2011. március 10., 07:36

Nem fontolgatta a Mal, hogy külföldre költözik - Cáfolja a Mal Zrt., hogy a timföldgyártás Boszniába telepítését tervezték. A környezetvédelmi államtitkár tegnap azt állította, hogy szerinte a vállalat a külföldre költözést fontolgatta.

2011. március 10., 07:36

Az EBESZ továbbra sem elégedett a médiatörvénnyel - A hétfői módosítás ellenére sem elégedett a magyar médiatörvénnyel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője. A boszniai Dunja Mijatovics szerint a jogszabály még mindig sérti a szervezet felé vállalt kötelezettségeket.

2011. március 10., 06:53

A világhírű tudósról manapság a honi „filozófusügy” kapcsán hallani legtöbbször: az elszámoltatási kormánybiztos feljelentést tett „gyanús pályázatok” miatt. A professzor asszony nemrég arról írt a Népszavában: idehaza fortélyos félelem igazgat. Idézte Churchillt, aki szerint csak egy dologtól kell félni: a félelemtől. Múlt kedden pedig az Európai Parlamentben rossznak nevezte a magyar médiatörvényt, és félelem nélkül bírálta a kormányt. A fideszes képviselők persze meg is támadták emiatt. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2011. március 10., 04:46

Csütörtökön reggel változóan felhős időre ébredhetünk, délen-délnyugaton lesz a kevesebb felhő az égen. Egy gyenge hidegfrontnak köszönhetően elsősorban a Dunántúl középső és északi felén, illetve a főváros térségében számíhatunk kisebb mennyiségű csapadékra - a délelőtti órákban már eső formájában.

2011. március 9., 21:49

Az alkotmányozásról ír tegnapi blogbejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A kormányfő szerint a Fidesz hamarosan előrukkol azzal, hogy a Velencei Bizottság elégedett a magyar alkotmányozással. Márpedig – írja – ő tudja, hogy ez nem egészen így van.

2011. március 9., 21:27

Vajon a nők irigyelték el a virágkötő szakmát a férfiaktól, vagy fordítva? Kövér Krisztián virágkötő mestert kérdezi Pásztor Magdolna.

2011. március 9., 19:39

Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Reutersnek azt mondta, hogy 3-3,5 százalékos növekedéssel számol a kormány a 2013-15-ös időszakban. A Széll Kálmán-terv előtt még 5 százalékos növekedésről beszélt a gazdasági tárca.

2011. március 9., 18:40

Törvénnyel védené a Fidesz azokat, akiknek az idei adóváltozás miatt csökkent a nettó bérük. A dolgozók védelme a cégeknek támadást jelent: a tervek szerint azok a vállalkozások, amelyek nem tartják be az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) béremelési javaslatát, állami támogatásoktól esnének el.

2011. március 9., 18:20

A múlt héten a Széll Kálmán terv ismertetésekor egy új Matolcsy Györgyöt hallottunk, aki a kút legmélyére nézett, és ott mást látott, mint amit korábban, évek óta mondott. Azt látta, hogy adócsökkentésből nem lehet bővíteni a kiadásokat, tehát az államadósságot kell lefaragni. A reformtervezetről Békesi László nyilatkozott a 168 Órának.

2011. március 9., 17:22

Tizenhárom millió forintos kötbért rótt ki a TV2-re az Ezek megőrültek! című műsor több epizódja és műsorelőzetesei miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

2011. március 9., 17:01

A Közép-európai Egyetem professzora, a Bajnai-kormány külügyminisztere úgy véli: a jelenlegi kormányzati politika és kommunikáció, a rossz üzenetek és a támadó hangnem miatt Magyarország kezd elszigetelődni az Európai Unióban. Miközben éppen az unió soros elnöki tisztségét viseli hazánk. HERSKOVITS ESZTER interjúját a 168 Óra csütörtöki számában olvashatják végig.

2011. március 9., 16:47

Átmenetileg anticiklon alakítja az időjárásunkat, azonban északnyugat felől egy gyenge hidegfront éri el éjszaka a Kárpát-medencét, ennek közeledtével az anticiklon fokozatosan leépül. A front előtt meleg levegő áramlik térségünkbe, de a front átvonulása után sem lesz lehűlés.

2011. március 9., 16:00

A Mal cáfolja a környezetvédelmi államtitkár kijelentését, miszerint a cég a zagytározók maximális kihasználása után bezárták volna az ajkai gyárat és tevékenységüket Boszniába helyezték volna át. Illés Zoltán államtitkár kedden azt mondta: az információk azt mutatják, a katasztrófa tavaly október 4-ei bekövetkezéséig a zagytározót is üzemeltető cég semmilyen iratot nem nyújtott be a környezetvédelmi hatósághoz arra vonatkozóan, hogy környezethasználati engedélyét meg kívánná hosszabbítani. Így elképzelhető, hogy a zagytározók maximális kihasználása után az állami adósságokat, a környezetszennyezést hátrahagyva bezárták volna az ajkai gyárat és tevékenységüket Boszniába helyezték volna át.

2011. március 9., 14:42

A jelenlegi szezonban 48 olyan halálesetről értesült az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), amely influenzaszerű megbetegedéssel hozható összefüggésbe - közölte az ÁNTSZ szerdán az MTI-vel.

2011. március 9., 14:14

Wolf Kati képviseli Magyarországot a Szerelem, miért múlsz? című dallal az 56. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Düsseldorfban - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Televízió (MTV). A köztelevízió belső válogatáson választotta ki a számot, amelynek zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő írta, a magyar szöveget Geszti Péter, az angolt Johnny K. Palmer jegyzi. A közelmúltban az egyik televíziós tehetségkutató verseny döntőjébe került Wolf Kati a dalt a verseny május 10-iki első elődöntőjében adja elő. A döntőt május 14-én tartják Düsseldorfban.

2011. március 9., 14:05

A kormány 450 millió forinttal támogatja a Szegedi Olimpiai Központ fejlesztését - jelentette be Bohács Zsolt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője szerdán, a Maty-éri evezős- és kajak-kenu pályán tartott sajtótájékoztatón. A volt kenus világbajnok elmondta: az elmúlt években nagyon kevés forrást kapott a központ, a mostani támogatás révén viszont meg lehet valósítani azokat a fejlesztéseket, amelyek nélkülözhetetlenek egy olyan színvonalas sportesemény megtartásához, mint az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság.