2016. január 16., 15:58

Kövér László katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését, a visszaállítását azonban véleménye szerint jelenleg egy uniós tagállam nem tudná hatékonyan megoldani, ahhoz összeurópai döntésre lenne szükség. Az Országgyűlés elnöke az Új Néplap szombati számában megjelent interjúban arról is beszélt: a Fidesz nagy előnye, hogy a párt politikai értékrendje régóta egységes, nincsenek törésvonalak a szervezeten belül.

2016. január 16., 12:57

A főváros és a kormány közötti vita igazi vesztesei az utasok lesznek – mondta Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a kormány átvenné az agglomerációs járatok üzemeltetését Budapesttől.

2016. január 16., 10:11

Összesen 860 millió forintos kétes kifizetés miatt indított vizsgálatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Híd a munka világába nevű foglalkoztatási szervezettel kapcsolatban, amely az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közreműködésével alakult meg – tudta meg a Nol.hu.

2016. január 16., 03:15

Szombat délelőttre ismét teljes szélességében járható a 83-as út Győrszemere és Tét között, ahol péntek este egy balesetben három ember meghalt, három pedig megsérült – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

2016. január 15., 17:57

Örülhetnek azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik nem engedték, hogy az állam „megmentse” a nyugdíjukat, írja az . A pénztára mellett kitartó hatvanezer ember egyéni számláján 2015-ben is jóval több pénz lett, a tb-rendszerbe visszaküldött közel hárommillió viszont azzal szembesülhetett, hogy soha nem is lesz egyéni nyugdíjszámla.

2016. január 15., 16:34

Az LMP 2015-re ismét Mészáros Lőrincnek ítélte oda „a legnagyobb közpénzlenyúlónak” járó, az ellenzéki párt által alapított „Aranytalicska-díjat” – közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Lengyel Szilvia vidékfejlesztési szakszóvivő.

2016. január 15., 15:42

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány struccpolitikát folytat az egészségügyben: nem veszi tudomásul, hogy sok kórházban kevesebb orvos és ápoló dolgozik a jogszabályban előírtnál. A Fidesz erre válaszul közölte: Gyurcsány a hibás az egészségügy mai állapotáért.

2016. január 15., 11:48

Nem fogják befejezni a 3-as metró felújítását a 2017-es vizes világbajnokság idejére, ez már Budapest vezetése számára is nyilvánvalóvá vált – értesült a Népszabadság. Magyarország egyik legnagyobb szabású sporteseményére metrópótló buszok szállítják majd az utasokat.

2016. január 15., 10:00

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor megint a KDNP-vel mondatja ki egy tervét, ahogy tette ezt például a vasárnapi boltbezárás ügyében. Legújabb, lopakodó ötlete, hogy sorkatonaságra kényszerítse a 18. életévüket betöltött nőket és férfiakat.

2016. január 15., 09:44

2016. január 15., 08:58

A Financial Times kommentárja szerint nem pontos, amikor egyesek alakuló tekintélyelvű tengelyről, illetve arról beszélnek, hogy Lengyelország lesz az új Magyarország. Az autokrata Orbán Viktor ugyanis zavaró tényező, a lengyelek viszont komoly játékosok az európai geopolitikában.

2016. január 15., 08:52

A társadalom egy jobb módú rétegének megfelelő lesz, de akiknek nagy szüksége lenne rá, kimaradnak belőle. A bankokon keresztül zajló CSOK-igényléssel együtt járó bürokratikus folyamatba is beletörhet az alacsonyan képzett tömegek bicskája.