az eddigi tevékenység átszervezésével ötszázalékos leépítést hajtottak végre (nagyjából száz munkatársból ötöt küldtek el), de a bérekhez nem nyúltak. A HVG-nél és a Central Médiacsoportnál (a 24.hu, a Startlap, a Nők Lapja, a Story, a Füles, a Színes RTV és számos magazin kiadója) az volt a cél, hogy a személyi állomány értékeit megőrizzék, senkit sem küldtek el, de a béreket csökkentették.
– Határozatlan időre. Átmenetileg – mondja mély sóhajjal a volt kolléga. Hangján átüt valami meghatározhatatlan, „szorongó bizakodás”. Bízik a jövőben, a szeptemberben, a „karanténkor” letűnésében, a „V alakú válságrajzban”, a gyors gazdasági visszapattanásban. De legfőképp a hirdetési piac éledésében. Döntéseit a tulajdonos a cég dolgozói előtt videoszózatban nyilvánította ki. Többek között munkaidő-csökkentésről is döntöttek, ami nehezen értelmezhető. Ha csökken a munkaidő, ha naponta X számú brékelhető információm van, és azonnal kell reagálnom, mit teszek? Nem írom meg, mert itt a műszak vége? Látott valaki újságírót, aki fél óra alatt leken valamit, ha megírhatná gondosabban is?
De ez legyen a legfőbb baj. Az internetes híranyag valahogy kijut a virtuális térbe. Nincs lapzárta, nyomda, terjesztés, posta. A történetnek cégenként, laptípusonként számos változata van. A netes lapok világában az az igazi katasztrófa, hogy az újságírói siker mércéjének számító klikkelések (látogatások) száma soha nem látott csúcsokat döntött. Csúcsdöntésekről számoltak be a Média1-nek az Indexnél, a HVG. hu-nál, erősödött az Átlátszó, a 24. hu és a többi netes „nagyhatalom”, főleg a válság első hetében, amikor mindenki az interneten lógott. De hát az árbevétel a hirdetőktől érkezik. Vagyis érkezne. De nem jön. A hirdetők már márciusban spájzolni kezdtek. A legelső, amitől egy szolgáltató cég szabadul, a reklámköltség. Mit hirdessen egy üresen kongó, farkaskutyával őrzött szálloda tulajdonosa? Mit tehet a wellness, ahol nincs konyha és a medencében nincs víz? A romkocsma, ahol nem mérnek sört? A gazdasági csőd még a Google-nál megjelenő hirdetéseket is megtépázta. Hova fusson akkor az Index?
A legdurvább változás az „ideiglenes lapbezárás”. Vagyis a megszűnés. Az átmeneti szüneteltetés, jól tudjuk, a felszámolás előszobája. A Media1 információi szerint áll a Bravo magazin, a reprezentatív futballszaklap, a FourFourTwo és a Képes Sport. Megszűnt a futball, olyasmi lehet ez, mint a kritikus élete színházi előadás nélkül.
A Népszavának is gondjai vannak.
Ez kiragadott példa, azért említjük, mert az újság a járványról közölt anyagaival történetének új korszakát futná. Ha befuthatná. Be kell látni, ezekben a napokban a lap újra nagyon jó. A terjesztéssel vannak gondok. Hét közben úgy-ahogy működik, az újságokat pénteken még kiviszik, hétvégén nem mindig. Ez a nyomtatott lapok kínja. Az élet, a forgalom lefagyása, a néma utca, a kioszkok bezárása a nyomtatott lap halála. A döntő pont az előfizetések megújítása vagy lemondása. Ezek mérföldkövek, vagy inkább sírkövek.
Horváth Balázs, a Lapker terjesztési igazgatója tudna mihez viszonyítani. Évtizedek óta a szakmában van. Nehéz lenne tagadni, hogy a franchise rendszerben működő bolthálózat (Relay/Inmedio boltok) forgalma visszaesett, de az adatokat a cég diszkréten, partnereihez lojálisan kezeli. Alternatív forrásból úgy értesültünk,
voltak újságok, amelyek ebben az időszakban hetven-nyolcvan százalékos remittendával működtek.
A Magyar Hírlap tíz példányából jó, ha kettő elmegy. Az árusok többsége egyéni vagy alvállalkozó, sokan a járvány kezdetén nem voltak hajlandók kinyitni. A vásárló jobb híján a nagy élelmiszerláncoknál juthatott kedvenc lapjához.
A látványból sok minden kiolvasható. Hisztérikus hír, pletyka, hogy a korlátozások első napján a dolgozók nem jelentek meg kellő számban, a fertőzéstől félve nem voltak hajlandók a kötegeket megérinteni. Bejöttek ők. A vásárolók nem jönnek. A legnagyobb csapás a fogyasztói szokások, a bevásárlóutak változása. Ha valaki Pesten dolgozik, de Vácott vagy Gödön lakik, reggelente nem megy ki az állomásra, nem száll fel a vonatra. Nem megy el a kedvenc kioszkja előtt, nem vásárol újságot az állomáson. A benzinkutak, shopok forgalma csökkent. Ott is lenne sajtópolc. A remittendát termeli. A nyitvatartási idő korlátozása a lapvásárlást is sújtja. A tilalmak látható jele a hobbi- és gyereklapok forgalmának megugrása volt. A bezártság kezdetén sokan vásároltak „valami olvasnivalót”. Mikor a nyugdíjasok bevásárlási idejét reggel kilenc és dél közé szorították, az rögtön a forgalom visszaesésével járt. A printsajtó nagy fogyasztója a korosabb nemzedék. A cég kíváncsian várja, mi történik, ha feloldják a korlátozásokat.
A kijárás szabad, de ekkor jön a gazdasági tényező. A fogyatkozó vásárlóerő. Az egyik első áldozat az újság. (Lásd a „négymillió karátos” állami számvevőszéki elnök, Domokos László próféciáját: a magyaroknak újra meg kell tanulniuk takarékoskodni.)
A termékek száma csökkenni fog, mivel nem marad mindenki állva. Hogy ki tud talpon maradni, azt az dönti el, lesz-e vásárló, visszaáll-e a normális piaci forgalom. Vízválasztó lesz az üdülési szezon beindulása, pontosabban be nem indulása. A felmérések szerint a magyarok egy része változatlanul úgy hiszi, az idén is elmehet nyaralni. A többség hazai célpontokkal tervez.
Szalay Dániel gyűjtése szerint számos médium szünetelteti a megjelenését, vagy már be is zárt. A legjellegzetesebb áldozattípus az önkormányzatoktól független helyi lap, portál, amelyet a helyi vállalkozók nem tudnak támogatni, mivel maguk is a fennmaradásért küzdenek vagy már tönkre is mentek. Megszűnnek a szakmai lapok. Például a Taxisok Világa. A taxizás szünetel. Megszűnt a Pesti Est, mivel Pesten nincsenek „estek” (kulturális programok), csak süket, néma éjszakák. Az utazási szaklapokra nehéz idők járnak. A Világjáró Magazin megjelenése veszélybe került, komoly összefogásra lesz szükség a megmentéséhez. Nincs turista. Szeptemberben világosabban látunk. A Média1 szerkesztője szerint vaskosabb lesz a veszteséglista.
A szombati „pesti estek” hagyománya volt a kilencvenes évekig a Blaha Lujza téren az éjféli sorállás. A közeli Szikra Lapnyomdából oda érkezett a friss, hengermeleg Népsport.
Kettős rangadó után az aluljáró közepéig ért a sor. A miniszterelnök kedvenc lapját ma Nemzeti Sport néven harminchat–negyvenezer példányban adják el. A terjedelem hét közben a felére apadt, a vasárnapi számot ki sem adják. Szöllősi György főszerkesztő, Puskás-kultuszért felelős magyar nagykövet, nemrég az ATV-nek nyilatkozott. Szót emelt többek között a pénzért, a katás (számlás) kisvállalkozókat elkerülő újságírói járulékkedvezmény miatt. Aztán megint a pénzért, mondván, gyilkos „verseny folyik a túlélésért”. Persze nem kell kétségbeesni.
A kormánypárti sajtó ezt is túl fogja élni.
Nem titok, hogy a Magyar Nemzet bevételeinek jelentős része állami kegyből kapott hirdetés. Meglepetés csak akkor ér bennünket, amikor a Népszavában is felbukkannak a jól ismert kék állami hirdetések. Legnagyobb hirdetésértékesítő partnerük a Media1 szerkesztője szerint a KESMA egyik leányvállalata. Ezek érdekes párhuzamosságok. Hogy a közlési vágy mennyire atavisztikus emberi vonás, jól mutatja, hogy a válság küszöbén, decemberben is indulhatott új lap. „A legnagyobb példányszámú napilap” címre decemberben a Pesti Hírlap nevű orgánum pályázott. Olyan lett volna délutáni verzióban, mint az egykori Metro – ma már Lokál – újság. Ingyenes, köztéren terjesztett. Százezer példányban adták volna ki. A lapot Milkovics Pál vállalkozó, cseh és szlovákiai médiavállalkozások – Mnam TV, Mnau TV, vagyis Nyamm és Miau TV – felfuttatója nyugati mintákat követve hozta létre. A példányszám vonzotta volna a hirdetőket, de ehhez politikailag neutrális tartalom is kellett. Az újságot Kerényi György főszerkesztő, Botka László és az MSZP-frakció egykori sajtósa alapította, márciusig működött valahogy, de kiszálltak a többségükben nyugdíjas rikkancsok, Kerényi eltűnt, majd lemondott. A lap online változatban él, utcán nem is terjesztik. Hargitai Miklós emlékszik, hogy amikor megszűnt a Népszabadság, ezt az opciót (a Metro újság újrateremtését) az akkor már kegyvesztett Simicska a szélnek eresztett gárdának is felajánlotta. Akkor sem látszott reálisnak. Kétségtelen, hogy van még szerkesztőség, van megbízott főszerkesztő, Trencséni Dávid, a Propeller volt munkatársa. A százezres példányszám szerintünk eposzi. Fogadjuk el, hogy lehetett annyi. A lap Trencséni szerint „hangsúlyozottan középen állt”, a felkért publicistagárda (Vitézy Dávid, Bencsik Gábor, Dési János, Prőhle Gergely) érdekes elegyet alkotott. Május végén állítólag újra utcán lesznek, a változás annyi, hogy a híradások szerint húszszázalékos, növelhető tulajdonrészt szerzett benne a Brit Media.
A Nők Lapja régi adósságot törleszt, amikor online verzióban is elindul. Az oldal az indulás percétől fizetős, a munkatársak szerint a Nők Lapja cikkei mellett fajsúlyos tartalommal jelentkeznek. Ezt azért illő hangsúlyozni, mert a kiadónak voltak „női kísérletei”, az NLC (Nők Lapja Café), amely bulvár jellegű írásokat közölt. A kettő közötti átfedést a tradicionális olvasóközönség nehezen tűri. A válság közepén való indulás az online verzió esélyeit finoman szólva nem növeli.
A „fizetős tartalom” fogalmánál érdemes elidőzni. Kétségtelen, mondja Szalay Dániel, hogy a nyomtatott lapokat pénzért állították elő, hogy az újságért fizetni kellett. Az online tartalmak feltűnése ezt a hagyományt törte meg. Az internet díját kellett megfizetni, és kinyílt a világ. A nyomtatott lap használata (főként előfizetése) ma már állásfoglalás. Hargitai Miklós szerint a fizetős gátak beépítése a demokratikus állampolgári jogokat csorbítja. Az információszerzés jogát szegény és kevésbé szegény (szegény és gazdag) közötti határvonallal megosztja. A HVG fizetős felületén olyan anyagok jelennek meg, amelyek a demokratikus hírszolgáltatás szerves részei.
– Újságírói énem érti ezt – mondja Hargitai –, mert valamiből élni kell. Meg kell fizetni az újság előállítását. De a szívem mást mond.
A szegényeknek is járnak a nívós szövegek, rájuk is tartoznak a hírek.
A fizetős gát beillesztése állampolgár és állampolgár közé szabadságot korlátozó demokratikus veszteség. Annak ellenére, hogy a vergődő sajtó szerintem ellátja a dolgát rommá lőtt állapotában is.
A sajtóválság lavinája a nyomtatott lapokon kívül lassan az elektronikus médiát is elsodorja. Bajban vannak a kereskedelmi rádiók is. A hirdetők innen is menekülnek. Nem tudják fizetni a műsorvezetőket. Parlamenti beszédében Orbán márciusban bejelentette, nem kell médiaszolgáltatási díjat fizetni. Ezután hosszú csönd következett. Egy hónappal később egy salátatörvénybe csomagolva kijött a várt rendelkezés, a negyedéves médiaszolgáltatási díjat nem kell most befizetni, ám ez alkalmi megkönnyebbülés, többre lesz szükség. Ősszel újra ugyanez lesz a helyzet.
A látszólag dőzsölő kereskedelmi televíziók szintén a reklámprésben ülnek. A hirdetők már márciusban elszeleltek. Számos projektet le kellett állítani. Hogy a dolgok miként függhetnek össze, miként alkot a média rendszert, egy régi példa bizonyítja. A kereskedelmi televíziók nem tudnak komoly hírlapok nélkül boldogulni. Amikor a Népszabadság megszűnt, kereskedelmi tévéknél dolgozó kollégák panaszolták, bajban lesznek. A műsort részben a Népszabadság online felületét használva szerkesztették. Primer témáik nem voltak, nem volt erre újságíró apparátusuk.
Polyák Gábor médiaszociológus szerint egyáltalán
nem biztos, hogy a mostani robbanást a magyar média túl tudja élni. Túlságosan az elején járunk.
Nem csak financiálisan, morálisan is meggyengült piacról van szó. A hagyományos sajtó élveteg vezetői végzetes hibát követtek el az új évezred küszöbén, amikor észre sem vették a beköszönő online sajtó jelentőségét. Mindkét úttörő online felület (az Index és az Origo is) a „komoly sajtón kívüli” világból érkezett. Igaz, a printbe akkor még dőlt a hirdetési pénz. A hagyományos sajtó világából generációk maradtak ki. Mire eszméltek, késő volt.
Persze léteznek figyelmes társadalmak, kultúrájukat gondozó civilizációk. Például Franciaország, ahol érettségi előtt egy évre az állam előfizet minden fiatalnak egy tetszés szerint választható újságra. A 2008-as válság következménye az online térnyerése, a print bukása volt. De hogy az online sem mindenható, hogy a reklámra épült rendszerben tragikus rések vannak, azt a válság ezekben a napokban bizonyítja. Talán nem olyan rossz dolog karantén idején rejtvényt fejteni. És olvasni, csak olvasni.
Hallgatni, ahogy a délutáni fényben csöndesen zizzen a papír.
