Toroczkai egyértelműen bejelentkezett a Jobbik elnökségére

2018. április 12., 20:13

Szerző:

Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere azt mondta a Délmagyar.hu-nak, ha jelölik, vállalná az ellenzéki párt vezetését.

Toroczkai hétfőn közösségi oldalán kritikát fogalmazott meg pártja választáson elért eredményei miatt. Egyebek mellett azt írta: „Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot".

Toroczkai László kedden részt vett pártja országos választmányi ülésén, szerdán pedig az elnökségi ülésen.

A Délmagyar.hu azt írta: a politikus megerősítette, szerinte a Jobbik nem tud azon az úton haladni, amelyen eddig, ha nem lesz stratégiai szintű, gyökeres változás. „Vona Gábor lemondott, az elnökség ezt elfogadta, tisztújító kongresszuson dől majd el, hogyan tovább. Abban egyetért mind a választmány, mind az elnökség, hogy változásra van szüksége a pártnak" mondta Toroczkai László.

A lapnak arra a kérdésére, hogy vállalná-e a párt vezetését, azt válaszolta: ha felkérést kap, vagyis a tagszervezetek legalább 20 százaléka őt jelöli, akkor „nem szalad el a feladat elől".

Hozzátette, a lehető leggyorsabban meg akarják tartani a tisztújító kongresszust, szerinte egy hónapon belül eldől minden. Arról, hogyan tudja majd összeegyeztetni a polgármesteri és a pártelnöki feladatait, szerinte még korai beszélni.

Vona Gábor nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át. A leköszönő pártelnök ezt hétfőn a Facebook-oldalán tette közzé.

Úgy tudni, a pártelnökségért indul Schneider Tamás, Vona bizalmasa is és esélyesebbnek is tűnik Toroczkainál.

Szerdán erősen felhős, szeles időre és többfelé záporokra, zivatarokra kell számítani, miközben a frontérzékenyek szervezete is fokozott terhelésnek lehet kitéve. Csütörtökön olyan szél lesz, hogy nem kell ablakot nyitni a lakás átszellőztetéséhez.

Olyat fotózott a traffipax, amitől a rendőrök is megrökönyödtek. A felvételen az anyósülésen utazó utas lába a műszerfalon pihent. Az autó 50km/h sebesség helyett több mint százzal ment. A rendőrök külön posztban magyarázták el, mi történik, ha ilyen esetben kinyílik a légzsák.