Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

2016. február 1., 08:39

Ismét gyarapította ingatlanvagyonát 2015-ös vagyonnyilatkozata szerint – melynek leadási határideje 2016. január 31. volt – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, míg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter eladta egyik dunakeszi házát, amelyből csökkentette szülei felé fennálló tartozását. Simicskó István honvédelmi miniszter szintén értékesített egy lakást, de növelte értékpapírjainak mennyiségét.

2016. február 1., 08:05

2016. február 1., 06:10

A következő napokban többször borús lesz az ég, csapadékra, erős szélre is készülni kell. Ezzel együtt enyhe idővel kezdődik az utolsó téli hónap: több helyen 15 Celsius-foknál melegebb is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

2016. február 1., 05:59

Széles körű párbeszéd kezdődik a köznevelési kerekasztallal – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten. Nemcsak az oktatásban dolgozók, hanem azok véleményét is igyekeznek megismerni, akik érintettek a köznevelésben, mint a szülők, a munkaadók, a tudomány vagy a művészet világa – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten.

2016. január 31., 19:59

„Nem 1974-et írunk, még ha az akkor fiatal mérnökök némelyikének nosztalgiája oda is próbálja most a várost és a közlekedéspolitikát visszarepíteni” – így reagált Vitézy Dávid, a közösségi közlekedés fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a főpolgármesternek azon bejelentésére, miszerint szétdarabolják a Budapesti Közlekedési Központot (BKK).

2016. január 31., 16:24

A Századvég Alapítványnak meg kell válnia az alapítványban fontos pozíciót betöltő G. Fodor Gábortól és Keresztesi Andrástól a 888.hu oldalon megjelent, Tóbiás József MSZP-elnök családját mocskoló írás miatt – erre szólította fel levelében az MSZP az alapítvány kuratóriumának elnökét. G. Fodor ugyanis főszerkesztőként irányítja a 888.hu-t, Keresztesi pedig vezérigazgató a portált tulajdonló cégnél.

Lukács Zoltán országgyűlési képviselő Lánczi Andrásnak írt levelét az alábbiakban olvashatja.

2016. január 31., 16:14

2016. január 31., 15:23

A napokban jelent meg könyvtrilógiájának befejező darabja. A Senki többet? Pályázat harmadszor... című kötet az előzőkhöz hasonlóan egy fiktív levélváltás dokumentuma. A szerző azonban saját személyében jelenik meg. Levelezőpartnere, a hajdani tanítvány több karakterből született. Az első kötetben az ifjú sikertelenül pályázik egy teátrum direktori posztjára, a középsőben nyitva marad egy újabb pályázat eredménye. A harmadik levélregényben az ifjú már direktori székből levelezik mesterével. Szinetár Miklós a 168 Órának a honi színházi viszonyokat is befolyásoló erőltetett világnézeti megosztásról is beszél.

2016. január 31., 10:39

Balog Zoltán miniszter felhívására a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) cinikus módon éppen arra a napra, február 3-ra hívott össze köznevelési fórumokat a tankerületekben, amikor Miskolcon pedagógusok és a csatlakozó szakszervezetek fáklyás felvonulással demonstrálnak az oktatás tarthatatlan helyzete miatt – figyelmeztetett a tiltakozásokat koordináló Országos Tantestületi Értekezlet. A szervezet február 10-re országos tüntetést szervez, az alábbiakban olvashatja.