Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2016. július 7., 16:11
A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben – jelentette be egyebek mellett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2016. július 7., 14:51
Tarlós István csütörtökön megtiltotta a Fővárosi Közbeszerzési Kft.-nek, hogy a jövőben együtt dolgozzon a Habony–Rogán-körhöz tarozó Kosik-, illetve Kertész Balázs-féle ügyvédi irodával – írja a Válasz.hu a főpolgármester közlése alapján.
2016. július 7., 14:41
Orbán politikai, államférfiúi nagyságát dicsőítő cikket talált a 888.hu a német sajtóban. Illetve...
2016. július 7., 13:45
Egy személyvonat halálra gázolt egy embert Budapesten, a Fehérvári úton lévő vasúti hídon – közölte a katasztrófavédelem.
2016. július 7., 13:31
A Fidesz már érzi, hogy bajban lesz a kvótareferendummal kapcsolatban, ezért elkezdtek tapogatózni az ellenzéki pártoknál, hogy nem akarnak-e beállni az igenbe – Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Kósa Lajos közleményében visszautasította a DK elnökének állításait.
2016. július 7., 11:49
A Magyar Postánál és az FHB-nál három nyomozás van folyamatban éppen, a Magyar Nemzeti Bank a közeljövőben tőkebefektetési csalás alapos gyanújával tehet feljelentést az FHB ellen. A Magyar Postát kihasználják a Spéder-érdekeltségek, a takarékszövetkezeti integráció inog, az MFB csak a hetekben kezdte közvetíteni a 2014–2020-as időszak uniós hiteleit, nem sikerült távhő- és áramszolgáltató társaságot venni. Lázár János szerint az előbbi ügyeket felügyelő államtitkár, Németh Lászlóné befejezte a rá bízott munkát, nyugodtan nyugdíjba mehet. A 168 Óra mást tud a távozás okairól.
2016. július 7., 10:56
Szerdán lemondott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsában betöltött tagságáról Bártfai-Mager Andrea, aki benyújtotta az erről szóló nyilatkozatát az Országgyűlés elnökének – olvasható a jegybank honlapján.
2016. július 7., 09:57
A 2014-ben elkészült felcsúti, Makovecz-féle Pancho Aréna másfélszeresébe kerülhet a miniszterelnök szülőfalujába tervezett új konferencia-központtal összekötött fedett sportkomplexum – írta meg a Figyelő hetilap.
2016. július 7., 09:29
A Várkert-bazár melletti egykori kaszinó, az úgynevezett Ybl Vízház is az MNB alapítványainak a tulajdona lett. Az épületet egy izraeli tulajdonostól vették meg, az ügylet még nem záródott le teljesen – írta meg a Figyelő. Az alapítványok üzleti ügyeit menedzselő Optima Zrt. vezérigazgatója szerint a 10,5 millió eurós vételár kedvezőnek tekinthető.
2016. július 7., 09:13
A MÁV is leszerződhet Habony lapjával, így hat pályaudvaron terjeszthetik majd Habony Árpád napilapját. A vasúttársaság havonta 66 millió forintnyi hirdetési felületet kap cserébe – írja a Népszabadság.
2016. július 7., 08:58
Több százmillió forinttól eshet el a magyar állam azáltal, hogy Andy Vajna Romániában jegyezte be a TV2 nyolc kábelcsatornáját – írja a Népszabadság. A kormánybiztos több milliárd forintot kapott az állami Eximbanktól a csatorna megvásárlására, ráadásul a magyar kormány is jelentős mennyiségű közpénzt költ el hirdetésekre a TV2-n.
2016. július 7., 08:09
Kétszáz rendőrt, több tucat kopasz biztonsági őrt vetettek be a Liget-védők ellen. Az akció sikerrel járt, a Városliget munkaterület lett. A nap krónikája videón.
2016. július 7., 08:02
Elvehetik Lázár Jánostól a Sorsok Háza projektet is, amely így az Emmihez kerül majd át – tudta meg a Magyar Nemzet. A meg nem nevezett kormányközeli forrásokra hivatkozó lap úgy tudja, a tárcavezető a jó barátjaként ismert Spéder Zoltánnal kapcsolatos botrány miatt lett kegyvesztett.
2016. július 7., 07:53
200 rendőrt, több tucat kopasz biztonsági őrt vettek be a Ligetvédők ellen. Az akció sikerrel járt, a Városliget munkaterület lett. A nap krónikája videón.
2016. július 7., 07:35
Nehezen vagy egyáltalán nem ellenőrizhető az egyébként rendkívül hasznos drónok akár rosszindulatú, törvényellenes használata – nyilatkozta a Klubrádiónak Kazi Károly, a Magyarországi Elektronikai Társaság alelnöke annak kapcsán, hogy törvényi szabályozás készül erről.
2016. július 7., 07:23
Levelet írt a miniszterelnök kabinetfőnöke Portik Tamás ügyében a belügyminiszternek és a legfőbb ügyésznek – tudta meg a Népszabadság.
2016. július 7., 07:20