Toborzásba kezd a Honvédség

Országos toborzókampányt indít a honvédség, hogy minél többen megismerhessék a honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket – közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel. A toborzókampány nyitórendezvénye hétfőn lesz Budapesten, a Bálnában.

2023. február 10., 19:46

Szerző:

Országos toborzókampány indít hétfőtől a Magyar Honvédség, mert a Honvédelmi Minisztérium úgy véli: „a háború, a migráció és az Európát érő biztonsági kihívások rámutattak, hogy a veszélyek korát éljük, a béke és a biztonság felértékelődött”. A 444 rámutat, hogy Honvédség létszáma évek óta nyolcezer alatt van – ez részben annak tudható be, hogy a katonáknak 2015 óta határrendészeti feladatokat is el kell látniuk. 

A HM közleménye szerint az elmúlt években sokat fejlődött a Honvédség, és jelenleg is zajlik a fiatalítás. Ez azt jelenti, hogy a honvédelmi miniszter döntése alapján leszerelhetik a húsz éve szolgáló, 45 évesnél idősebb tiszteket. Sajtóhírek szerint eddig 110 tisztet szereltek le.

A HM a toborzókampányban azt kívánja megmutatni, hogy a „honvédség vonzó életpályát kínál azok számára, akiknek az egyéni fejlődésen túl fontos a közösség, a bajtársiasság, a fiatalos szemlélet, és emellett a high-tech haditechnikai eszközök iránt is érdeklődnek”. A toborzókampány nyitórendezvénye hétfőn a Bálna Budapest rendezvényközpontban lesz. Jelezték: a toborzási kampány a következő hónapokban nem csak a toborzási irodákban zajlik majd, hanem az interneten és különböző médiafelületeken, emellett országszerte toborzási rendezvényeket is tartanak.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Honvédség, Facebook)

10:33

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.